Márta István idén Művészetek Völgye helyett Bűvészetek Völgyével próbálkozik

A huszadik Művészetek Völgye fesztivált a huszonegyedik évben tartják meg: 2009. július 3-tól augusztus 2-ig, idén nyáron a Bűvészetek Völgyébe várják majd a közönséget - jelentette be Márta István, a kulturális rendezvény főigazgatója csütörtökön Budapesten.

A Művészetek Völgye az idén a finanszírozás bizonytalansága miatt marad el - hangsúlyozta Márta István.

Mint mondta, az állami résztámogatások mértékének ismerete nélkül lehetetlen a szponzorokkal tárgyalni és érdemi szerződéseket kötni, lehetetlen a fesztivál nagyságát, költségvetését megtervezni, ezek hiányában pedig képtelenség lekötni a művészeket és a fesztivált kiszolgáló infrastruktúrát.

Rámutatott arra, hogy ellentétben más országos, illetve régiós kihatású, nagyvárosokban rendezett fesztiválokkal, a Művészetek Völgye nem számíthat az önkormányzatok anyagi támogatására, az ország helyzete és egyéb problémák miatt pedig csökkent a szponzorok száma, a magán- és egyéb mecenatúra gyakorlatilag nem létezik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Művészetek Völgye az EU-s pályázatokon a finanszírozás anomáliái miatt nem tud részt venni. Példaként említette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) pályázatából a Balaton régió területén lévő rendezvények a kiírás értelmében automatikusan kiesnek, a Balaton régiós rendezvénypályázatokon viszont minimum 20 millió, maximum 50 millió forintra lehetne pályázni, ám az úgynevezett "de minimis", azaz csekély összegű támogatás szabályai miatt ezen nem indulhat a Művészetek Völgye.

Márta István szerint a kulturális programsorozat elmaradása következtében nemcsak az államháztartás bevétele csökken, hanem a fesztiválnak helyet adó hat település önkormányzatai, intézményei, polgárai, a falusi turizmust segítő kisvállalkozások is jelentős bevételtől, összegtől esnek el.

A fesztivál főigazgatója feltette a kérdést: miért mond le az állam a két évtizede működő, kulturális értékekkel, jelentős turisztikai hatással bíró, pozitív társadalomfejlődést elősegítő nonprofit fesztivál révén keletkező pénzbevételről?

Megjegyezte azt is, hogy az idei Művészetek Völgye elmaradásáról február 19-én az ÖTM szakállamtitkárát, február 21-én az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetőjét, március 6-án a völgytelepülések polgármestereit tájékoztatta, március 10-én pedig bárki értesülhetett erről a sajtó révén.

A Művészetek Völgye helyett idén megrendezendő Bűvészetek Völgyéről szólva úgy fogalmazott: "egy bűbájos fesztivál, egy gigacsiga fesztivál lesz". A Bűvészetek Völgyét a költségtakarékosság jegyében, a művészek kreativitására építve, annyi pénzből rendezik meg, amennyi lesz.

Az ÖTM a távirati irodához eljuttatott közleményében sajnálatosnak nevezte, hogy Márta István főigazgató meglehetősen későn tájékoztatta a tárcát az idei Művészetek Völgye Fesztivál rendezési nehézségeiről. Úgy fogalmaztak, hogy "a korrekt pályázói magatartás abban nyilvánult volna meg, ha a szervezők időben jelzik a kiírással kapcsolatos problémákat, lehetőséget adva a szakmai egyeztetésre".

Mint írták, a 2008. évi turisztikai pályázati felhívások alapján lett volna lehetőség a rendezvény támogatására, de - az ÖTM információi szerint - a Művészetek Völgye fesztivál rendezői nem nyújtottak be pályázati anyagot a beadási határidőkig, és a pályázattal kapcsolatos megkeresés sem érkezett a tárcához.

Kiemelték: a szaktárca továbbra is fontosnak tartja a turisztikai vonzerővel bíró rendezvények támogatását, "így amikor értesült a pénzügyi gondokról, kifejezte szándékát: megvizsgálná, milyen lehetőség kínálkozik a rendezvény támogatására, ha a szervezők úgy döntenek, hogy az idei Művészetek Völgye rendezvénysorozat is a korábbi évekhez hasonló színvonalú lesz".

Harsányi László, az NKA kuratóriumának elnöke az MTI megkeresésére elmondta, hogy a januárban megalakult Kiemelt Kulturális Programok Kollégiuma és a turisztikai szakma azért ír ki közös pályázatokat, hogy az összművészeti fesztiválok ily módon kaphassanak támogatást. Ugyanakkor hozzátette, hogy évente megközelítőleg 14 ezer pályázat érkezik az NKA-hoz, de mindössze 100-200 millió forintot tudnak kiosztani.

A Művészetek Völgye "30, 40 vagy 50 millió forintos igényét kielégíteni (...) állandóan a kulturális alapra maradó, de ott nem teljesíthető kötelesség" - fogalmazott a kuratóriumi elnök.

(MTI)

Márta István szerint a fesztiválügyet senki sem veszi igazán komolyan
Márta István szerint a fesztiválügyet senki sem veszi igazán komolyan
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.