Zuschlag tudott a lehallgatásáról

Vizsgálatot indított az ügyészség, mert a Zuschlag-ügy nyomozásánál felmerült: az MSZP volt országgyűlési képviselője tudott arról, hogy titkos módszerekkel gyűjtenek adatokat róla - erősítette meg a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az index.hu internetes oldalon megjelenteket.

Fazekas Géza azt mondta: a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen folyamatban lévő, Zuschlag János és 15 társa ellen indított nyomozás befejeződött, jelenleg a nyomozás iratait ismertetik a gyanúsítottakkal és védőikkel. "A nyomozás során történtek utalások tanúvallomásokban, hogy Zuschlag János tudomást szerzett a vele szemben foganatosított titkos adatszerzésről" - közölte a szóvivő. Hozzátette: ilyen információk alapján az ügyészségnek ezt törvényes kötelessége megvizsgálni.

Az index portál szerdán azt közölte: az ügyészség vizsgálja, miként értesült idő előtt Zuschlag János arról, hogy lehallgatják. A cikk kitér arra is, hogy a Zuschlag-ügy nyomozásánál arról is kérdezték a tanúkat, hogy Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter szerepet játszhatott-e az egykori MSZP-s képviselő informálásában.

Az internetes újság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: "az ügyészség korábbi vallomások alapján szerzett tudomást Zuschlag jól informáltságáról: az ex FIB-es letartóztatása előtt állítólag azzal hencegett, hogy olvasta a róla szóló lehallgatási jegyzőkönyveket".

A Zuschlag János és 15 társa ellen indított nyomozás határidejét május 19-ig hosszabbította meg a Legfőbb Ügyészség a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség előterjesztésére. Az ügyben eljáró főügyészség tájékoztatása szerint az érdemi nyomozás befejeződött, viszont a 16 gyanúsított és védőik részére az iratismertetésekhez idő kell, mert lehetnek további indítványok és bizonyítás-kiegészítési javaslatok.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság tavaly szeptember 21-én rendelte el Zuschlag János előzetes letartóztatását. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja, társadalmi szervezetek költségvetési támogatásainak szabálytalan felhasználása miatt.

Zuschlag ügyében a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Az ügynek 16 gyanúsítottja van, közülük Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van. Katus Ferenc - Zuschlag Jánossal együtt - az MSZP megyei közgyűlési frakciójának tagja volt. A harmadik letartóztatottat, a Zuschlag János személyi titkáraként is tevékenykedő Lados Istvánt, a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe vette. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárásban önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közleményében azt írta, hogy az úgynevezett "lehallgatási jegyzőkönyveket" közvetlenül a lehallgatást megrendelő szervezetnek juttatja el. A jegyzőkönyv egy példányban készül, másolatot a szakszolgálat nem készíthet, és nem tárolhat. A fentiekből következően a lehallgatási jegyzőkönyveket a megrendelő szervezeten kívül más személy, beleértve az irányító minisztert nem látta és nem kaphatta meg - olvasható.

A szakszolgálat szerint "amennyiben a gyanúsított valóban azt állította, hogy a jegyzőkönyveket olvasta, a nyomozást folytató ügyészeknek a helyzet tisztázása érdekében minden lehetősége megvan arra, hogy Zuschlag Jánostól megkérdezze, hogy ez valóban így történt-e, és ha igen, e jegyzőkönyveket kitől kapta".

A közlés szerint az államtitoknak minősülő jegyzőkönyvek átadást követő szabályszerű kezelésére a szakszolgálatnak nincs ráhatása, az a megrendelő szervek feladata és felelőssége. Azon ritka esetekben, amikor lehallgatási jegyzőkönyvek napvilágra kerültek, minden esetben bebizonyosodott, hogy azok nem a szakszolgálattól kerültek ki.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat bármilyen tisztázó vizsgálat lefolytatásához - amennyiben azt az ügyészség szükségesnek tartja - minden segítséget megad. Az index.hu internetes portálon megjelent burkolt gyanúsítgatást a szakszolgálat ugyanakkor visszautasítja.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.