Sas József mégsem kap Kossuth-díjat

Gyurcsány Ferenc nem ellenjegyezte Sas József előterjesztését a Kossuth-díjra - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.

A kormányszóvivő elmondta: erről a miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnökkel is egyeztetett.

A távirati iroda azonban úgy értesült: Sas József is tud a döntésről, és ő maga is szorgalmazta, hogy tisztázhassa magát a bíróság előtt, mielőtt egy ilyen rangos díjat megkap.

Sas József az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán este azt mondta: még azelőtt, hogy nyilvánosságra került volna Gyurcsány Ferenc döntése, levelet írt Sólyom László köztársasági elnöknek és a miniszterelnöknek, melyben azt közölte: semmiképp nem megy el a díjátadásra. Döntését azzal indokolta, hogy nem akarta elrontani a többi díjazott örömét azzal, hogy elvonja a sajtó figyelmét megérdemelt elismerésükről. "Ők nem érdemlik meg, hogy ne velük foglalkozzanak" - hangsúlyozta Sas József. Arra a kérdésre, hogy megérdemli-e a Kossuth-díjat, Sas József azt válaszolta: ha ezt neki megítélték, akkor megérdemli. "Úgy gondolom, ha a későbbiekben tisztázódik az ügy és tisztázódik az (...), hogy én vétlen vagyok ebben a dologban (...), akkor ezt nekem meg kell kapni".

Az Index szerdán írt arról, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő döntése nyomán Sas József mégsem kapja meg a Kossuth-díjat az idén, miután a humoristát adócsalás miatt nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Az internetes portál szerint a humoristát az idén Kossuth-díjra javasolták, és ezzel első körben a kormány is egyetértett. Az előterjesztés Sólyom László államfő hivatalát is megjárta.

A Mikroszkóp Színpad igazgatóját azonban a Fejér Megyei Bíróság négy rendbeli adócsalás bűntette miatt - nem jogerősen - egy évi felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte hétfőn.
A kitüntetésre a Kossuth-díj bizottság tesz javaslatot, ez kerül a kormány elé, majd a jóváhagyott lista a köztársasági elnökhöz aláírásra, az előterjesztést pedig ezután a miniszterelnök ellenjegyzi.

A Kossuth-díjat az Országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította a kulturális és a művészeti alkotások terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményeket elért alkotók elismerésére.

(MTI)

Több mint kétmillióan nézték meg a TV 2-n Sas József kabaréját
Több mint kétmillióan nézték meg a TV 2-n Sas József kabaréját
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.