Két másikat viszont tényleg arrébbhelyeztek: a krisztinavárosinak a szentélyét tolták hátrébb 1943-ban acélgörgőkön, hogy a középrészbe be tudjanak építeni egy kereszthajót, a Fő utcai kis görögkatolikust pedig (melyben Sztankay István apja volt valamikor a lelkész) 1937-ben másfél méterrel magasabbra emelték, az utca feltöltése miatt ugyanis túl alacsonyra került.

De ne rohanjunk most csak úgy el a belvárosi mellett, ahogy ezt általában tesszük. Nézzük csak meg egy picit: ez tulajdonképp két templom, egy tető alatt. Egy barokk és egy gótikus. A szentély felőli vége még középkori, a bejárat felől viszont barokk, s belül is: elől egy nagy, barokk csarnok, s hátrébb a középkori háromhajós tér. S mennyi érdekességet találhatunk a falak mentén! Itt nyugszanak például egy kőlap mögött a Pekáryak, kiknek híres háza ma is áll a Király utcában. És itt található a falban Kultsár István, az "első pesti újságíró" síremléke is. Egészen különös módon még a törökök nyoma is megvan: egy megmaradt felirat Allah dicsőségét hirdeti. Jézus oltára mellett! S ez így jó. A régi, pest-budai templomok egyébként a XVIII. században majdnem mind dzsámiból épültek újjá (melyeket persze annak idején korábbi keresztény templomokból alakítottak ki a törökök). Láthatjuk a hódoltság emlékét a budai, Fő utcai kapucinusoknál is, ahol szintén maradt egy szamárhátíves ajtó a templomfalban.

De nézzük csak tovább a belvárosit! Micsoda templom ez, még Országgyűlést is rendeztek itt 1490-ben, épp szegény Mátyás királyunk halála után, amikor Ulászlót királlyá választották. S azokból az időkből, az 1500-as évek elejéről, amikor Bakócz Tamás majdnem pápává lett, van itt két csodálatos, vörösmárvány pasztofórium, amilyenből csak öt létezik egész nagy Magyarországon. Teljes falat betöltő, kőből faragott szentségtartók ezek. Gyönyörű reneszánsz ábrázolásokkal. Az egyiken még a hajdani pesti bíró portréja is látható, s a régi pesti városcímer.

A városcímerről persze eszembe jutnak a kegyúri székek. A régi, vallásosabb főváros emlékei. Amikor valóban a város volt az építtető, a fenntartó, a kegyúr. Szép, faragott, s budapesti címerrel díszített padjai a XIX. századból ma is megvannak: az egyik legszebb a Rózsák terén álló templomban.

Elárvultak ezek is, akár a gyönyörű szószékek, melyekről ma már csak ritkán hirdetik az igét, mert a XX. század közepén megváltozott a liturgia, közelebb került a pap a hívekhez, s különben is, ma már van elektromos hangosítás. Pedig e szószékek minden régi templom csodái, s még a protestáns templomokban is díszesek. A Pecz Samu tervezte Duna-parti református templomban, Budán például az építész keze nyomát viseli ez is, szép neogótikus darab. A legpazarabb persze a barokk templomoké, s még azok között is különösen gazdag az egyetemi templomé. Valamikor a pálosoké volt ez az épület, akiknek külön fafaragó műhelyük is működött (ahogy például a ferenceseknek is), s csodálatos művek kerültek ki onnan. Csak meg kell nézni az Egyetem téri templom ajtaját! Ez a pálos fafaragó hagyomány rejtőzködve újjászületett a mai időkben a gellérthegyi sziklakápolna nem látogatható kolostori kápolnájában. A rendszerváltás után a 40 évig befalazott templomba visszatérő rend számára egy erdélyi fafaragó, Ferencz Béla alkotott lélegzetelállítóan burjánzó, barokknál is barokkabb motívumokkal díszített bútorzatot.

Rengeteg mesélnivaló volna még, például a szerzetesrendek visszatérésének furcsaságairól. Mennyi mindent tudnának elmondani a XX. század poklait megélt, kilencvenes éveikbe hajló rendtagok, például a Dél-Amerikát járt idős jezsuiták. Vagy milyen furcsa, hogy Pesten nem tudnak újjászerveződni a szerviták, mert nincs három magyar szervita pap. Pedig csodálatos, szinte karácsonyi hangulatú a belvárosi, csupa arany templomuk. Egy különös rend, különös holmikkal. Oltáraikat Bécsben faragták a XVIII. században, s azok a Dunán hajóval érkeztek Pestre. Festésük miatt márványnak hatnak, de fából van mind. Kivételes módon mutatják be templomukban ereklyéiket, hogy ne mondjam, ereklyegyűjteményeiket: aranyba hímezve, díszes képkeretekben. A legbecsesebb a hét firenzei, szervita rendalapítóé. És e templom különlegessége még, hogy csak itt láthatók diorámák, vagyis berendezett jelenetek a szentek életéből.

Különös kincsek a pesti templomok ereklyéi. S százfélék. Szent István jobbjától Szent Gellért csigolyájáig, a kassai vértanúktól, a fatimai gyermekekig, s Szent Erzsébettől Morus Tamásig és Remete Szent Pálig a szentek majdnem teljes kara megtalálható. S bármennyire is hihetetlen, őriznek néhány darabkát Krisztus keresztjéből is. Budapesten bizony több helyütt. A belvárosi templomban például, de van két szilánkocska még egy kis, újpesti templomban is.

Volna mit mesélni még kriptákról, melyekbe a XIX. században temetkeztek utoljára (s ezek modern változatáról, az urnatemetőről, mely mindenfelé létesül manapság az altemplomokban). Vagy az árvizekről, melyek emlékét őrzik a víz magasságát mutató kőkezek (a Rókus-kápolnán az 1838-as dunai áradás, az újlaki templomban az 1876-os budai felhőszakadás táblája látható.)

Táblák mutatják azt is, hol szeretett üldögélni vagy hol muzsikált valamely ünnepi alkalomból Liszt Ferenc (a belvárosi ferenceseknél és a Hermina-kápolnában), hol esküdött Széchenyi István (a krisztinavárosiban), hol ravatalozták fel Thököly Imrét (a Deák téri evangélikus templomban). És ott vannak mindenütt a falakat beborító hálatáblák, rajtuk megannyi emberi sors. Csodák és tragédiák. Aztán az első világháború hőseinek emléktáblái, melyeket ma már nem olvas senki (de mint akit az írás nevén szólít, tudom, hogy a Szervita téri templom hatalmas tábláján százak közt látható bizonyos Csordás Lajos huszár hadnagy neve is).

Sokat láttak, sokat megértek a pesti templomok. Némelyiknek az alsó köveit még a rómaiak tették a helyére. És az új századok új falakat emeltek föléjük, s e falakat szentek, királyok, koldusok érintették. És értek e templomok csodákat, értek városégéseket és áradásokat, ostromokat, bombázásokat, helyettesítették olykor az ország házát olykor az istállót. Néhányat nyomtalanul eltüntetett a történelem, de a legtöbb újjászületett, s csodákról... "a" csodáról mesél.

A belvárosi főplébániatemplom középkori szentélye