Pro primo azért nem, mert az a perverzitás, amely sportolók ezreit fosztotta meg 1976 és 1988 között az olimpiai részvételtől, ergo egy (sokszor csak remélt, sokszor nagyon is valóságos) karrierkorona megszerzésétől - az élet értelmétől, igen! -, csak a kétpólusú világ viszonyai között eshetett meg. 1980-ban kellett hozzá az Egyesült Államok és az általa erősen befolyásolt Nyugat; 1984-ben pedig a Szovjetunió és az általa még erősebben befolyásolt Kelet. Két tábor, ha úgy tetszik. Ma ilyesmi nincs, egyszerűen nem létezik.

Pro secundo azért nem, mert azért a világ valamennyivel okosabb lett időközben. Ha másra nem, hát arra ráébredt, hogy sem a moszkvai, sem a Los Angeles-i olimpia bojkottja nem "oldott meg" semmit. A Szovjetunió nem vonult ki Afganisztánból, az amerikaiak pedig éppen akkortájt - a nyolcvanas évek közepén - kényszerítették bele a szovjeteket egy olyan fegyverkezési versenybe, amelyet azok idővel egyszerűen nem bírtak. A bojkottpozíciók nem állták ki az idő próbáját.

Ám vigyázó szemünket vessük most arrafelé, ahol a világ nem okosabb, hanem, hogy úgy mondjam, "másabb" lett. Pro tertio tehát a pekingi olimpia bojkottja leginkább azért nem fog megvalósulni, mert az államokban és az államok szövetségi rendszereiben megtestesülő hatalmat átvették a globális tőke zászlóvivői. Ők lehetnének az egyetlenek, akik (amelyek) a bojkott mellé állnak, ám lássuk csak... Kénytelen vagyok nyugtázni, hogy ők másznak fel legkevésbé a kínai hatóságok erkölcsi elítélésének arra a hegyormára, ahol hovatovább már tülekedés van. Emitt az európai parlament néppárti elnökét, Pötteringet, amott Anne Applebaumot, a Washington Post kommunistafaló publicistáját fedezem fel, csak a Coca-Colának, a VISA-nak, a General Electricnek, a Samsungnak meg az amerikai tévégigásznak (stb.) nem látom nyomát.

Ők ugyanis benne ülnek az üzletben, éspedig nyakig. Ők a pekingi olimpia szponzorai, akik (amelyek) nem is annyira a mára, nem is annyira az olimpiára, mint inkább a világ legnagyobb piacán elfoglalandó pozícióikra, jövendőbeli térhódításaikra gondolnak. Ismerik a kínai embert, aki nem az a fajta, amelyik könnyen felejt. Nem is az, amelyik adott esetben politikai szolgálatokat nem képes üzleti értelemben honorálni.

Senki ne várja, hogy ezek a multik akár egy bátortalan lépést is tesznek az olimpia ellenében. Éppen ellenkezőleg. Senkinek nem hagyják, hogy a boltjukat elrontsa. Még a kormányaiknak se. Akkora téteket raktak a pekingi olimpiára - tudván, hogy ez tényleg, valóban és igazán a "legtökéletesebb" lesz minden eddigi közül és után -, hogy két ásszal a kézben biztosan nem állnak fel a pókerasztaltól.

A pekingi olimpia egyébként "szponzorilag" oly szépen és oly aprólékosan fel van építve, hogy bármely majdani rendező megnyalhatná utána mind a tíz ujját. És azok, akik beléptek ebbe a játszmába, nem lelkiismereti okok miatt tették. Nem ők, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ítélte Pekingnek a 2008-as nyári olimpiai játékokat. A NOB lelkiismeretét számon lehet ugyan kérni (de minek?), a szponzorokét nem. Abból egyébként nincs is sok nekik, de ez a szindróma történetesen nem Kína-függő.