Nem a bíróság konzervatív

Felfokozott érdeklődéssel olvastam a Népszabadság február 14-i számában Bánfai Tamarának Gatter Lászlóval, a Fővárosi Bíróság elnökével készült interjúját (A bíróság konzervatív szervezet) a "Cserni-ügyről".

Gatter elnök úr téved. Túlzás azt állítani, mintha a bíróságnak ab ovo konzervatív szellemiségű szervezetnek kellene lennie. Nem a bíróság konzervatív szellemű ugyanis, hanem - már elnézést a nyílt szókimondásért! - Gatter elnök úr, saját maga.

A bíróság még ha akar, akkor sem tud (!) konzervatív maradni. S nem azért, mert gépíró kisasszony immár számítógépen gépeli tárgyalás közben a jegyzőkönyvet - ez a legkevesebb. Hanem azért, mert - Gatter úr ne tudná? - egyre több az olyan jogi eset, törvény, amely gyökeresen változó világunk muszájából eredeztetve, olyan témákkal "kénytelen" (?) foglalkozni, amelyek nemrég még csak nem is léteztek, felforgatva, lenullázva egy csomó avítt felfogást, szellemet.

Mivel most írom a harmadik bírósági témájú könyvemet, mi sem természetesebb, magnós interjút készítettem a bírói szobájában Cserni Jánossal is. S ami a legérdekesebb volt számomra tán, még csak szóba sem hozta Gatter László nevét, ő "csak" a tarthatatlan konzervatív jelenségekről "értekezett".

Gatter úr viszont megszemélyesít, mintha nem létezne Fleck Zoltán, Hack Péter, hogy az igazságügyi reform más jeles személyiségeiről, növekvő táboráról ne is beszéljek. S hogy a legfontosabb élményem se maradjon ki, még csak a nyomát se tapasztaltam annak, amit Gatter elnök úr nem is tudom, hányszor ismétel: "Csernit sértődöttség vezérli."

Ismét javítanom kell: "csupán" a korszellem! Nem tudok eléggé örülni annak az üde, friss hangnak, amit Bánfai Tamara immár második interjúja sugároz. S mint egy vén "csataló" (magam is újságíró voltam 40 évig), így fejezem be e szösszenetemet: csak így tovább, sohasem látott Tamara, tovább és tovább - az igazságügyi reformig!

Magyar László
író, könyvkiadó

Ki kivel nem fog kezet?

Nagyon nyílt levél Blaskó Péternek

Kedves kollégám, Péter!

Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy mostantól - korábbi szokásunktól eltérően - nem foglak örömmel, hangos és víg köszöntéssel, kézfogással üdvözölni amikor meglátlak, ha összefutunk színházban vagy az utcán. Nagy hévvel megírt levélben tudattad az egész Magyar Nemzettel - végső soron mindannyiunkkal -, hogy országunk (bocs, de ez itt nem csak a te hazád, hanem az enyém is: a miénk), szóval hogy Magyarország miniszterelnökével demonstratíve nem óhajtasz kezet fogni - és ezt elkerülendő nem veszel át egy díjat. Amit egyébként munkáddal kiérdemeltél, és amit nem ő adományoz. (Gyurcsány Ferenccel szembeni személyes averzióidat nem osztom, de elfogadom. Azért megkérdem: tényleg olyan szerencsésen alakult életed, sikeres és szép pályád, hogy minden korábbi kézfogásodért felelősséget vállalhatsz?) Miután viselkedésedet meglehetősen butának, ízléstelennek és sokunkat sértőnek érzem, nem is maradt más választásom: megvonom tőled a kézfogásomat. Ezen felháborodva nyilván számos kollégánk és ismerősünk - akikkel mind ez idáig tűrhető/jó/kitűnő emberi, illetve munkakapcsolatban voltam - kötelességének érzi majd, hogy megszüntesse velem a beszélő viszonyt, aminek egyenes következményeképp majd tőlük fog hidegen elfordulni a népesség egy másik csoportja, és ez így megy egészen addig, amíg a zavaros "frontvonalak" és a bonyolult átfedések miatt teljesen körbe nem érünk. Megeshet, hogy a végén majd önmagammal sem leszek beszélő viszonyban, mert megsértettem valakit, aki azt sértette meg, aki engem bántott.

Ennek az országos méretű hátat fordítósdinak legfeljebb közegészségügyi haszna lesz - és ez persze nem elhanyagolható: ha egy idő után senki senkivel nem fog kezet, sőt kifejezetten nagy ívben elkerüljük egymást, kétségtelenül nehezebben terjednek majd a járványok. Lehet, hogy az a nagy tekintélyű jóember, aki első fecskeként néhány éve viselkedési normává tette ezt az addig nyilvánosan nem tapasztalt bárdolatlanságot, tulajdonképpen az ÁNTSZ megbízásából cselekedett így, és egyszer majd hálát rebegünk neki.

