- Az a furcsa, hogy nincsen bennem semmi. Nincsen várakozás. Üres lett. Üres lett ez is.

- Hát igen.

- Régen hogy vártuk a húsvétot. Milyen nagy dolog volt az.

- Nagyon vártuk.

- Most meg nem várjuk.

- Manapság nem vár az ember semmit.

Kedd este van, négyen támasztjuk a pultot. Gyuri és Miklós egymás szavába vágva mesélnek, Misi hallgat jobbadán, én közbe-közbe kérdezgetek csak.

- Kezdődött a ruhavásárlással.

- Meg a cipő!

- Na várjál! Előbb a ruha! Kétszer kaptunk ruhát. Karácsonykor és húsvétkor.

- Új ruhát, új cipőt.

- Na várjál! Ha apámmal mentünk, az nem volt olyan jó, mert ő mindenből három számmal nagyobbat vett.

- Meg cipőt. Egyszer kaptam egy olyan cipőt, aminek kívül volt a nyelve, befűzted, és utána ráhajtottad a nyelvét, és egy szíjjal rászorítottad. Az cipő volt. Ha levettem, azonnal, még melegen bele kellett tenni a sámfát, a rugós fasámfát. Nyáron nem is volt szabad hordani.

- Nyáron?

- Nyáron mezítláb jártunk. Angyalföldön a flaszteron is. De az jó volt. Alig vártuk a nyarat, hogy levehessük a cipőt.

- Nálunk Sopronban az nem volt. Egy soproni gyerek nem járt meztéláb. Mi krétázott cipőt hordtunk. Krétával be kellett kenni...

- És nálatok, Misi, mi volt? - kérdem a hallgató harmadikat.

Megvonja vállát:

- Semmi. Kapros túrós lepény.

- Meg akkor vettünk kölnit is.

- Kölnit? Pacsulit, locsolóvizet. Két forint volt...

- Aztán kezdődött csütörtökön

- Na várjál! Zöldcsütörtök! Az volt a zöldcsütörtök! Akkor kezdődött a böjt. Tejes parajfőzelék volt poféznivel...

- Borleves, töltött tojás, hal...

- Na várjál, mert hal az nálunk nem volt.

- És csütörtök este "mentek Rómába a harangok". Nem volt harangozás nagypénteken.

- Nagypénteken mentünk a templomba, a Rokolya utcába, a segítő Szűz Mária templomába...

Mi meg a Szent Mihály-templomba... Ministráltam is...

- Szombat estig böjt volt.

- Mi már délben kezdtük a sonk...

- Sonkát délben? Délben! Hát köpjél le! Sonkát szombat reggel tették föl. Egész nap annak az illata lengte be a lakást... Délután kihűlt...

- A saját levében!

- Az igaz. Aztán hidegen ettük, este, meg másnap reggel, meg egész húsvétkor...

- Meg délben.

- Délben soha. Szombat este volt az ételszentelés. Akkor szegtük meg a sonkát. Az volt kaláccsal. Anyám olyan kalácsokat sütött, hogy a szagától már megszédült az ember, szálkás volt a tésztája, lehetett szakítani belőle... És frissen reszelt torma hozzá... hogy kiszívta az ember vérét, úgy csípett.

- Meg a hónapos retek, meg az újhagyma. Az nem csípett, az szinte édes volt, zsenge, roppant a szájban, mint az ostya...

- Kapros túrós lepény...

- Szombaton mindenki otthon, nem volt vendégség, rokonozás. Az a család napja volt, a szombat.

- Vasárnap meg elmentünk megint misére, aztán csak lődörgés volt, vasárnap. Rákészültünk a hétfőre...

- Lődörgés a fenét! Akkor volt a legnagyobb trakta. Akkor szedte elő anyám a legszebb fajanszokat. És volt szopós báránysült. Jöttek a rokonok, nagy családi összeröffenés, nagy ebéd, húsleves, sonka, sült, rántott csirke...

- És a sütemények. Szalagos fánk, hogy szétolvadt a szádban... És csak kézzel szabad azt enni, szakítani kell, meghúzni a lekváros tálkába, és és úgy tömni a szádba

- Fatörzs.

- Diótorta...

- Rácsos.

- Rácsos linzer, tényleg... Ma már senki se süt rácsost...

- Eperlekvárral...

- Vagy barackkal. Női szeszély anyám baracklekvárjával, amit én kevertem egy fél napig.

- Pozsonyi kifli... kettétörte az ember, és úgy kapott be egy felet... Volt abban a töltelékben minden. Dió, mazsola, alma, csokoládé, birsalmasajt, sárgabarack lekvár...

- Anyám tett bele néha datolyát is

- Az nem volt... Sopronban nem termett datolya...

- Nálunk volt.

- Kapros túrós lepény...

- Hétfőn aztán indultunk nyolckor.

- Rövidnadrágban! Mert húsvét hétfőjén föl kellett venni a rövidnadrágot. Akármilyen hideg volt. Lilára fagytunk néha, de akkor is. Húsvét hétfőtől rövidnadrág!

- Előbb apámmal végiglocsoltuk a rokonokat. Ő mindenhol kapott egy stampedlit, a gyerekek alkoholt soha. Málnaszörpöt, süteményt, festett tojást kaptunk, esetleg egy-két forintot. Tizenegykor aztán az öreg hazament, lefeküdt, mi pedig a haverokkal indultunk a lányokhoz.

- A végén tojást dobáltunk, a két forintos volt a legnehezebb, azt kellett a tojásba beleállítani.

- Nálunk még néha volt friss rántott csirke hétfőn... Petrezselymes krumplival, salátával...

- Kaprós túrós lepény...

- A fenéket. Bőven elég volt a maradék. Abból is föl lehetett még rakni egy gyönyörű asztalt.

- És micsoda asztalok voltak azok, ahogy az meg volt terítve, egy húsvéti asztal, damaszt, ezüst, a sonka, a retek, a hagyma, a sült, a saláták tarka kavalkádja... Megadták a módját mindennek.

- És mindennek meg volt a rendje...

- Senki sem kapkodott, nyugalom volt, béke...

- Hát igen...

- Tulajdonképpen, mikor volt ez? - kérdezek közbe csöndben.

Kicsit spekulálnak, kalkulálnak, úgy mondják:

- Ötven, ötvenegy, ötvenkettő...