Orosz József: A Blaskó Péter gesztusa nyomán kialakult vitában sok minden előkerült a nyilvánosságban, a művész Kádár-rendszerben átvett díjai és a Gyurcsány kézfogása iránti undorának túlzó kifejezése is. Vajon ezek a legfontosabb kérdések-e egy ilyen vitában? Föld S. Péter publicisztikája megjelent egyebek között a Klubhálón, a Népszabadság blogjában, az interneten elérhető, Berecz János egy régi, a Magyar Rádió büféjében elhangzott mondását idézi Blaskó kapcsán, miszerint a volt MSZMP KB-titkár a Pagodában ülve meglátott valakit, aki köszönés nélkül ment tovább, jóllehet a rendszerváltás előtt rádiósként már-már udvari újságírója volt, mire Berecz csendben megjegyezte: ha a seggem beszélni tudna. Nem túlzó-e ez az összehasonlítás? Ez illik arra az esetre, ha valaki átveszi anno a Jászai- és Érdemes Művész díjakat a diktatúrában, akkor ebből az következik, hogy át kell vennie a Kossuth díjat is?
Föld S. Péter: Nem tudom, hogy pontosan ez illik-e erre a helyzetre, hiszen az illető újságíró kolléga, akiről Berecz János megemlékezett és tudjuk a nevét, ő tényleg kiszolgálta ezt a rendszert és nagyon-nagyon hirtelen, még meg sem száradt a pecsét a rendszerváltozáson, már szembefordult ezekkel a korábbi eszméivel. Míg azért Blaskó Péter esetében – amennyire én tudom – erről nem beszélhetünk, hiszen tulajdonképpen mindig voltak bizonyos meggyőződései, amik nem nagyon ellenkeznek a mostanival. Ezzel együtt azért azokat akkori díjakat – ahogy írtam a cikkemben – gond nélkül, gondolom különösebb lelkifurdalás nélkül sikeresen átvette és elfogadta.

Orosz József: Amikor azt ajánlja Blaskónak, hogy mossál sűrűn kezet, mit üzen valójában? A színész azt közölte, hogy „nem óhajtok önnel kezet fogni, ha megtenném nem simogathatnám meg soha többé a gyermekeim arcát, feleségem kezét”. Azt üzeni Blaskónak, hogy akkor adja vissza nyugodtan a Jászay Mari díjat és az Érdemes Művész díjat?
Föld S. Péter: Nem tudom, hogy kinek lehet még visszaadni ezeket a díjakat. Blaskó Péternek ezt a megnyilvánulását nagyon durvának és stílustalannak tartottam és tartom most is. Tehát lehet egy politikust, egy miniszterelnököt nem kedvelni, sőt kifejezetten akár utálni is. Én azt gondolom, hogy ez tulajdonképpen nem eszmei dolog meg nem ideológiai dolog, hanem inkább úgy mondanám, hogy stílus vagy gyerekszoba kérdése. Tehát az ember bizonyos szinteken disztingvál, különösen akkor, hogyha akkor amikor valamikor régen úgymond bátornak kellett volna lenni, nem volt bátor. Akkor nem most kell bátornak lenni, nem most kell megmutatni azt, hogy mi tulajdonképpen milyen karakán fiúk vagyunk. Én így gondolom.

Orosz József: Vészi János író-rendező ugyanebben az internetes blogban egyebek között úgy replikázik Föld S. Péter: "Próbáld elfogadni azt a variációt, miszerint valaki meggyőződésből cselekszik." Ez mit jelent? Teszem föl, az ember minimum meggyőződésből cselekszik.
Vészi János: Elsősorban azért szóltam hozzá ehhez a már napok óta a blogon és a társadalom különböző részein zajló beszélgetéshez, mert olyan szélsőségek hangzottak el, amelyek engem arra indítottak, hogy megvédjem Blaskó Pétert. Blaskót már lepatkányozták, olyan minősítések hangzottak el…
Föld S. Péter: Nem én patkányoztam le, bocs.
Vészi János: Nem te voltál.
Föld S. Péter: Csak tegyük helyre ezt!
Vészi János: Nem, ez nem te voltál. Ez bizonyos hozzászólásokban volt olvasható. A gesztus, amit Blaskó Péter tett, ez nekem nem szimpatikus, de ugyanakkor kötelességem elfogadni, noha rendkívül teátrális. De most mi a fenét várjon az ember egy színésztől? Hát egy színész az teátrális. Ott szokott lenni a rendező, aki azt szokta mondani, hogy a kevesebb több lett volna. De ebben az esetben nincs rendező, mert ez egy szóló produkció, tehát Blaskó Péter úgy gondolta, hogy ő kiáll egy szóló produkcióval, azaz a díj átvétele helyett egy nagyszabású gesztust akar tenni, mert ez az ő meggyőződése.

