Cheney a háborúról: Sikeres vállalkozás
- Ez az öt év viszszatekintve bonyolult, kihívásokkal teli, mégis sikeres vállalkozás volt... és bőven megérte az erőfeszítést - fogalmazott a háború fő szorgalmazója ugyanazon a napon, amikor Kerbalában egy öngyilkos merénylő ölt meg legalább negyven irakit. Bagdadtól északra pokolgép végzett két amerikai katonával. Ezzel a hivatalos veszteséglista 3990-re nőtt, a sebesültek száma 75 ezer.
Cheney útja jól illusztrálja az iraki állapotokat. Az alelnök feleségével a baladi légi támaszponton töltötte az éjszakát. Aligha aludták ki magukat, a környék órákon át aknavetőtűztől volt hangos - az amerikaiak "megelőző csapásokat" mértek feltételezett ellenállókra. Bagdadban mindössze nyolcszáz méterre távolodott el a szigorúan őrzött "zöld zónától": Dzsalal Talabani elnököt kereste fel, majd Abdul-Aziz al-Hakimmal, az Irak Legfelsőbb Iszlám Tanácsa nevű Irán-barát szervezet elnökével tárgyalt az amerikai csapatok státusáról. Al-Hakim azzal járulna hozzá a tartós maradásukhoz, hogy iraki területről nem támadhatják meg Iránt. Cheney a kurdokkal tárgyalva megpróbálta enyhíteni az olajjövedelem megosztása körüli válságot. A kurdok blokkolják az egyezséget, mert tartományukhoz akarják csatolni Kirkuk városát a környező olajmezővel együtt.
Az évforduló, bár a médiában sok szó esik róla, nem nagyon érdekli az amerikaiakat. A háborút a felmérések szerint csak 21 százalékuk tartja a legfontosabb problémának - feleannyian, mint a gazdaság helyzetét. A megkérdezettek 59 százaléka egy éven belül kivonná a csapatokat, csak 40 százalékuk bízik a győzelemben. Ez utóbbi egyébként meglehetősen tág kategória: öt éve egy demokratikus, világi, Amerika-barát, egységes Irak volt a cél, mára ez az erőszakot viszonylag kordában tartó, stabil, a Nyugattal szemben nem ellenséges konföderatív rezsimre korlátozódott.
Annak, hogy a veszteségek nem érik el a közvélemény tűrésküszöbét, három alapvető oka van: 1. Az orvostudomány csökkentette a végzetes sérülések arányát. 2. A hadsereg önkéntesekből áll, az amerikaiak zöme senkit sem ismer, aki Irakban halt volna meg. 3. A háború "csendben" zajlik, az utóbbi időben szokásos napi egy-két halott rutinhírnek számít.
Az elnökaspiráns Hillary Clinton hétfőn megpróbálta egy beszéddel a háborúra irányítani a figyelmet. Azt ígérte, hogy hivatalba lépése után hatvan napon belül megkezdené a csapatkivonást és csak kommandós alakulatokat hagyna Irakban. A Bagdadban lévő John McCain azzal válaszolt, hogy nem szabad átengedni Irakot a terroristáknak, míg Barack Obama azzal érvelt, hogy Clinton és McCain megszavazta a háborút, amelyet ő eleve ellenzett.
Vita bontakozott ki a háború költségeiről. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász harvardi kollegájával, Linda Bilmesszal könyvet adott ki az iraki konfliktus igazi költségeiről. Ebben a hivatalosan eddig 750 milliárdba került háború közvetlen, illetve járulékos költségeit a legjobb forgatókönyv megvalósulása esetén 2012-ig 1700 milliárd dollárra taksálják, reálisnak azonban 2650 milliárdot tartanak, sőt, a legrosszabb esetre 3000 milliárdot prognosztizálnak. Az olaj világpiaci árában szerintük hordónként 5-10 dollár a háború hatása. Bírálóik úgy vélik: az olajárban kimutathatatlan a háború szerepe, másrészt a katonai kiadások a nemzeti össztermékhez való arányaikban meszsze elmaradnak a vietnami vagy a koreai háború idejétől.
