Az 1969 óta Kölnben élő, zenei produkciókra szakosodott filmes-televíziós még jó negyedszázaddal ezelőtt határozta el, hogy dokumentum-portrét készít Ábrahámról, akinek nevéhez olyan nagy sláger fűződik, mint a "Teve van egy pupú". Nem is gondolta, hogy milyen fába vágta a fejszéjét: az egykor ünnepelt, nagy lábon élő komponista után szerzeményeit kivéve szinte semmi sem maradt. Csak pár - többségében előleget kérő - levél és egy partitúravázlat.

Az 1892-ben Apatinban született Ábrahám zenei tehetsége már kisfiúként megmutatkozott. Ötévesen kezdett komponálni, elvégezte a Zeneakadémiát. Klasszikus zenét tanult, de gyorsan elcsábította az Amerikából érkező dzsessz. Némafilmekhez is írt zenét, nagy feltűnést keltett, amikor Budapesten személyesen vezényelt az egyik moziban.

Az egyedülálló, sodró hangzást német producerek is felfedezték, Ábrahámot Berlinbe csábították, s a kor legjobb szövegíróival hozták össze. Sztár lett belőle, rengeteg pénzt keresett, amelyet két kézzel szórt: "gulyáspartijai" éppen olyan híresek voltak, mint nőügyei vagy a Fasanenstrassen vásárolt palotája. Mindkét fővárosban vezető politikusok tolongtak premierjein, akik nem vették, vagy nem akarták észre venni, hogy Ábrahám darabjaiban kendőzetlenül jelent meg a szexualitás. Nem úgy, mint Kálmán Imrénél és Lehár Ferencnél.

A nácik elől zsidó származása miatt menekülnie kellett, Berlinből mindent hátrahagyva, 1933-ban Budapestre ment. Ott is sikeres volt, bár visszatértek anyagi problémái, amelyek aztán élete végéig elkísérték. 1939-ben Párizsba ment, onnan Kubán keresztül New Yorkba emigrált. Tehetsége ellenére a Broadwayn nem tudott érvényesülni. Elmebaja egyre jobban eluralkodott rajta, az orvosok kiderítették, hogy a harmincas években összeszedett szifilisz megtámadta a központi idegrendszerét. Elmegyógyintézetbe került, ahonnan tíz év elteltével, 1956 tavaszán gyógyultan, de megtörve hozták vissza Hamburgba, ott halt meg 1960-ban.

Darvas szerint Ábrahám nagyon beletalált korszaka közönségigényébe, humorosan és óriási zenei tehetséggel tudott szórakoztatni. A XX. század szörnyűségeivel szemben tehetetlen volt, erejéből legfeljebb arra futotta, hogy "A 3:1 a szerelem javára" című operettjével 1937-ben kiparodizálja a náci rendszer aszexuális, a testet a sportsikereknek alávető propagandáját.

Ábrahám Pál