A várakozásnál némileg alacsonyabb volt a februári infláció

A fogyasztói árak az idén februárban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal  korábbihoz képest, és 6,9 százalékkal haladták meg az egy évvel  korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)  kedden. Az elemzők februárra 7 százalékos inflációt vártak.

Az idei GDP növekedési előrejelzését a korábbi 2,5 százalékról 2,2 százalékra módosította a Kopint-Tárki Zrt., jövőre 3 százalékra számít, miközben inflációs prognózisát 2008-ra 5,2 százalékról 6 százalékra emelte, 2009-re 3,8 százalékot vár - jelentette be Palócz Éva vezérigazgató az intézet keddi sajtájékoztatóján. A magánfogyasztás az idén nem változik, ami megegyezik a korábbi prognózissal, a beruházásokra vonatkozó várakozását továbbra is 3 százalékon rögzítette a Kopint, amely szerint jövőre 5 százalékra gyorsul a beruházások üteme. A folyó fizetési és tőkemérleg az idén 3,7 milliárd eurós hiánnyal, jövőre 3,5 milliárdos deficittel zár, ami a GDP 3,2 százalékának felel meg - áll a konjunktúrajelentésben. A Kopint-Tárki szerint 2008-ban az államháztartás GDP arányos eredményszemléletű (ESAÍ95) hiánya 4 százalék lesz, jövőre 3,4 százalék.

Az év első két hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 7  százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Februárban  az "alapdrágulás", a maginfláció 5,3 százalékos volt éves és 0,4  százalék havi összehasonlításban.

A fogyasztói árak 2008 januárjában 7,1 százalékkal voltak voltak  magasabbak, mint 2007 januárjában és 1 százalékkal nőttek 2007  decemberéhez képest.

A változatlan adótartalmú árindex egy hónap alatt 1,1  százalékkal, 12 hónap alatt 6,8 százalékkal nőtt. A nyugdíjas  fogyasztói-árindex havi mutatója plusz 1,6 százalék, 12 havi  mutatója 7,8 százalék.
Tavaly februárban a fogyasztói árak 1,2 százalékkal nőttek az  egy hónappal korábbihoz képest, és 8,8 százalékkal haladták meg az  egy évvel korábbi szintet.

Az idén februárban januárhoz képest az élelmiszerek árai 0,8  százalékkal emelkedtek, ezen belül az étolaj 4,2, a sajt 2,4, a tej  1,6, a kenyér és a liszt egyaránt 1,4 százalékkal drágult.

Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai  az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal nőttek.

Egy hónap alatt a legnagyobb mértékben, 8,2 százalékkal a  háztartási energia árai emelkedtek, ezen belül az elektromos  energiáért 9,8 százalékkal, a vezetékes gázért átlagosan 15,4  százalékkal, kellett többet fizetni.
A gázár egy hónap alatt önmagában 5 százalékkal nőtt, a 15,4  százalékos mérték a kompenzáció elmaradása miatt következett be -  kommentálta az adatot újságírói kérdésre Mináry Borbála, a KSH  osztályvezetője. Hozzátette azt is, hogy éppen ezért a március havi  fogyasztói gázár csökkenést fog mutatni, miközben a 12 havi  áremelkedés üteme is mérséklődik. (A 12 havi vezetékes gáz árindexe  februárban 11,2 százalék volt.)
A havi fogyasztói árak közül a szolgáltatásoknál 0,7 százalékos  emelkedést, ugyanakkor a ruházkodási cikkeknél átlagosan 2,2  százalékos árcsökkenést mért a KSH.

A múlt év februárjához képest az élelmiszerek árai az átlagosnál  gyorsabban 12,6 százalékkal emelkedtek. Ezen belül a liszt 54,1  százalékkal, a kenyér 22,3 százalékkal, az étolaj 49,1 százalékkal,  a száraztészta 23,9 százalékkal, a tej 23,4 százalékkal, a sajt 21,6  százalékkal drágult.

A háztartási energia 9,8 százalékos árnövekedésén belül az  elektromos energia ára 15,7 százalékkal, a vezetékes gázé 11,2  százalékkal nőtt. A jármű üzemanyagokért 18,8 százalékkal kellett  többet fizetni, mint 2007 februárjában.

A szolgáltatások árnövekedése egy év alatt 6,3 százalékos volt.  Ezen a belül a vizitdíj és a kórházi napidíj 0,2 százalékot  jelentett, ennek megfelelően eltörlésük április 1-je után  megközelítőleg ugyanilyen mértékű inflációcsökkenést okozhat - jelezte Mináry Borbála.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.