A nemzeti ünnepre igyekezve elhatároztam: nem hagyom, hogy bárki elrontsa ezt a szép napot, úgyhogy alkalomhoz illő Belga-számmal a tarsolyomban vettem nyakamba a várost: Magyar nemzeti hip-hopot!

A nap hosszúnak ígérkezik: Kossuth tér (zászlófelvonás), Múzeumkert (állami megemlékezés), Március 15. tér (Demszky-beszéd), Erzsébet tér (Magyar Gárda), Ferenciek tere (Fidesz), végül a Blaha Lujza tér (Magyar Önvédelmi Mozgalom). A zászlófelvonáson és a Múzeum kertben a felállított fémkordonok miatt hőbörög a nép. - Rabok vagytok, az a baj - veti a rendőrök felé egy a Kossuth térről ismert figura. Hallom, hogy az ifjabb Hegedűs Lóránt vezette gárdásokat az ablakokból ételmaradékkal dobálták.

De akad tojás is. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél például. A Demszky-beszédre az árpádsávos lobogók mellett a kordonon kívüliek sok tojást is vittek. Utóbbiakat el is dobálták, a kordon környékén gyanús tócsák sárgállanak. Miként a főpolgármester ballonján is.

Innen a zászlókat kell csak követni az Erzsébet térig, ahol a Jobbik és a Magyar Gárda ünnepel. A játszótéren gyerekzsivaj, hintáznak, labdáznak, miközben a tőszomszédságukban katonai bakancsok kerülgetik a virágágyásokat. A szomszédos Gödör Klub hangszórójából a Magyar nemzeti hip-hopot szól, de szerencsére nem hallják a szomszédok, csak a közelebb álló rohamrendőrök, akik a helyi gördeszkás srácok hálás közönségének bizonyulnak.

- Székely deszkások, szevasztok! - zengené a tér, ha a háttérpfujolás el nem nyomná. Néhány szörnyülködő gyalogos és izgatott turista bámulja a teknőcpáncéljukat igazgató rohamrendőröket. Egy néni, amikor meglát maga mellett, előzékenyen előreenged - ki tudja, miféle szerzet lehetek. A néni megkönnyebbülésére a gyanús alak odébb áll, de még begyűjtök néhány szórólapot (csak a kulcsszavak: gyarmatosítás, cigánybűnözés, halálbüntetés).

- Végjátékukat játszó ripacsok, szevasztok! (Rákay Philip után, szabadon). "Az önbecsülés napja" - olvasom a frissen akvirált Fidesz-kitűzőm feliratát, de hamar felocsúdok a csodálkozásból, mert a szónok figyelmeztet: itten provokátorok vannak. Az Orbán-beszédig a környező utcákat járom, megállapítva, hogy az Astoriáig áll a tömeg, s hogy a szomszédban egyre több a rohamrendőr. Viszont a gárdisták vagy nincsenek itt, vagy zászló nélkül jöttek - árpádsávos lobogót alig látni a Kossuth Lajos utcában. Pedig ez a szabadságharc kezdete - legalábbis Orbán szavaiból mintha ez derült volna ki, bár ahogy az lenni szokott: ezt csak úgy általánosságban mondja, s nem is ő követeli, hanem maga a történelem.

A Fidesz-gyűlésről hazafelé menet - hogy-hogy nem - éppen útba esik az önvédelmi mozgalom gyűlése a Blahán. A Fidesz-rendezvényről sokan erre veszik az irányt, de csak kevesen maradnak ott. Még így is több ezren vannak. Útközben magával a kádári kisemberrel sikerül összefutnom, aki minden előzmény nélkül közli velem, hogy húsz évet húzott le a Csepel Műveknél, most meg azt kell megérnie, hogy KISZ-titkárok szúrják hátba. - Hát ki az igazi baloldali: Én! - mondja az egyébként Fidesz-szórólapokat osztogató honfitárs.

Az egyre hűvösebb idő a Blaha környéki gyorséttermeknek, valamint egyéb vendéglátó-ipari egységeknek kedvez. Amerikai hamburger, német sörök, olasz kávék - hazafias fogyasztók. Ahogy esteledik, úgy erősödnek a fegyverbe szólító szónoklatok, válik egyre komorabbá a zene, egyre borúsabbá az ünnepnap. A könnygázas oszlatós szeánsz engem is elkerget - különben is, lemerül a lejátszóm, még utoljára, gyorsan meghallgatom az utolsó strófát: "Magyar vagyok, szittya vagyok. Nem vágyom sokra, de egyet akarok: Magyar nemzeti hip-hopot!".

Lejárt a lemez.

Nemzeti ünnep