Tiltakozó akció készül a bukaresti NATO-csúcsra?

Román anarchisták tiltakozó akcióra készülnek a NATO-csúcs idején - írta hétfőn hivatalos rendőrségi forrásokra hivatkozva az Adevarul című bukaresti napilap.

A lap utal arra is, hogy a múlt pénteken megtagadták a belépési engedélyt Romániába hat NATO-ellenes német aktivistától a román-bolgár határon. Állítólag egy "anarchista irányzatú" szervezethez tartoztak, és olyan anyagokat - CD-ket, jelvényeket, plakátokat, folyóiratokat  és egyéb kiadványokat - találtak náluk, amelyeket "erőszakos töltetű" NATO-ellenes megmozdulásra akartak felhasználni a szövetség április 2. és 4. között Bukarestben rendezendő csúcstalálkozója idején.

Az Adevarul szerint az említett NATO-ellenes anyagokat a Felszabadító Kezdeményezés (Initiativa Libertara) elnevezésű román anarchista csoport is használta volna. Ezt a szervezetet a háttérből állítólag több nemzet tagjaiból álló szűk csoport irányítja, amelyben például egy görög, egy bolgár, egy német és egy francia is helyet foglal. Az újságból megtudni azt is, hogy több mint nyolcezer román csendőrt képeztek ki németországi és franciaországi szakemberek az esetleges NATO- és globalizáció-ellenes megmozdulásokkal szembeni fellépésre.

A román csendőrség meg nem nevezett forrásai a lapnak elmondták: vízágyúkkal, gumibotokkal és könnygázzal oszlatják fel majd a tüntetőket.

A Cotidianul napilap ugyanakkor bírálja a román hatóságokat, amiért nem engedték be a múlt héten a német személyeket. Ion Cristoiu, az egyik legismertebb politológus és publicista emlékeztet, hogy két román civil szervezet is tiltakozott az intézkedés ellen, amely szerintük ellentétes az Európai Unión belüli szabad mozgás elvével.  

A cikk szerzője "Ceausescu-rendszert idéző ostobaságnak" minősítette a belépési tilalmat. Kifejti: a G8 találkozóinak és a NATO-csúcsoknak mindeddig elmaradhatatlan részei voltak a globalizáció-ellenes megmozdulások, amelynek résztvevőit minden más ország beengedte.

Cristoiu úgy véli: a bukaresti NATO-csúcsra várt több mint 1500 külföldi újságírót nem az fogja érdekelni, hogy a román hatóságok milyen hatékony intézkedések révén gondoskodnak a találkozó biztonságáról, hanem az, hogy a rendszerváltás után csaknem két évtizeddel valóban felszámolta-e az ország a ceausescui örökséget, betartja-e az európai normák minimumát. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.