- Most kezdődik az igazi verseny - mondta ez egyik nagy hazai lánc vezetője a hamarosan nyitó Aldira utalva. Tény, hogy a nyomott áraival taroló lánc várhatóan feladja a leckét a magyar piac eddigi szereplőinek, bár teljesen nem fogja átrendezni a sorokat, hiszen hozzá hasonló "farkas" már jött Magyarországra.

Az Aldi heteken belül nyitja első üzleteit. Azt azonban a piaci szereplők is csak találgatják, hogy pontosan mikor hol, és hány bolttal kezd a diszkontlánc. Aldi-közeli forrásokból úgy hírlik, hogy április elejére várhatók az első nyitások több mint egy tucat üzlettel, főleg a megyeszékhelyeken, Budapest környékén. Tapasztalataink szerint a boltépületek többnyire már hónapok óta elkészültek, így valóban csak elhatározás kérdése az Aldi részéről, hogy mikor nyit.

A német diszkontlánc bő egy éve jelentette be, hogy Magyarországra jön. Az élelmiszerdiszkont-óriás néhány év alatt négyszáz boltból álló üzletláncot húzna fel nálunk, ebből 40-50-et az első évben. A cég M0-ás és az M1-es találkozásánál épült logisztikai központja is gyakorlatilag már hetek óta kulcsrakész. A jelek szerint nálunk ugyanazt a stratégiát követi a cég, mint Lengyelországban, ahol február végén startolt az Aldi nyolc egységgel, a cég az utolsó pillanatig ott sem hozakodott elő a nyitás időpontjával. A Nielsen piackutató ottani gyors látlelete szerint az újonnan nyitott Aldi-kínálata 95 százalékban élelmiszer és vegyi árú, zömében saját márkás, azaz a kereskedelmi lánc által gyártatott termék. A kifejezetten nyomott árairól ismert lánc csak a saját előállítású termékekben tudott a piaci átlagár alá menni, és az árkülönbségek ott is tíz százalék alatt maradtak. Ezt az Aldi azzal éri el, hogy a szűk választék, és a jellemzően gyorsan kipörgő termékekre épülő kínálata mellett rendkívül leegyszerűsíti a kereskedelmi tevékenység folyamatát - más szóval ott spórol, ahol csak tud. Mindenekelőtt olyan alacsonyan tartja a dolgozók számát, amennyire csak lehet. Például: az angol Aldi azért nem közli a helyi üzletek a telefonszámait a telefonkönyvben, hogy a befutó külsős hívások se zavarják a bolt munkáját. Kezdetben egyáltalán nem reklámoztak, és ma is csak módjával hirdetnek. Németországban például kizárólag az üzleten belül elhelyezett szórólapokkal tudják le a vevőtájékoztatást. És persze - hasonlóan több más diszkonthoz - az Aldi sem költ polcszervizre: az árukat tartalmazó rekeszeket a teherautókról egyenesen az eladótérbe hordják be, és a vevők onnan válogatják ki a termékeket. A Nielsen megfigyelései szerint a lengyel boltokban kizárólag kézpénzzel lehetett fizetni. A kereskedőket terhelő magas itteni tranzakciós költségeket, illetve a hazai bankkártyás vásárlások viszonylag alacsony arányát elnézve nem lenne meglepő, ha a magyar Aldi-üzletekben sem lehetne majd meglobogtatni a plasztikot. Mellesleg abban, hogy az Aldi a nyugati országokban is nagyon sokáig elzárkózott a bankkártyás vásárlástól, némi piaci konzervativizmusnak is szerepe van, így például a vonalkódos pénztári leolvasó rendszereket is - lényegében utolsóként - csak 2004-ben vezették be a cégnél. Addig a pénztárosok kézzel pötyögtették be az áru háromjegyű termékkódjait.

Elemzők szerint a telített piacra érkező új üzletlánc miatt tovább nő a koncentráció a kiskereskedelemben, azaz szűkül a kisboltok részaránya, és újabb nagy láncok egyesülése várható. Ennek új hullámát az itteni Plus nyitotta meg, amelyet a német Tengelmann-csoport néhány héttel ezelőtt nagy hirtelen eladott a Sparnak. Hivatalos közlések szerint minden nagy lánc hálózatbővítést tervez, de mindez együtt aligha valósulhat meg.

A hazai élelmiszer-kiskereskedelemben a túlélés kulcsa az, hogy a kereskedő a lehetőségei között lavírozva eltalálja azt, hogy mire helyezze leginkább a hangsúlyt: a széles választékra, vagy a kényelemre - azaz a bolt közel legyen a lakóhelyhez - vagy a tartósan alacsony árakat keresik leginkább? A dilemma a Lidl és az Aldi viszonylatában is megfigyelhető, míg a "kemény diszkont" Aldi a rendkívül szűk sajátmárkás választék melletti nyomott árakra teszi a hangsúlyt, addig a valamivel "puhább" Lidl szélesebb választékot, és több gyártói márkás terméket nyújt. Bár a magyar vásárlókat szokás szélsőségesen árérzékenyként jellemezni, azonban ez némileg egyoldalú kép. A hazai vevők döntéseit is egyre jobban befolyásolja a kényelem és a választék. Ebben a diszkontok a lakóhelyhez közelség lehet az aduja, míg az új építésű üzleteik már tágasabbak is, jó autós megközelítéssel, sok parkolóval.

Bár a "szegény ember szupermarkete" képtől nyugatabbra is nehezen tudtak megszabadulni a diszkontok (már ha akarnak egyáltalán), a vevőkörük már messze nem csak a szegényebbekből áll. (Németországban az Aldi például a számítógépek egyik legnagyobb kereskedője, és éppenséggel Lengyelországban az első slágertermékük is egy saját márkás laptop volt.) A diszkontok nyereségessége ugyanis nem egyszerűen abból fakad, hogy olcsó terméket kínálnak, hanem abból, hogy kevesebb fajta árut adnak el, de rövid idő alatt nagy mennyiségben, így a kis árrés ellenére tesznek szert nagy haszonra. Az Aldi eddig azért is várt ki a keleti terjeszkedéssel, mert gyengének ítélte az itteni vásárlóerőt.

Az napokon belül kiderül, hogy nálunk milyen stratégiát is folytat majd az Aldi, az viszont már biztos, hogy piacra lépésnek egyelőre a kereskedelemben dolgozók a haszonélvezői. Az Aldi ugyanis nyomott áraival a versenytársak vevőit, magasabb munkabérekkel pedig a dolgozóit próbálja átcsábítani. Úgy tudjuk, hogy logisztikai munkakörbe (árufeltöltő, pénztáros) kizárólag ötórás részmunkaidőbe vesznek fel munkatársakat, akiknek órabérre vetítve jóval többet ígérnek, mint amit a többi láncnál lehet ezzel keresni.

Utolsó simítások az Aldi egyik magyar üzlete előtt. Kire nyitják rá az ajtót?