Hazug képek

Ha bárkinek kétségei lettek volna, miféle "szebb jövőt" kínál a Magyar Gárda, az ízelítőt kaphatott belőle szerdán, a Fővárosi Bíróságon, ahol a Fővárosi Főügyészségnek a Magyar Gárda Egyesület feloszlatására tett indítványát tárgyalta a bíróság. Lökdösődés, "Nem vagyunk kíváncsiak Tel-Avivra" beszólások, újságírók falhoz préselése, inzultálása, lökdösődés a cigány önkormányzat képviselőivel, teremfoglalás, kiszorítósdi.

A gárdisták elállták a tárgyalóterem ajtaját. Egy piros-fehér sálas férfi döntötte el, ki léphet a terembe.

Azonban a Fővárosi Bíróság Sajtó és Nemzetközi Kapcsolatok Titkársága szerint ez hazugság. "Az egyes médiafelvételeken megjelentekkel ellentétben a Magyar Garda tárgyalótermen kívül maradt tagjai semmilyen módon nem befolyásolták a tárgyalóterembe való bejutást, hiszen mire ez egyáltalán megtörténhetett volna, a tárgyalóterem megtelt."

Akik ott voltak, kínkeservesen berángatták egymást az amúgy már "megtelt terembe", és tudósítottak, ezt tartják hazugságnak. Televíziós felvételeken amúgy látható a piros-fehér sávos sálas fiatalember, s az is, hogy mutogat. A bíróság közleménye mégis arról próbál meggyőzni minket: ne higgyünk a szemünknek, mert amit a tévében láttunk, azt nem láttuk, amit kollégáink és más érdeklődők a helyszínen tapasztaltak, nem úgy történt. Hazudnak a képek. Az igazságot a bíróság tudja, azért ők az igazságszolgáltatás.

A Fővárosi Bíróság közleménye szerint nincs eszköze felmérni a hallgatóság érdeklődését. Majd rögtön a következő mondatban azt írják, a bíróság ennek ellenére számítva a fokozottabb érdeklődésre, a földszinten egy nagyobb méretű tárgyalótermet biztosított. Szóval nincs lehetőségük felmérni az érdeklődés nagyságát, de azért számítottak rá, és felmérték. Csak rosszul.

Arról azonban a bíróság diszkréten hallgatott, hogy volt az épületben jóval nagyobb befogadóképességű üres terem is.

Az igazi baj nem a szűkösség, hanem az, hogy a bíróság közleménye ellenére a gárda döntötte, dönthette el, hogy ki jut be a terembe. És ezt a bíróság eltűrte. Nem állított biztonsági őröket az ajtóba, megtiltották a rendőrségnek, hogy az épületbe lépjen. "Még a látszatát is el akarták kerülni annak, hogy ilyen módon próbálja (a bíróság) befolyásolni az eljárás nyilvánosságát", olvasható a közleményben. Így viszont az a látszat, hogy a bíróság átengedte a "rendezés jogát" a gárdának, melynek sorsáról ítélkeznie kell.

Újságíróként álltam már bírósági épületben kommandósok géppisztolycsöve előtt. Egy többszörös gyilkost védtek tőlem, és kollégáimtól (nehogy kiszabadítsuk, vagy önbírásodjunk rajta), egy másik alkalommal a vádlottak padján ülő maffiózó bűntársaitól akarták védeni a bíróságot, s álltak a folyosó minden szegletében géppisztolyos rendőrök. Akkor nem zavarta a bíróságot a rendőri jelenlét.

Nemrég egy gondnokság alá helyezési per alanya a bíróhoz vágta a széket. Abba a terembe, ahol akkor a bírósági vezetők elpanaszolták, mennyire nincs pénzük biztonságot teremteni, mindenkit beengedtek. Igaz, akkor nem hallgatóság voltunk, hanem igen tisztelt újságírók, s valamiért fontosabb volt, hogy tájékoztathassunk, mint a Magyar Gárda-peren.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.