Aztán hazasietett, mert odahaza vita van a lisszaboni szerződés ratifikációjáról. Illetve, amint azt Kaczynski elnök budapesti sajtóértekezletén pontosította, nem a szerződésről, hanem az azt becikkelyező lengyel törvényről. Azért siet haza, mondta, hogy alkotmányos funkcióit gyakorolva megoldja e vitát. A kormányzó pártok (liberális és parasztpárt) elutasítják ugyanis az elnök által felkínált ratifikációs törvényt, amely jórészt azonos az elnököt hatalomra juttató Jog és Igazságosság párt törvényjavaslatával. E pártot az elnök ikerfivére vezérli. Lám, most is vannak párhuzamosságok országaink között. Itt is, ott is kényelmetlen élettársi viszonyba kényszerült államelnök és a kormányzó koalíció.

A lengyel-magyar barátság azonban nyilván több ennél. Én két változatáról szólnék. Az egyik a patetikus. Királyok, szentek, háborúk, forradalmárok, ellenállók tarkítják Szent Kingától Bem apóig. Erről lehet kiállításokat rendezni, ezt tanítják az iskolai történelemkönyvekben, erről szólnak az ünnepi rendezvények. A hivatalos társadalmi tudatot e történetek formálják, néha a személyes tapasztalatokat is felülírva. A másik tapasztalat nemzedéki és egyéni: autóstopokról, közös bulizásról, nyelvi határokat áttörő szerelmekről és barátságokról szól. És persze értelmezi a körülményeket, amikor a relatív utazási szabadság is csak szűk korlátok közt létezett.

Manapság a hivatalos államfői látogatásoktól áttörést, változást senki sem várhat. Jó persze, hogy létrejönnek korábban elkerült találkozók, hogy nézeteket lehet cserélni a közös európai ügyekről, az energiaproblémákról. Ezek gesztusok, de hát nem minden gesztus feltétlenül üres. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy Lengyelország politikusai országukat más geopolitikai mérettáblázatba helyezik. Gyakran hallani olyan megnyilvánulásokat, amelyekből kiderül: a visegrádi együttműködést is úgy tartják ésszerűnek, ha a kicsinyebb államok a nagyhoz igazodnak. Más kérdés viszont, képes-e a két ország olyan körülményeket létrehozni, amelyek megerősítik a barátság nemzedékenként megújítandó nem patetikus, laikus változatát.

Ma utazhatunk egymáshoz útlevél-ellenőrzés nélkül is, de vajon tesszük-e? Küldjük-e gyerekeinket a másik országba táborozni? Olvassuk-e a másik országban kiadott könyveket, nézzük-e filmjeiket, izgalomba jövünk-e intellektuális vitáiktól? Jelentem: ott ma is vannak ilyenek. Társadalomról, vallásról, Közép-Európáról. S ugyan a lengyel társadalomban is elég éles a politikai megosztottság, ott is van jó nagy provincializmus (hiszen négyszer annyian vannak, mint mi, magyarok), de a szellemi légkör mégis izgalmas. Attól tartok, ma kevesebben értenek nálunk lengyelül, ott magyarul, mint korábban. Ha pedig a barátságról beszélnek, régi, a mai nemzedékek számára nehezen értelmezhető történeteket vesznek elő. Kár.