Orosz József: Hogyan lehet értelmezni a Kossuth-díj visszautasítását? Az a jelenlegi miniszterelnöknek szól – ezt jelzi és közli Blaskó Péter –, vagy tágabban az egész politikai rendszernek, annak, amelyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lehet?
Vészi János: Úgy látom, hogy itt egyenesen Gyurcsány Ferencet célozta meg, ám ezt helytelennek tartom, mert azért azt képzelem, hogy Gyurcsány Ferenc még nem vette át totálisan az uralmat a pártja és a kisebbik párt felett. Abban a pozícióban van, hogy őt ott egy széles réteg tartja jelenleg ott. Direkt neki adresszálni a dolgot, az szintén szélsőséges. De nem volna helyes, hogy ha eddig védtem a Blaskót, akkor most viszont a megjegyzésemmel támadom. Nekem tényleg az a problémám, hogy ez az egész kérdés nagyon szélsőséges módon jelentkezik. Föld S. Péter azt mondja az írásban, hogy aki a Kádár-rendszerben így viselkedett, az most se viselkedjen úgy. Ellenben én azt mondom, hogy a Kádár-rendszerben nem átvenni egy díjat, ahhoz már egyenesen hősnek vagy félőrültnek kellett lenni. Darvas Iván átvette a Kossuth-díjat 1978-ban, Sinkovics Imre 1966-ban – '56-ban erősen exponálódott személyek voltak, mégis átvették. És azért vették át szerintem – bocsánat, hogy most a fejükkel próbálok gondolkodni, egyikük sem él már, nagy tisztelettel vagyok irántuk, és emlékük iránt –, azt mondom, hogy azért tették ezt meg, mert ahogy ők és mi is, mi mindannyian azt gondoltuk, hogy ez örök időkre így lesz. Tehát itt azért az ember nem azt képzelte, hogy két év múlva majd akkor másképp lesz, hanem ez mindig így lesz. Tehát a két helyzetet ezért nem lehet összehasonlítani.
Föld S. Péter: Jánosnak teljesen igaza van. Abba a mondatába hadd kapaszkodjak, hogy tényleg mindenki azt gondolta az előző rendszerről, az előző negyven évről, hogy mindig így lesz. Volt szerintem egy nagyon-nagyon szűk réteg, akik a nyilvánosságba nem nagyon jutottak be, akiket annak idején a demokratikus ellenzéknek neveztünk és ma is így nevezzük. Ezeket az embereket fütyülik most ki egyébként a Petőfi szobornál. Azt akarom ezzel mondani, hogy bizony János nagyon korrektül és bátran mondta, mi mindannyian így gondoltuk, hogy ez a rendszer örökké fog tartani, legföljebb mindig javítani és még jobbítani szerettünk volna rajta. Ebből a szempontból az én írásom inkább arról szól, hogy nem szabad azért szembe köpni a múltunkat, nem szabad úgy csinálni, mintha nem éltünk volna az előző rendszerben, nem kötöttük volna meg a magunk kis kompromisszumait. És itt a kicsin van a hangsúly, mert tulajdonképpen egyikünk sem volt hős, kivéve azt a néhány embert, aki valóban az lett. Ahogy József Attila mondta: „nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet”. És nem kell mindig hősnek lenni, de azért a hősiesség és a tisztesség között nagyon sok árnyalat van, mindenki találhat magának egy normális helyet ebben a skálában.

