Kárpátalján megvertek egy magyarul beszélő nőt

Megvertek egy fiatalasszonyt Nagyszőlősön (Vinohragyiv), állítása szerint azért, mert magyarul beszélt - jelentette kedden az ungvári Igazi Kárpáti Igaz Szó című országos lap.

Az újság megszólaltatta a sértettet, V. Klára nagypaládi lakost, aki elmondta, hogy a nagyszőlősi buszállomáson egyik falubelijével beszélgetett, amikor egy hatvan év körüli férfi agresszív hangnemben kérte számon rajta, hogy tud-e ukránul. A fiatalasszony válaszára, hogy feléjük, lévén színmagyar környék, nemigen beszélnek ukránul, az illető valóságos dührohamot kapott, kiborította a táskáját, és dulakodni kezdett vele.

A nő elmondása szerint támadója olyan erővel esett neki, hogy nagyon megijedt. Segítségért kiabált, de - mint megjegyezte - az emberek inkább elhúzódtak a közelből, mígnem akadt két fiatalember, aki megfékezte a dühöngőt.

A fiatalasszony védelmére kelt két férfiról, akik közül az egyiknek a randalírozó könnyebb sérülést okozott, kiderült, hogy a helyi rendőrség zsebtolvajokra vadászó nyomozói. Az ügyben garázdaság és hatóság elleni erőszak címén indult eljárás.

A Kárpátalján eddig példa nélkül álló múlt pénteki eset kapcsán az újság megjegyzi, hogy két nappal az ukrán nacionalista erők ungvári tüntetése után a jelek szerint a magyarellenes megnyilvánulások Ugocsába is begyűrűztek.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.