És most egy kicsit komolyabban. Nem veszed észre, Péter, hogy mi, akiknek az átlagosnál több figyelem jut - politikusok, gondolkodó, író, színjátszó, éneklő, sportoló és egyéb "ismert" személyek - lassan ritkábban írunk, mint ahányszor aláírunk, kevesebbet játszunk, mint színészkedünk, kevesebb sportszerű csörtét vívunk a páston, mint amennyit alattomosan vagdalkozunk a zajos arénában? Elfelejtettük, hogy különbség van az értelmes mondatok és a pufogó frázisok között, hogy a hiteles színpadi jelenlét és a tribünökön való hithű statisztálás nehezen fér össze? Hogy példát mutatni és példát statuálni nem ugyanaz? Te most azt hiszed, az előbbit tetted. Tévedsz. Vélt vagy valós össznemzeti sérelmekre hivatkozva patetikus gesztussal rúgsz bele a közös ház düledező falába. A közös hit fontosságáról beszélnél, amit magad tovább rombolsz, nem pedig építesz.

Nyílt leveledben nemes szavakat, fontos fogalmakat (erkölcs, morál, igazság) hozol elő: várnád, hogy visszanyerjék valódi jelentésüket. Ezzel magam is így vagyok, csak épp homlokegyenest mást gondolok e szavak valódi jelentéséről. Pedig mindkettőnk munkaeszköze, kedves barátja, nehéz szövetségese a közösen használt nyelv.

Hogy ki kit nyomorított meg és ki kit (s hogyan) manipulál, abban végleg nem fogunk most megegyezni. De nemzeti katasztrófát vizionálni, elnyomást emlegetni - s ezek kinevezett felelősét saját kézfogásodra érdemtelennek nyilvánítani - döbbenetes arány- és szereptévesztés. Pont egy színész ne tudná átérezni, mikor mi és mennyi a szerepe? Pedig amíg ezt meg nem tudjuk, meg nem érezzük, meg nem tanuljuk (külön-külön mindannyian), addig az ördögi körből ki nem lépünk.

Lehetett volna ezt a kis eszmecserét nyílt levél helyett másképp is elintézni - hisz tudom a telefonszámodat. De te sem a magas bizottságot értesítetted, hogy inkább mégsem kéred azt a Kossuth-díjat, ne is adják. Inkább közzétetted a leveledet, mert nyilvánvalóan el akarsz vele érni valamit. Ahogyan én is a magaméval: azt szeretném, ha nem bolondulnánk meg teljesen, ha hajlandók volnánk valahol megállni végre. Nem "ők", vagy "ti", hanem mi.

Szomorú üdvözlettel

Upor László

Utóirat: Ha váratlanul összefutunk valahol, és fogadalmamról hirtelen megfeledkezve széles mosollyal kezet nyújtanék, légy szíves figyelmeztess. Nem szeretném elveimet sutba dobni, megszegni adott szavamat. Csak tudod, igazán nehéz néha. Mert még ebben az idióta világban is olyan nagy a csábítás, hogy normálisak legyünk.

Hamis muzsika

Gyurcsány Ferenc a lap február 20-i számában arról beszélt, hogy a kormány célja az, hogy a nincstelenek demokráciája helyett a tulajdonosok demokráciájává váljon az ország (Milliók fognak gondolkodni az ügyön). Elmondta: "2000-ig a rendszerváltó pártok egységesek voltak a polgárosodás akaratában. A Fidesz azóta otthagyta ezt a közös platformot, és egy etatista-keresztény, alapvetően régi világot ígér. A szocializmus állam adta biztonságát a kapitalizmus polgári öntudatra épülő szabadsága mellé. Hamis muzsika ez, és rossz hírem van: ez a megoldás nem létezik."

Nekem is van egy rossz hírem: a népi vagy közös tulajdonlási megoldás, a kapitalizmus magántulajdonosi természeténél fogva, a kapitalizmusban alapvetően nem létezik. A szocializmusra volt jellemző. A kapitalizmusban nincs szocializmus. Aki a kapitalizmusban szocializmust hirdet, és a kapitalizmust műveli, az mind hazudik.

Én azt tartom hamis muzsikának, sőt cinikus cincogásnak, hogy a miniszterelnök szerint milliók fognak gondolkodni az ügyön, és százezrek vásárolni. Milliók valóban csak gondolkodhatnak majd, hogy részt vegyenek-e a "népi tulajdonlás" programban. Jólesik álmodozni a lottóötösről... A tapasztalat alapján (lásd Mol-részvények, kárpótlási jegyek stb.) a százezrek közül talán egy-kétezer tudja majd kivárni azt a belátható időt, hogy százezer forintot érjen a részvénye. Rövid időn belül, amikor a néhány ezerért vásárolt részvény felszökik mondjuk 12 ezer forintra, szorultságból, gyarlóságból, egyéb indítéknál fogva, tömegével fogják eladni részvényüket 12 ezer forintért, a néhány, a talán egy-kétezer olyannak, akik majd a százezer forintot érő részvények tulajdonosai lesznek. Olyanoknak, akik ugyanúgy gátlástalanul kihasználják a lehetőségeket, mint akik a privatizálás során kihasználták.

Előre borítékolható, hogy a közös tulajdonlást ígérő részvényprogrammal a spekulánsok és az újgazdagok közössége jár majd jól. Az erre adott miniszterelnöki reagálás is előre borítékolható: a bátrak közössége jól jár. Van, akinek a gátlástalanság, az immorális törtetés, a már létező anyagiak előnye egyenlő a bátorsággal. Érdemes elolvasni, mit ír Tolsztoj a Háború és békében a stílusosan vívott háborúról és a bunkósbottal való hadakozásról. Sajnos, Magyarországon ma a bunkósbotos politizálás eredményesebbnek látszik, mint a fairül asszózó.

Verasztó Lajos
Budapest