Ennek során előbb meg kellene fontolni, hogyan lettünk a legvidámabb barakkból a legkedélytelenebb kórteremmé. Ez a kérdés - az ellenkező látszattal szemben - tele van önbizalommal. A barakkban rabok vannak ugyanis, a kórteremben viszont minden csempézett, zöld hidegséggel együtt ott a gyógyulás reménye. Igaz, ritka a gyógymód, ami nem jár fájdalommal. Még ha a főorvos azzal toppan is be, hogy "nem kell félni, nem fog fájni". A helyzet most annyiban mégiscsak különleges, hogy magukat az orvosokat kell kezelni. A reformgyógymód lehetne a terápia tárgya.

Ha ezt a reformerek méltánytalannak érzik, igazuk van. Ettől azonban nem oldódik meg semmi. Elvesztettek egy nem fair kérdésekkel meghirdetett népszavazást, emiatt el kellett búcsúzniuk két kevéssé rendszer-meghatározó eszköztől. A lenullázott vizitdíj és a kórházi napidíj nélkül az egészségügyi reform tökéletesen ellesz. Az egészségbiztosítás átalakítása, a következő elem, viszont már a terápia lényeges része.

Ha azonban úgy hagyja a kormány a forgatókönyvet, ahogy megírta, újabb népszavazásnak teszi ki magát, s ez az igaz magyar egészségügyet, a szolidáris gondoskodást fogja védeni a profithajhász multinacionális vállalkozások embertelen világától, s bár minden elfogulatlan embert kiverne a víz attól, amit előhoznának a kampányban, ez messze nem lenne elég ahhoz, hogy ne győzzön megint a hideg szemfényvesztés. Amivel nem azt mondom, hogy a magyarok a több-biztosítós rendszert választanák, ha világos képletek alapján dönthetnek, csak azt, hogy erre nem lesz módjuk.

Márpedig a népszavazási fegyvert beélesítették, és Orbánnak igaza van: ez világszabadalom. Ha büszkék nem is lehetünk rá. Együtt kell élnünk vele. A kormánynak például úgy, hogy eldönti, vállalja-e a félbemaradt reform ódiumát, meg tudja-e oldani, hogy az SZDSZ a koalícióban maradjon, ha belépésének egyik alapfeltétele, a több-biztosítós rendszer kilép onnan? Számot vet azzal, nem elég-e egy ciklusra, ami már megtörtént ezen a területen. A kapacitások leépítése, a gyógyszerárkontroll megerősítése, a patikaszabadság, százezrek visszavezetése a tb-rendszerbe, a kórházi étkeztetés rendbetétele.

A presztízsveszteség lenne nagy a több-biztosítós rendszertől való visszavonulással. Ennek hiányában viszont következik a becsületes nemzetféltés és az ízetlen átkozódás együttesének terméketlen prolongálása őszig. A velük való harc, kormányzás helyett.

S mielőtt végképp elszomorodnánk azon, hogy nálunk nem lehet semmit végigcsinálni, emlékezzünk a híres 1986-os Fordulat és reform programra, amelynek szerzői között a most fideszes Matolcsy György éppen úgy ott volt, mint Lengyel László, Surányi György vagy Bokros Lajos. Abból indultak ki, hogy "a modernizálódás évtizedek óta elszalasztott és elhalasztott feladata a világgazdaság fejlett területeitől való elszakadás veszélyeivel jár. Tehát lépni kell". De: "Ilyen horderejű és ennyire húsba vágó változásokat a szokásos módon - egy szűkebb agytröszt kidolgozza, majd a közvéleményt megdolgozva elfogadtatja - egyszerűen nem lehet keresztülvinni. Ez esetben ugyanis olyan passzív ellenállás bontakozhatna ki, amely megakadályozza a program céljainak megvalósulását" - írták majd húsz éve.

Az ellenállás most aktív volt.