Orosz József: 2008-ban nem túl termékeny dolog arról vitázni, hogy helyes volt-e a magas kitüntetést ma visszautasító művésznek elfogadni a Kádár-rendszer hivatalos kitüntetését. Hát legalábbis kommunistázni nem nagyon érdemes. Mégis mit gondolnak, mi lehet az oka, hogy akkor pl. a 30. évfordulós '56-os megemlékezéseket elfojtó időszakban a magyar értelmiség többsége képes volt rugalmasan értelmezni a kitüntetések jelentését, mert akkor úgy gondolták, a díjak a szakmai teljesítménynek szólnak. Ma miért nem megy ez?
Föld S. Péter: Szerintem most sokkal de sokkal megosztottabb az ország, mint bármikor volt. Erről is beszélgethetünk, ha szóba kerül, hogy ennek mi az oka, ki az oka, kik az okai, mik az okai. Medgyessy Péter meghirdette az árkok betemetését, ami nagyon finom fogalmazva is nem sikerült, olyannyira nem, hogy az árkok már mélyebbek, mint valaha voltak, és egyelőre olyan mélyek ezek az árkok, hogy már nem is lehet kilátni belőlük szerintem. Valamelyik televízióban, talán az Echo TV-ben úgy konferálták fel a díjazottakat, hogy a kormányzat díjazta a liberális művészeket. Ők már beálltak egy ilyen sáncvonalba, és tulajdonképpen erről szól ez a történet. Nem a művészi kvalitásokról, holott akik kapták, azok nyilván kivétel nélkül nyilvánvalóan megérdemelték a művészi, a tudományos, egyéb területeken kifejtett munkájukért. De valahogy mégis az egész társadalom úgy fogja föl, hogy most tulajdonképpen ez a kormányzat adott díjat azoknak az embereknek, akiknek adni akart.
Vészi János: Én is azon gondolkodom, tulajdonképpen nem is vagyunk igazi oppozícióban Föld S. Péterrel, mindannyiunkat az foglalkoztatja, hogy ezt a bizonyos árkot hogyan lehetne csökkenteni. Csak lehet, hogy közben ide-oda lapátoljuk a földet és valójában semmit sem változik a helyzet. Engem tényleg az foglalkoztat, hogy miért van szüksége egy művésznek, egy nagyszerű művésznek egy ilyen nagyon erős politikai gesztusra. Igazán a pszichológiai háttere izgatna, és miután én nem ismerem őt, és még az is egyfajta blöff volt a részemről, hogy én azt gondolom, azt vélelmeztem, hogy ő egy családi azonosulás miatt hangoztatja annyira ezt az erőteljes politikai magatartást, mert kvázi a családjának tartozik ezzel a dologgal. De miután nem ismerem őt, az is lehet, hogy valójában ez az egész nem igaz. Én ezt onnan veszem, hogy a más irányú tapasztalataim borzasztó szomorúak, mert úgy érzem, hogy a szétesett és a szétesőben lévő családok utolsó identifikációjának eszköze a politikai hovatartozás hangoztatása. Tehát mintha ezzel el lehetne fedni az egyébként totális morális válságot…

Orosz József: …milyen értelemben van morális válság? Mert mondjuk én személy szerint mondjuk Nádas Péterrel együtt egy percig nem érzem magamat morális válságban. Legyen annak morális válsága egyébként, aki okozza…
Föld S. Péter: Igen ez egy kicsit olyan – hadd szóljak közbe –, amikor azt szokták mondani, hogy nekünk még tanulnunk kell a demokráciát. Hát én erre azt szoktam mondani, hogy nekem nem kell tanulni a demokráciát, és még nagyon sok embernek nem, hiszen mi tudjuk, mert mi demokratáknak tartjuk magunkat, tiszteletben tartjuk más embereknek a véleményét, nem megyünk olyan gyűlésekre, rendezvényekre fütyülni, kerepelni stb., amikkel nem értünk egyet, és folytathatnám. Tényleg van egy morális válság, de azért nem lehet az egész társadalmat eláztatni ebben az ügyben. Ez egy normális ország, még annak ellenére is, hogy egyre nehezebben tudom ezt a barátaimnak bizonygatni, de még mindig ezt gondolom, hogy az emberek többsége alapvetően normális, csak most rossz szelek fújdogálnak.
Vészi János: A legnagyobb probléma az, hogy mind a két nagy tábor saját magát morálisan nagyjából rendben lévőnek tartja. A másikat viszont mélységesen immorálisnak látja. Ha viszont esetleg képesek vagyunk az erős önkritikára, akkor meg a saját portánkon látjuk, hogy az a fajta morál, ahogy esetleg elképzeltük, hogy mi mit teszünk a közösségért és mi az, amit viszont egymásért vagy amit saját magamért tehetek, hát ez erősen megváltozott. A legtöbb ember a családjáig képes a morált valahogy még fölállítani. Tehát a családomnak hazalapátolhatok bármit, bármilyen áron, és az egyéb közért pedig nem kell túl sokat tennem, mert úgyse tudok, vagy azt mások ellopják.

