Féderer Ágnes és Friderikusz Sándor is Szabad sajtó-díjat kapott

A sajtó nem állhat a politika és a gazdaság befolyása alatt, nem lehet azok kezében bunkósbot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a Szabad sajtó-díjak átadásán szombaton Budapesten, a Politikatörténeti Intézetben.

A sajtó nem állhat a politika és a gazdaság befolyása alatt, nem lehet azok kezében bunkósbot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a Szabad sajtó-díjak átadásán szombaton Budapesten, a Politikatörténeti Intézetben.

Az a sajtó többet nem sajtó, amely semmi más, mint szócsöve a párt- és az üzleti érdekeknek, és így hatalmi, politikai fegyverré válik, bunkósbottá - közölte a kormányfő, aki szerint ez az egyik kockázat, amely a magyar sajtó mellett a magyar demokráciát is fenyegeti. Hozzátette: a sajtó mindig is elkötelezett volt különböző értékek mellett, de mára a sajtó "szimpla hatalmi eszköz pártok vagy párt kezében". Elveszik a tájékozódáshoz való jog, ha a sajtó semmi más, mint hatalmi szereplők szócsöve, a hatalmi küzdelem résztvevője - közölte a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc a másik kockázatként említette azt a vélekedést, hogy elég, ha a sajtó szórakoztat. "Ha a sajtó nem mutatja a lényeget és az összefüggéseket, csak mutatja a felület fodrozódását, akkor azt gondolom, elvesz tőlünk egy lehetőséget, egy eszközt, hogy megértsük a világot, és értő módon döntsünk róla" - fogalmazott.

A kormányfő szerint ez a hozzáállás rombolja a demokratikus polgári kultúrát, mivel a demokráciához értő polgárok sokasága kell. A politikus véleménye szerint mindig is keveset lehetett hallani arról, hogy az 1848-49-es forradalom a szabadságvágy mellett nagy társadalmi reformvágyakozásról is szólt. Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP 1989-90-ben azért küzdött, hogy reformtörekvései helyet kapjanak egy nyugodt, demokratikus reformátalakulásban, a rendszerváltozásban. Úgy vélte, a szocialista párt a nemzeti polgári progresszió legerőteljesebb, leghatározottabb képviselője. "A valóságos polgári erény képviselője" - fűzte hozzá.

A Szabad sajtó-díjakat idén a Transindex romániai magyar hírportál, az MR1 - Kossuth Rádió tudományos szerkesztősége, Friderikusz Sándor televíziós műsorvezető és Féderer Ágnes, a Népszabadság újságírója kapta. A díjakat Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója adta át.

A díjátadón jelen volt Hiller István, az MSZP alelnöke, oktatási és kulturális miniszter, Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke, Mandur László, az MSZP elnökségi tagja, Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes és Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.