Kiegyensúlyozott értékelés Amerikából

A washingtoni külügyminisztérium emberi jogi jelentése részletesen dokumentálja a magyarországi közállapotokat.

- A magyar kormány általában tiszteletben tartja az állampolgárok emberi jogait, de több területen vannak még problémák - állapítja meg az Egyesült Államok külügyminisztériuma által az emberi jogok helyzetéről készült jelentés hazánkról szóló fejezete. A tizennyolc oldalas felsorolás aprólékosan elemzi a közállapotokat és a 2007-ben előfordult konkrét eseteket. A dokumentum és az abban foglalt megfogalmazások ellen általában azok az országok szoktak tiltakozni, amelyeket a szerzők a legsúlyosabban marasztalnak el.

A jelentés a magyarországi gondok között első helyen említi a rendőrség által a gyanúsítottak ellen alkalmazott túlzott erőszakról szóló hiteles jelentéseket, illetve az állami médiában a kormány mellett tapasztalható elfogultságot. A szerzők ugyanakkor elismerik, hogy a média általában szabad, és a tévék, illetve rádiók piacán az állami tulajdonban lévő adók részesedése csak 18 százalék. Tavaly romlott az államhatalom végrehajtó és törvényhozó ágaiban meglévő korrupcióról alkotott kép. A jelentés ezt a Zuschlag-ügy részletes ismertetésével illusztrálja. Továbbra is gondot okoz a nők és a gyermekek elleni erőszak, a szexuális zaklatás. Az oktatásban, a lakásviszonyokban, a munkaerőpiacon és a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférésben elterjedt a romák elleni hátrányos megkülönböztetés. A jelentés tételesen ismerteti a rendőrségi erőszakra érkezett panaszokat és azok kivizsgálását, illetve a felelősségre vonást.

A dokumentum részletesen beszámol a 80-100 ezresre becsült zsidó közösség félelmeiről, az antiszemita jelenségekről. Megállapítja, hogy a Magyar Fórum és a Magyar Demokrata című hetilapok továbbra is rendszeresen közölnek antiszemita cikkeket, és "ellentmondásosnak" minősíti, hogy a Magyar Gárda lőfegyveres kiképzésben akarja részesíteni a náci időket idéző egyenruhát hordó tagjait. A tényszerű és kiegyensúlyozott jelentés kiterjed az árpádsávos zászló jelenségére, megemlítve, hogy a köztársasági elnök felszólítása és a kormány aggodalmai ellenére a Fidesz szerint annak használatában nincs semmi kivetnivaló. A szélsőjobboldal erőszakos megnyilvánulásai között a jelentés beszámol a június 28-i debreceni incidensről, amikor tüntetők zavarták meg a Klubrádió élő műsorát.

Budapesti utcakép 2006. október 23-án
Budapesti utcakép 2006. október 23-án
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.