Veszélyes üzem a katedra
"Tévedés folytán rákerült a nevem a tanárverés ellen tiltakozó nyílt levélre. Az eset csakugyan szörnyű, de a nyílt levél elemzése téves. Nem hiszem, hogy ilyen társadalmi patológiáknak oka lehet pl. "...az ostobán értelmezett szabadságfölfogás" (?). Különben is: bizarr ötlet, hogy társadalomtudósok és egyéb értelmiségiek fölhívásban protestálnak társadalmi anómiák ellen. Jellemző szellemi viszonyainkra, hogy ennek a jó szándékú szamárságnak jelentős médiavisszhangja támadt. Én viszont szeretnék belőle kimaradni.
Tamás Gáspár Miklós"
Aláírta.
Nem írtam alá című glosszácskájában (Népszabadság, márc. 26.) Tamás Gáspár Miklós téved, A pedagógus- és a gyerekverések ellen tiltakozó petíciót - bizonyíthatóan - helyeselte, ergó aláírta. Később, post festa, visszavonta. Ebből is látszik, hogy olykor okos emberek is követhetnek el szamárságot. Ebben TGM-nek eminensen igaza van.
Az immár száz "szamár" nevében: Galló Béla
(március 28.)
A közlemény:
"2008. március 21-én megdöbbentő képsorokat sugárzott a közszolgálati televízió esti híradója. Az egyik budapesti középiskola tanulója az osztály szeme láttára a katedrán többször tettlegesen bántalmazta idős tanárát, aki védtelenül és kiszolgáltatva állt nevetgélő tanítványai előtt. Magyarázva a magyarázhatatlant, az iskola igazgatónője a képernyőn azzal mentegette a diákokat, hogy az ifjú merénylő "általában szeret szerepelni, most is nyilván produkálni akarta magát a többiek előtt, de egyébként kulturáltabb viselkedésre is képes". A híradó ezek után más, ehhez hasonló iskolai jeleneteket mutatott be, egyikhez sem fűzve különösebb kommentárt.
A képsorok, ha esetiek volnának is, akkor sem tűrnék a hallgatást! Mindez azonban törvényszerű következménye, korántsem véletlen, vérlázító kisülése annak a közveszélyes folyamatnak, ami az elmúlt évtizedekben a folyton a "tudástársadalomról" szónokló Magyarországon az oktatásban zajlik. A pedagógusszakma erkölcsi és anyagi ellehetetlenítése, az ostobán értelmezett szabadságfelfogás vezetett ahhoz, hogy a katedra ma már veszélyes üzemmé vált, s a tanári hivatás lábbal tiprása nem számít kivételnek.
Kosztolányi Dezső 1925-ben írt, Aranysárkány című művében a tanárverés még szégyellni való, az éj sötétjében végrehajtott cselekedet volt, 2008-ra ez a tett, ha nem is legitimmé, de majdhogynem szokványos történéssé, színes hírré változott. Ez az, ami ellen - vallási, ideológiai és szakmai hovatartozásunk különbségeit félretéve - a legkeményebben tiltakozunk!
Védjük meg a pedagógusokat!
De a pedagógusokat korántsem a gyerekektől kell megvédeni! Hiszen áldozatok a diákok is, azok a pedagógusok tudják ezt a legjobban, akik még mindig komolyan veszik hivatásukat. Félreértés ne essék: a gyerekek ütlegelése sem megengedhető. De ahol a társadalom egészével valami nagy baj van, csak ott játszódhatnak le tanárverési jelenetek!
Ha a pedagógusokat védjük, azzal védjük meg a gyerekeket is!
Követeljük, hogy a mindenkori kormányzat biztosítsa a pedagógusi hivatás korszerű anyagi és erkölcsi feltételeit! Amilyen a mai magyar iskola, olyan lesz a magyarság holnapja, s az oktatásba fektetett beruházásnál értékesebb tőke nem létezik! Nincs egészséges, életképes társadalom a tudás újratermelését, a szocializáció korszerű mintáit biztosító, megbecsült pedagógusok nélkül.
Gyermekeink és a haza jövője a tét. Össznemzeti egyetértésen alapuló kormányzást az oktatásügyben! Elégtételt a megalázott pedagógusoknak! Mindannyian cinkosok vagyunk, ha március 21-e után semmi sem változik!"
