A Kossuth téri mélygarázst az önkormányzat valósítja meg

Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet azzal a hivatali javaslattal, hogy a Kossuth tér alatti mélygarázs és a látogatóközpont a felszíni közparkkal együtt 2010 december végéig épüljön meg, az önkormányzat parkolással foglalkozó cégének közreműködésével - nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója.

A kabinet elé került előterjesztés szerint a felszíni rendezésre kiírt tervpályázat eredményes volt, s az Országgyűlés Hivatala mint kiíró, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásról állapodott meg a továbbtervezésben a győztes pályázóval. A főváros és az Országgyűlés Hivatala közti szerződés alapján a hivatal javaslatot tett a felszíni rendezésről szóló külön megállapodásokra.

Az új rendezési koncepció szerint a fővárosi önkormányzatot terhelné a mélygarázs és a látogatóközpont tervezése, kivitelezése és a közpark megvalósítása is. Az Országgyűlés Hivatala pedig a látogatóközpont használatáért az önkormányzatnak, a mélygarázs használatáért pedig az önkormányzat parkolási kft.-jének fizetne oly módon, hogy bevonnák e konstrukcióba a korábban a közparkra biztosított 1,2 milliárd forintot is.

Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a városvezetés egyetértett a tervezett beruházásokkal, az ezekhez szükséges újabb megállapodásokkal, s egyidejűleg további egyeztetéseket tartott szükségesnek az indokolt jogi és pénzügyi konstrukció kidolgozásához.

 

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.