Ingyen egyetemet mindenkinek! Én állom a számlát az adómból, aki meg már eddig is horribilis teljes tandíjat fizetett, az fizessen tovább is, miért nem szólt. A vizitdíjat és a kórházi napidíjat is töröljék csak szépen el, én mindent kifizettem már az egészségügyi járulékból. Abból telik gazdag kórházakra, jól fizetett szakértő orvosokra, különszobára, szorgalmas nővérekre, mindenre, amit a modern orvostudomány csak ajánlani tud. Ide a legújabb, legdrágább eljárásokat is. Megfizettem.

Telik rá, nem?

Félretéve a keserű iróniát, azon elmélkedem, hogy mennyire összetett a néplélek és hogy hogyan is lehetne a szükséges reformokban egyezségeket találni.

Adva van két, pillanatnyi állapotában szocializáló pártunk, az egyik tán szocialista is, meg egy liberális. A liberális pártok sehol sem nagyon gyakorlatiasak, nálunk különösen nem azok. Vegyünk szép elméleti modelleket, aztán valamelyiket ültessük át azonnal és gyorsan a gyakorlatba, ez a liberális álom. Itt van például a piac. Ez ugye minden, de minden problémát megold. Ahol piac van, ott a racionalitás, a szabadság, a jövő fényesedik! Legyen piac az egészségügyben, a kultúrában, az oktatásban, hiszen a piac minden kérdésre a válasz.

Én ezt nem hiszem.

Azt viszont igen, hogy érdemes a modelleken elgondolkodni, és azután kellő óvatossággal néhány elemet átvenni belőlük hazai használatra. Lehet piaci mechanizmusokat ezeken a területeken is használni. Persze nem mindegy, hogy hogyan.

Vegyük a tandíjkérdést, ebben igazán otthon vagyok. A tandíjnak több haszna van, az egyik, hogy a hallgató kifizeti oktatása költségeit, és ez nem kerül pénzébe az adófizetőnek. A másik haszon, ami az elsővel együtt jár, hogy a hallgató pontosan látja, hogy az ő oktatása mennyibe is kerül, a papája is láthatja, ha ő fizeti. Ez azért fontos, mert a hallgató a leghozzáértőbb kritikusa az oktatásnak, különösen, ha fizet érte.

A haszon mellett jelentős hátrányai is vannak persze. Szelektál. Gazdag papa gyereke tanulhat, a szegényé nem. Súlyos érvek.

Kitaláltak már a világon olyan eljárást, amely a haszon kamatoztatása mellett elkerüli a hátrányokat? Sajnos igen, csak egy egészen kicsit kell körülnézni.

Ezt az eljárást úgy hívják: ösztöndíjak átfogó rendszere. Nem az egyetemek fizetik, semmi közük hozzá. Nagyobbrészt az állam fizeti, pályázható, a tanulmányi eredményt, szociális helyzetet és a gazdaság szükségleteit is figyelembe vevő okos formákban. Tehát különböző, államilag fenntartott alapítványoknál lehet pályázni teljes, háromnegyed vagy fél ösztöndíjra is. Az ösztöndíjból a tandíj is kifizethető, és ha indokolt, akkor a megélhetés is. Nagyon fontos még, hogy két-három évente az állam felmérje, mennyi mérnökre, orvosra, kommunikációs szakemberre lesz majd szüksége, és az ezzel kapcsolatos ösztöndíjakra osztott állami pénzben ez pontosan tükröződjék. Tehát a kívánatos hallgatói népesség számára a tanulás akár teljesen ingyenes is lehet, ha a konok nép úgy akarja, de a megfizetett tandíj összes előnyeit mégis élvezi a rendszer. A mérnökhallgatók válogathatnak a jó ösztöndíjakban a kommunikációra készülők kicsit szűkölködnek, persze, ha a papájuk gazdag, nekik is nyitva a pálya. De nemcsak az állam nyúl a zsebébe, hanem a folyamatosan, a megfelelő szakembereket hiányoló ipar is, és egymás után alapítja a neki megfelelő tudást szerzők számára a zsíros ösztöndíjakat. Lesz itt versengés? De mennyire lesz.