Orosz József: Föld S. Péter illetve Vészi János a már említett NOLblogon olvasható párbeszédükben eljátszanak a gondolattal, hogy elfogadnának-e egy díjat olyan időszakban, amikor a jobboldal szerintük legellenszenvesebb politikusaitól, Csurkától és Semjén Zsolttól kellene átvenni bármilyen díjat, és az a válaszuk, hogy tőlük nem vennének át semmilyen díjat. Ám, ha demokratikus választáson jutnának kormányra, akkor is minden demokrata kötelessége lenne őket bojkottálni?
Föld S. Péter: Nem tudom, hogy kötelessége-e. Erkölcsileg egy kicsit necces a dolog, és azért azt szokták mondani, hogy konkrét helyzet konkrét elemzést kíván. El tudom képzelni, hogy ha valóban demokratikus körülmények között és egy demokratikus országban, akkor, ha nem is szívesen, és ha nem is jó szívvel, de azért el lehetne fogadni. Így gondolom. Lehet, hogy túlságosan megengedő vagyok...
Vészi János: Az egy dolog, hogy valami többségi alapon történik, az még nem biztos, hogy demokratikusan is történt. Ez megint egy filozófiai kérdés. De visszalépve egy pillanatra a múltba, többen voltunk olyanok, akik vagy kék szalagot tettek ki vagy chartát írtak alá, megvoltak a magunk teátrális vagy legalábbis szolidaritást jelző gesztusaink. Ha ilyet megtettünk a múltban, emiatt nem vennék át semmit az említett uraktól...

Orosz József: De nem ezt teszi ugyanilyen elvi alapról Blaskó?
Vészi János: Hát dehogynem!
Föld S. Péter: Én sem ismerem személyesen Blaskó Pétert, és személyesen nem is haragszom rá. Tulajdonképpen egy magatartásformát szerettem volna bemutatni, ami számomra nem szimpatikus. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni, hiszen olyan emberek is élnek ebben a társadalomban, akik nem szimpatikusak és akiknek nyilván én nem vagyok szimpatikus. Azt szeretném mondani ezzel, hogy a rendszerváltozás után egy sor ember, aki jelentkezett azzal, hogy őt az előző rendszer, már az egypártrendszer idején félreállították, meghurcolták, ezeknek az embereknek a nagyon nagy többsége egyszerűen azért nem jutott akkoriban előre – most próbálnak ebből tőkét, ideológiai politikai tőkét kovácsolni –, mert egyszerűen nem voltak tehetségesek, nem voltak szorgalmasak. Nem azt mondom, hogy nem voltak olyanok, akiket igazságtalanul félreállítottak, de nagyon sok ember esetében ez volt a helyzet. Ugyanakkor tehetséges és sikeres embereknek, mert ilyenek is voltak, miért kell akkor, amikor már megtehetik, panaszkodni, hogy ők mennyire el voltak nyomva. Amikor valóban nem voltak elnyomva, és tényleg jók voltak, meg is érdemelték azt a sikert, amit elértek.
Vészi János: Blaskó Péter levelében nem érzékeltem, hogy ő magát elnyomottnak akarná feltüntetni. Az viszont felfoghatatlan, amikor Fábry Zoltán "Az ötödik pecsét" című filmjére hivatkozik, arra, hogy Őze Lajos miután kényszerből megpofozott egy kikötözött, megkínzott embert, ezek után nem tudott többé a saját kezére ránézni. Ezt az analógiát borzasztó károsnak és túlzottnak érzem, mert most kezet fogni bárkivel is, és akkor akár Csurkával, Gyurcsánnyal vagy bárkivel, aki jelenleg a politika szereplője, az nem azonos azzal, mint hogy egy szadistával vagy egy nemzetpusztító emberrel fogok kezet.


(A Klubrádió Kontra című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett szövege.)