„A 20. század végén a közgazdászok és a politológusok javarészt meg voltak győződve róla, hogy a fejlődésnek nincs más útja, mint az állam és az üzlet szétválasztása” – emlékszik vissza a Boston Globe hasábjain Joshua Kurlantzick arra az időre, amikor összeomlott az európai kommunista kísérlet.

Manapság azonban ismét hódít az államkapitalizmus. A Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank 6 milliárd dollárral vásárolta be magát a dél-afrikai Standard Bankba, amely fél Afrika pénzügyi piacain vezető szerepet játszik. Kína amúgy is egyre több afrikai országban van jelen beruházóként és nyersanyagvásárlóként, és a bőséges állami pénzforrás vonzerejét tovább növeli, hogy a kínaiak nem kötik az üzletet kényelmetlen emberi jogi feltételekhez. Ezzel az ügylettel azonban az egész kontinens pénzügyi folyamataira is rálátást nyertek. Egyúttal „érzékletes példáját nyújtották egy olyan folyamatban lévő változásnak, amely megváltoztatja a globális gazdaság erőviszonyait”.

A Petrochina nevű olajvállalat ma a világ legnagyobb cége a szakmában, az orosz Gazprom pedig ugyancsak a legnagyobb a magáéban. Abu Dzabi állami beruházási alapja nagyobb tőkét képvisel minden más befektetési alapnál, és éppen nemrégiben vált az amerikai Citigroup legnagyobb részvényesévé, hétmilliárdos részvényvásárlással. A kis Szingapur állam Temasek nevű vállalatcsoportja ötmilliárdért vásárolt tulajdonrészt a legnagyobb amerikai brókercégben, a Merrill Lynchben. Mint a Metazin is beszámolt róla, az Egyesült Államokban évek óta nagy fejtörést okoz a nagy külföldi nemzetivagyon-alapok amerikai tulajdonszerzése. Ugyanis a szóban forgó államok egyike sem demokratikus berendezkedésű. És befektetéseik révén egyre nagyobb befolyásra tesznek szert a világgazdaságban, amelyben egykor megkérdőjelezhetetlen volt a nyugati kapitalizmus vezető szerepe.

Egyes politológusok, például a tel-avivi Azar Gat az „önkényuralmi kapitalizmus” visszatérését emlegetik, mondván, hogy – a fasizmus és a kommunizmus óta először – új veszély fenyegeti a szabadpiacot és a demokráciát.

Egyelőre a politikai szabadságukban korlátozott országok amerikai felmérés szerint gyorsabban nőnek, mint a szabad társadalmak (ami nem csoda, hisz alacsonyabb szintről indulnak), de ezek a „piacorientált önkényuralmi rendszerek” egyúttal jelentős szerepet játszanak abban, hogy hanyatlóban van a világ országainak átlagos szabadságfoka.

Az állami monopolkapitalizmus hátránya a Nyugat szempontjából abban áll, hogy a szóban forgó nagy cégek nem csupán piaci logika szerint működnek. Nem biztos például, hogy amikor egy-egy orosz pénzalap kelet-európai vállalatokat vásárol, nem a Kreml politikai befolyásszerzésének eszköze-e.

Kurlantzick a fenyegető kép felfestése után váratlan fordulattal megállapítja azonban, hogy az államkapitalizmus önnön hanyatlásának okozója lesz, mert korrupciót szül, nem ösztönöz jobb teljesítményre és eredeti megoldásokra.

Ezek a tulajdonságai már jó fél évszázada is ismertek voltak, az „államkapitalizmus” eddigi két nagy kísérlete – a német és szovjet – mégis a fél világot lángba tudta borítani, mielőtt kimúlt volna.

Globális befektetők