Foltok a "tisztasági csomagon"

Csak részben sikerült végigvinni a kormányfő "tisztasági csomagját": az összeférhetetlenségi szigorítások megvalósulnak, de a képviselői költségtérítések ügye a patkó mindkét oldalán ellenkezést váltott ki, a főállású képviselőség miatt pedig majdnem palotaforradalom tört ki az MSZP-ben. A párt- és kampányfinanszírozás ügyében a Fidesz gáncsolja a törvényhozói lendületet.

Tavaly októberben jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a "tisztasági csomagként" elnevezett programpontokat. Ebben átlátható, jogilag szigorú korlátok közé terelt kampány- és pártfinanszírozási törvényt, a pártok ifjúsági szervezetei finanszírozásának rendezését, Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi szabályrendszerét, vezető köztisztviselők vagyonosodási vizsgálatainak elrendelését, a főállású képviselőség megteremtését (vagyis a honatyák eltiltását minden más munkától) és a képviselői tiszteletdíjak rendezését ígérte.

Az MSZP-ben elsősorban a főállású képviselőség "verte ki a biztosítékot"; a polgármester-képviselők hevesen és végül eredményesen tiltakoztak. Ezt a tételt egyelőre kivették a tisztasági csomagból. Az öszszeférhetetlenség csak 2010-től lép életbe - már ha életbe lép. Az ezzel kapcsolatos törvényjavaslat ugyanis valamelyik fiókban fekszik, s bennfentes forrásokból úgy tudjuk: ha az MSZP-n múlik, nem is veszik elő.

A szocialistáknál munkacsoportok alakultak a hét ponttal kapcsolatos javaslatok kidolgozására. Ezek beemelték a Fidesz által felvetett ötletek egy részét is. A hét pontból azonban csak hármat sikerült törvénnyé formálni, ezek feles többséget igényeltek. A kétharmados kérdések el sem jutottak a szavazásig. A képviselői tiszteletdíjak (költségtérítés stb.) rendezése kapcsán a párton belüli morgolódás ellenére a kormányoldal érdemi javaslattal állt elő, a Fidesz azonban idejekorán jelezte: kivonja magát a tárgyalások alól, így lehetőség sem volt a megegyezésre.

Jobb a helyzet a párt- és kampányfinanszírozás kérdésében, a szocialista oldalról Tóbiás József és Puch László nevével jegyzett törvényjavaslat már készen van, de az ellenzéki támogatás még nincs meg. Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy a pártközi egyeztetések során a fideszes delegált konstruktívnak mutatkozott, ám egyértelművé tette, hogy a népszavazás előtt nem bólinthatnak rá a szigorításra. Úgy tudjuk, hogy új verzió készül, a tárgyalások hamarosan folytatódnak, s várható, hogy megegyezés is születik. Ez azért is fontos lenne, mert a pártok ifjúsági szervezeteinek finanszírozásában a két oldal már megegyezett, ám mivel ez is része a pártfinanszírozási törvényjavaslatnak, ezt sem tudták elfogadni.

A "kétharmados kérdésekről" a kormányfő korábban azt mondta, hogy ha a Fidesz nem támogatja ezeket, népszavazásra bocsátja őket. A miniszterelnök politikai főtanácsadója már a tisztasági csomag bejelentése előtt benyújtotta ezzel kapcsolatos kérdéseit az Országos Választási Bizottsághoz, majd vissza is vonta. Időközben a szocialista frakciótagok aláírtak ugyanis a népszavazás kezdeményezéséhez szükséges íveket, sőt egy biankó "visszavonó" ívet is, hátha a Fidesz meggondolja magát, és támogatja a tisztasági csomag kétharmados többséget igénylő pontjait.

A szocialisták által kezdeményezett népszavazási kérdéseket az Alkotmánybíróság hétfőn átengedte. Ezek szerint népszavazás írható ki például arról, hogy: "Egyetért-e Ön azzal, hogy szűnjön meg az országgyűlési képviselők elszámolási kötelezettséggel nem terhelt költségtérítése?", illetve "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselői tisztség összeférhetetlen legyen a polgármesteri tisztséggel?"

Ugyancsak döntött hétfőn az Alkotmánybíróság (AB) a Fidesz- KDNP által benyújtott hasonló kérdésekről. A két ellenzéki párt ugyanis válaszként a szocialisták népszavazási kezdeményezésére nyolc kérdésben kértek referendumot: többek között a kisebb parlamentről, a kormányfő és miniszterei nyilvános adóbevallási kötelezettségéről, a kormánytagok személyre szóló juttatásainak nyilvánosságra hozataláról, a kormányzati, önkormányzati reklámok beszüntetéséről. Az AB hétfői döntése értelmében jóváhagyták az Országos Választási Bizottság azon döntését, amely elutasította a Fidesz-KDNP kezdeményezését, abban a kérdésben például, hogy megtiltsák a magyarázó és népszerűsítő kampányok reklámját. De a taláros testület azt a jobboldali kezdeményezést is elutasította, hogy referendumon dönthessen a nép arról: a képviselők tiszteletdíja és költségtérítése az euró bevezetéséig ne emelkedhessen.

Csomagleltár

1. Átlátható kampány- és pártfinanszírozást Nincs megegyezés
2. A pártok ifjúsági szervezetei legyenek részesei
a pártfinanszírozásnak
Megegyezés van, elfogadott törvény nincs
3. Pártközeli civilek ne kapjanak közpénzt Törvény
4. Megalkotják Európa legszigorúbb
összeférhetetlenségi szabályát
Törvény

5. Vagyonosodási vizsgálat elrendelése

fontos köztisztviselőknél Törvény
6. Főállású képviselőség megteremtése 2010-től Nincs megegyezés
7. Képviselői tiszteletdíjak rendezése Nincs megegyezés

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.