Költözni KÉK

Jelenlegi helyén nem működhet tovább a Kortárs Építészeti Központ (KÉK), mert az ideiglenes otthonául szolgáló, a Róth Miksa Emlékházhoz tartozó épületben az eredeti terveknek megfelelően hamarosan elkezdik a felújítási munkálatokat.

Segélykiáltással felérő meghívóban tudatták a KÉK szervezői néhány napja, hogy sajtótájékoztatón számolnak be tevékenységük kényszerű felfüggesztéséről az erzsébetvárosi Nefelejcs utcában.

A KÉK-et fiatal építészek hozták létre szűk két évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy kortárs építészeti és urbanisztikai programokat, eseményeket szervezzenek. A Róth Miksa Emlékházhoz tartozó, régóta üresen álló épületet, Róth Miksa üvegműves egykori műhelyét az intézmény vezetője, Fényi Tibor engedte át ingyenesen a csoportnak, és 2006 júniusában, a Múzeumok éjszakáján látványos fényjátékkal kezdték meg működésüket. Ettől kezdve azonban az eseményeket kétféle változatban tálalják az érintettek. Az építészek állítják, hogy három évre kaptak ígéretet, Fényi Tibor viszont azt mondja, ő legfeljebb három évet mondott, hangsúlyozva, hogy a KÉK kizárólag a felújítási munkálatok megkezdéséig használhatja az épületet, abból ugyanis üvegműhelyt kívánnak kialakítani. A vitát nehéz eldönteni, mivel írásos megállapodás nem született.

A tegnapelőtti sajtótájékoztatón a KÉK képviseletében Finta Sándor és Szemerey Samu azt mondta: teljesen váratlanul, néhány hete kaptak egy faxot, amelyben az épület elhagyására szólítják fel őket március 10-ig, majd 17-ig haladékot kaptak. A sajtóbeszélgetésen azonban megjelent Fényi Tibor is, aki több levelet mutatott meg a sajtónak. Az első (egy e-mail) 2007 novemberében született, és ebben emlékeztette Finta Sándort: már 2007 júniusában is közölte, hogy 2008 márciusában megkezdik a felújítást, ezért ismételten kéri, addig hagyják el az épületet. Ezt az e-mailt több hivatalos, papíralapú ajánlott levél, illetve telefax követte. Ezek után a KÉK tagjai annyit mondtak a megjelent újságíróknak: valóban kaptak március előtt is informális értesítést, de abban bíztak, hogy mégis tovább maradhatnak.

Többek között arra alapozták ezt a reményt, hogy (ahogyan a kiosztott sajtóanyagban is olvasható volt) 25 millió forintot költöttek az épületre, és méltánytalannak érezték volna a szerintük idő előtti kiköltözést. Igaz, rögtön kijavították magukat, mondván, a 25 millió forint az összes, az épületre költött pénz, ebből ők 12-15 milliót álltak, például egy nagyjából 8 millió forintot érő építészeti tervdokumentáció elkészítésével. Fényi szerint viszont nem költöttek ennyit az épületre, az ott elvégzett munkák nagy részét a múzeum állta, amit számlákkal is bizonyítani tud.

A történethez hozzátartozik, hogy a VII. kerületi polgármester már tavaly felajánlott két kerületi ingatlant a KÉK-nek, ám ők úgy vélték, egyik sem alkalmas céljaikra, illetve túlságosan rossz állapotban vannak. Fintáék azt is kétségbe vonják, hogy szabályosan kezdődik el az építkezés a Nefelejcs utcában, ehhez ugyanis kiviteli engedélyek kellenének. Fényi viszont azt mondja: egyelőre a lépcső restaurálását kezdik el, illetve különböző vizsgálatokhoz kell megbontani a födémet - ezek nem engedélykötelesek, viszont alkalmatlanná teszik a házat programok szervezésére. Hozzátette: a KÉK-esek állításaival szemben az sem igaz, hogy felelőtlenül, pénz nélkül vágnak bele a felújításba. A háromévesre tervezett, körülbelül 150 millió forintos összköltségvetésű munkára idén már kaptak az önkormányzattól 10 milliót, saját költségvetésükből elkülönítettek tizenötöt, van egy munkával, alapanyagokkal segítő szponzoruk, az önkormányzat ígéretet tett további 10-15 millióra, és több pályázatuk is függőben van.

Egyelőre annyi biztos, hogy a KÉK nem maradhat a Nefelejcs utcában, az oda tervezett programok elmaradnak. A más helyszínekre meghirdetett eseményeket viszont megrendezik, hiszen továbbra is szeretnének működni, igaz, egyelőre nem tudják, hol.

Első lépésként fénnyel festettek a falra (2006)
Első lépésként fénnyel festettek a falra (2006)
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.