Kiss Erika, a Nemzeti Múzeum Családi ezüst című kiállításának kurátora, Saly Noémi irodalomtörténész, Farkas Attila érseki tanácsos és Lovas Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa - a családias hangulat megteremtése végett - terített asztallal várta az érdeklődőket, rajta kávé, tea miegyéb. Éljen a böjt! címmel a húsvét után záró időszaki tárlat kísérőrendezvényeként hívtak beszélgetésre nagyhét keddjén.

A tudósító a csokidarabos kekszből rögtön kettőt is vesz, ha senki nem figyel oda. Egyébként nem túl komplikált dolog őt fokozott koffein- és szénhidrátbevitelre biztatni: böjt vagy nem böjt, neki tulajdonképpen édes mindegy, a szó szoros értelmében méghozzá. Ha csokit, kávét lát, tudata beszűkül, és egyből rámegy a finomságokra, s a teával sincs ez másképp. Egyesek le szokták barbározni, amiért cukrozza a jóféle teafűből készült italokat, de hát neki még a káposztás cvekedli is ropogósan tetszik, na.

A díszteremben, kávéházi márvány körasztalnál ülve, kávékavargatás közben gasztronómiai beszélgetésbe bonyolódom egy fiatalemberrel, kissé böjtidegen témával kezdünk: jólesően nyugtázzuk, hogy Magyarország mintha kezdene kikecmeregni a gulyás-pacal-marhaperkelt varázsos-mocsaras Bermuda-háromszögéből. És mellékesen: egyre több helyen mérnek elfogadható kávét. Most például a Nemzeti Múzeumban. Bár a hagyományos kávéházi kultúrának nem nagyon találni nyomát Budapesten, azért sorra nyílnak a helyek, ahol meg lehet adni a módját a kávézásnak.

Mint minden, először titkos tudás, egy idő után a kávékészítés tudománya is kiszivárgott. Ma már nem csak a beavatottak értik a módját, mint kezdetben, a törököknél például, ahol az egyik legnagyobb respektusú foglalkozás volt ez. S hogy miért? Saly Noémi elmondása szerint ennek az egyik oka az volt, hogy ha az ember nem kapta le idejében a tűzről a kávészemeket rejtő edényt, bizony könnyen elronthatta a pörkölést. Ma sincs ez másként: ha otthon akarunk magunknak kávét pörkölni, a három legismertebb fokozat után egy negyedik is becsúszhat. Az egészen világos bécsi, a kicsit sötétebb francia és a majdnem fekete olasz típusú kávé mellett a teljesen zöldfülűek könnyen aktív szénné égethetik a jobb sorsra érdemes szemeket.

A fekete ital útja egyébként nem csak Európában volt rögös: iszlám vezetők jó ideig tanakodtak azon, vajon nem kellene-e az alkohollal azonos szinten, ajzószerként kezelni, vagyis tiltani a fogyasztását - végül aztán a kávépártiak győztek.

A tea ennél ártalmatlanabb jószág, bár szakszerű elkészítése, s még inkább a tálalása egyáltalán nem egyszerű. Kiss Erika felidézte: egy híres japán tea-szertartásmester-család egyik tagja a XIX. század harmincas éveiben 18 kötetben foglalta össze - no nem a teafőzéshez szükséges ismereteket, hanem csak a szertartás kellékeit.

Ezekre az élvezetekre tehát egész hivatások alakultak, s nem volt ez másként a csokoládé esetében sem. Ausztriai Anna, III. Fülöp spanyol király lánya, mikor feleségül ment az aktuális francia királyhoz, magával vitte az udvarba saját csokoládéfőző asszonyát, később aztán Európa-szerte mind népszerűbb lett a chocolatl nevű ital.

Hogyan úszhatták meg ezek a kvázi luxuscikkek a böjti tilalmat? A beszélgetés résztvevői szerint egyszerű a válasz: befolyásos egyházi vezetők is szívesen hódoltak a kávénak, a csokoládénak. Farkas atya hozzáfűzte, a böjt alatti megtisztulás, az ünnep előtti vigília közben nem csak a lélekre gondolunk, valami jó azért a testnek is kell.

Milyen igaz, gondolom, és hazafelé indulóban elveszek egy harmadik csokis kekszet is.

Terített asztalnál tudós beszélgetés a megtisztulás hetéről