Egy amerikai kísérletben a szívpanaszokkal jelentkezett, majd terheléses vizsgálaton átesett, végül egészségesnek bizonyult pácienseket három csoportba osztották, és mindegyiket másképp informálták. A kivizsgáltak egyik részét kizárólag írásban, a másikat szóban, de csak röviden, "rutinszerűen", míg a harmadik csoportnak részletesen, egyéni beszélgetés során magyarázták el a leletét.

Az írásban informáltak közül több mint kétszer annyian, (36 százalék) fordultak ismét orvoshoz, a szóban, csak röviden tájékoztatottak közül pedig 28 százalék. A legalaposabban tájékoztatott csoportot sikerült a leginkább meggyőzni, de egy hónap múlva közülük is 17 százaléknál újra mellkasi panaszok jelentkeztek.

Egyszer az egyik szülőnek a vizsgálat után én is csak úgy odavetettem: a gyereke nem beteg. Az anya teljesen kiborult: a gyerek állandóan panaszkodik a szívére, és maga szerint nem beteg, mit képzel a doktor úr?! Majdnem megvert... Persze aztán sietve elmagyaráztam, hogy ún., pszichoszomatikus, tehát nem szervi eredetű panaszokról van szó, és a szülő végül megnyugodott. Nyilván ez szélsőséges eset. Ám akkor átfutott az agyamon: mi lett volna, ha valóban találtam volna valamit a gyerekénél - és ezt szintén ilyen rosszul "magyaráztam" volna el neki?