Fotóporta az Artbázisban

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója nemzetközi kurátorok részvételével fotóművészeti portfólió konzultációt, valamint konferenciát szervez, amelynek fókuszában a közép-kelet-európai kortárs fotóművészet áll.

A portfólió konzultációt, amely előre egyeztetett időpontok alapján zajlik a művészek és a kurátorok között, a vizuális művészetek iránt érdeklődő nagyközönség számára is izgalmas konferencia és kerekasztal beszélgetés követi.

A konferencián, amely március 30-án, 19 órakor kezdődik, többek között Vladimir Birgus, a Sziléziai Egyetem Kreatív Fotográfiai Intézetének és a prágai Fotográfia Háza művészeti irányítótestületének vezetője, Baiba Tetere független lett kurátor és Horst Klover kurátor, szakíró, fotográfus a Photeur galéria vezetője tart bemutató-vetítést a kortárs közép-kelet-európai fotóművészeti tendenciákról, alkotókról.

A bemutatóval egy időben a Stúdió tagjai Budapest több helyszínén megrendezett fotókiállítás sorozaton mutatkoznak be. A kiállítások helyszínei: ArtBázis, Gödör Klub, Trafó kávézó, Fotocella Galéria és Kávézó, Chili Bár.

A programsorozatot március 28-án, 19 órakor Szamódy Zsolt, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke nyitja meg az Artbázisban. (Budapest, VIII. kerület, Horánszky u. 25.)
 

Program

Március 28-án, 19 órakor megnyitó az Artbázisban

Március 29-30-án portfólió konzultációk

Március 30-án, 19 órakor konferencia és kerekasztal beszélgetés az Artbázisban
Részletes információ itt olvasható >>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.