Kimarad szegény, de tehetséges gyerek az oktatásból? Nem marad ki. Ha ezek igazak, akkor mi értelme lett volna negyed tandíjnyi részhozzájárulást - a fene azt az efémista nénikéjét annak, aki az elnevezést kitalálta - kérni a hallgatók felétől, a másik felével meg fizettetni a harácsoló "könnyű" szakok magas, teljes tandíját?

Az egészségügy összetettebb. Talán, ha nem az azonnali teljes átalakítás igényével lépnek fel, még sikerülhetne rendbe hozni. Az egészségügy halmozottan hátrányos helyzetű szisztéma. A társadalom azt szeretné, hogy szolidaritási alapon működjön, és virul az a hiedelem, hogy ingyen van, eközben súlyos hálapénzt fizetnek az orvosok egy kisebb részének, és mindez megtetézve egy átláthatatlan, korrupcióra alkalmas, szörnyűséges bürokráciával.

Nem csak piaci viszonyok képesek rendet csinálni! Van vasút, katonaság, rendőrség is például, és rendes országokban ezek jól működnek.

Nem a vizit- és ápolási díjakkal kellett volna kezdeni, ezek szükséges, de később is jól jövő mechanizmusok, amelyeket egyre több országban vezetnek be, nem ok nélkül, de nem ezekkel kellett volna kezdeni. Az méltányolandó, hogy elkezdtek rendet rakni az OEP-nél, hogy végre tudja, hogy kitől, mit szed mióta. De ez csak a kezdet, a kifizetési rendszer átalakításával kellett volna folytatni, nem az ágyakat, hanem a kezelést kell fizetni, és akkor automatikusan megoldódik az ágyprobléma, nem lesz érdeke a kórháznak a minél több ágy. Elkerülhető lett volna az ezzel kapcsolatos cirkusz és a szakma sokszor jogos ellenállása. Sikerült megfogni a gyógyszerkasszát. Dicséretes. Nem lehet azonban hallgatni a hálapénzről. Nem fog az szépen lassan elsorvadni. Nem lehet úgy megszüntetni, hogy megfelelő kompenzációja ne legyen. Több megoldási lehetőség van. Ki lehet fehéríteni, adóztathatóvá tenni, ahogyan az országban minden más jövedelem is adózik. Vagy kiemelt fizetésekkel pótolni, ehhez emelni kell a járulékot. De ezt a reformot csak az orvosi szakmával egyetértésben lehet elvégezni, a háta megett nem, mert akkor a végsőkig ellenáll. Azt is tudomásul kell venni, hogy az orvosi szakma jól fizetett a világ minden részén. Erre elő kell teremteni a szükséges pénzt. Enélkül nincsen reform.

A biztosítást illetően, első lépésként, hosszú időre elegendő volna az állami biztosítót normálisan és biztosítószerűen működtetni. Vannak rendszerszervezők, ha nem itthon, akkor külföldön, akik megoldják az ilyen feladatot!

Azzal egyetértek, hogy ki kell nyitni a lehetőséget a magánbiztosítók előtt a kiegészítő biztosításokra, de csak arra. Hibridekben nem hiszek. Lehet, hogy az OEP szétdarabolása indokolható, lehet, hogy sok pénztár kell, lehet, hogy elég lenne egy is, ha végre normálisan működne. Nem hiszem, hogy ez a furcsa elképzelés, amit a liberálisok piacbűvöletükben a magánbiztosítókkal erőltetnek, működni fog, például megszünteti a hálapénzt, és nem korlátozza a szabad orvosválasztást.

Nem kéne megállni, és átgondolni az egészet, mielőtt még egy újabb népszavazás véget vet az egésznek? Ez nemcsak a magánbiztosítókat zárhatja ki a rendszerből, de a valóban szükséges reformelemek is kárba veszhetnek. A fenyegető politikai kudarcot már nem is említem.

Voksolás