A pártok felelőssége a rasszizmus visszaszorításában

Minden pártnak és politikusnak közösen kell fellépnie a rasszizmus és a szélsőséges pártok ellen - hívta fel a figyelmet a kisebbségi ombudsman a rasszizmus elleni világnap alkalmából az MTI-nek küldött pénteki közleményében, hozzátéve, ezt a fellépést Magyarországon is különösen időszerűnek érzi.

Kállai Ernő emlékeztetett arra, hogy a március 21-i emléknap alkalmából az EBESZ emberi jogokkal és demokráciával foglalkozó intézménye (ODIHR), az Európa Tanács szakmai bizottsága (ECRI) és az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) közös nyilatkozatot adott ki, amelyben ismét felhívják a politikai pártokat a rasszizmus elleni fellépésre. Megjegyezte: mindegyik szervezet elítéli a közbeszédben egyre jobban elburjánzó faji alapú, bőrszínre, nyelvre, vallásra, nemzetiségre, etnikai hovatartozásra vonatkozó előítéletességet.

"A faji megkülönböztetés az emberek jogegyenlőségét alapjaiban támadja, és ellenséges politikai légkört teremt a kisebbségek társadalmi elfogadása számára" - írta a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman szerint azzal, ha a faji erőszakot és az ilyen eseményeket a politikusok elítélik, nagyban befolyásolják a társadalomi csoportok közti feszültségek csökkenését, mivel a politikai hozzáállás sokat tehet a kialakult sztereotípiák, a kisebbségekkel szembeni gyűlölködés ellen, elítélve a szélsőséges pártokat.

Kállai Ernő aláhúzta: a politikai szóhasználat komoly aggodalomra ad okot, hiszen a verbálisan megjelenő előítéletesség, erőszak ezt a rasszista nyelvet széles körben teszi megszokottá, elfogadottá, ezért minden politikai vezetőnek közösen fel kell lépnie az emberi jogok és a demokratikus értékek védelmében, visszautasítva a faji erőszak, a gyűlöletbeszéd, a zaklatás és a faji diszkrimináció minden formáját.

Felelősséget kell vállalniuk, hogy kellő érzékenységgel, differenciáltan fogalmaznak faji, etnikai, kisebbségi, vallási ügyekben, szorgalmazniuk kell, hogy a pártok programjukban konkrét célokat és erőfeszítéseket határozzanak meg a rasszizmussal szembeni harcban - hangsúlyozta. Az ombudsman szerint minden politikai vezetőnek sürgetnie kellene a pártokat, hogy soraikban képviseltessék, és tisztességesen képviseljék a faji, etnikai, vallási kisebbségeket, és feladatuk, hogy együttműködjenek a civil szervezetekkel az idegengyűlölet, a rasszizmus és annak minden megnyilvánulása ellen.

"Ezeket a gondolatokat Magyarországon is különösen időszerűnek és követendőnek érzem, így széles körben támogatom annak megismertetését és érvényesítését" - fogalmazott Kállai Ernő. Emlékeztetett arra, hogy 2003. szeptember 25-én az európai politikai pártok, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és az Európai Parlament elnökének együttműködésével elfogadott chartában különösen a politikai pártok felelősségére hívják fel a figyelmet, hogy a faji, etnikai és nemzeti származásra, vallásra hivatkozva ne tegyenek diszkriminatív lépéseket. Az Európa Tanács faji és etnikai kérdésekkel, intoleranciával foglalkozó szakmai testülete, az ECRI pedig 2005 márciusában nyilatkozatban ítélte el a politikai közbeszédben megjelenő rasszizmust, antiszemitizmust és idegengyűlöletet.

A faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napjának megtartását az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszaka határozta el 1966-ban, annak a véres rendőrsortűznek emlékére, amely 1960. március 21-én a dél-afrikai Sharpeville-ben történt és 72 békés tüntetővel végzett. A világnap a világszerte erősödő és egyes embercsoportok társadalmi kirekesztését célzó folyamatok veszélyességére hívja fel a figyelmet. A határozat szerint a rasszizmus, az idegengyűlölet, mindenfajta olyan diszkrimináció, amely faji, etnikai, nemzeti hovatartozásra vagy vallásos meggyőződésre, nyelvi, kulturális különbségre épül, súlyosan sérti az emberi jogokat, s ezért minden törvényes eszközzel küzdeni kell ellene.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.