Nem kelt el a lovi

Nem fogadta el lóverseny- és a bukmékeri fogadás szervezésére kiírt koncessziós pályázatra, valamint a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadás Szervező Kft. privatizációs pályázatára beérkezett egyetlen ajánlatot a Pénzügyminisztérium sem - tudta meg a Népszabadság.

Így a lovi egyelőre állami kézben marad. Úgy tudjuk, az eljárást a lehető legrövidebb időn belül szeretnék megismételni, ám hogy ez mikorra várható, azt egyetlen forrásunk sem kívánta előre jelezni. (A most záruló eljárás késlekedését sokáig azzal magyarázták az ÁPV Rt. részéről, hogy azt a vizsgálatot is figyelembe kellett venniük, amit az Európai Bizottság indított Magyarország ellen. Ebben a honi szerencsejáték-törvény sportfogadásra és ezek reklámozására vonatkozó rendelkezéseit kifogásolták.) Információink szerint már most van olyan hazai befektetői csoport, amely az előző eljárás pályázati dokumentumait nem vásárolta meg ugyan, ám egy újabb kiíráson már elindulna.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.