Olyannyira, hogy a futballnak tulajdonképpen saját olimpiája van, hiszen a televíziós nézettség tekintetében a labdarúgó-vb már jó ideje megelőzi a nyári játékokat. De nem a futballnak nincs szüksége az olimpiára, hanem az olimpiának nincs szüksége a futballra, függetlenül attól, hogy a FIFA és főként az UEFA aligha támogatná az ötkarikás bevonulás ötletét. Az egyáltalán nem utolsó rendű financiális kérdéseken túl a nemzetközi szövetség az amúgy is zsúfolt versenynaptár miatt ódzkodna, az európai meg azért, mert a sportesemények nézettségi listáján az Eb a harmadik helyen áll, és egy olimpiai futball-csúcstalálkozó csökkentené a mindig az ötkarikás játékok évében zajló Európa-bajnokság - világszerte megnövekedett - presztízsét. S akkor még nem beszéltünk arról, mit szólnának az olimpiai minőségjavításhoz az öreg kontinens legnagyobb klubjai...

Ám újból leszögezhető: mindenekelőtt a nyári játékoknak tenne rosszat az "ötkarikás futball-vb". Monsieur Rogge nyilatkozata nyomán az ember elképzeli, mi történne, ha az olimpiai mezőny magába foglalná a földkerekség tizenhat legkiválóbb válogatott labdarúgócsapatát. (A 2006-os vb-n - betűrendben - Anglia, Argentína, Ausztrália, Brazília, Ecuador, Franciaország, Ghána, Hollandia, Mexikó, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország és Ukrajna együttese szerepelt a nyolcaddöntőben.) Attól kezdve az olimpiai menetrendet a futballmeccsek műsorához kellene szabni, hiszen a világ televízióinak, lapjainak, internetes portáljainak jelentős hányada arra a sportágra összpontosítana, amely kétséget kizáróan "állam az államban". Észak-Amerika és Ausztrália kettős kivételt jelent - noha már az Egyesült Államok és az ötödik kontinens sem nevezhető labdarúgásmentes övezetnek -, de Európa, Dél-Amerika, Afrika, sőt már Ázsia hírközlő társaságai is igazodnának a futball primátusához.

Ám korántsem csupán a kommunikációról van szó, mivel az igazi labdarúgás megjelenése másodlagossá tenné megannyi sportág eseményeit. Az atlétikát, az úszást vagy a férfi kosárlabdát feltehetően nem érintené a kiteljesedő program - nyilván nem egy időben rendeznék, mondjuk, az argentin- olasz futballelődöntőt (vagy akárcsak csoportmecscset) és a 100 méteres férfi síkfutás döntőjét -, de alighanem zárójelbe kerülne sok más vetélkedő. Sőt már-már két olimpia futna egymás mellett, amire egyébként - aligha véletlenül - soha nem volt példa. Amióta létrehozták a labdarúgó-világbajnokságokat - messzebbre nem érdemes visszamenni -, a nyári játékokon egyszer sem mutatkozott a teljes nemzetközi futballelit. Többször megtörtént ugyan, hogy néhány ország a legjobbjaival állt ki a labdarúgótornán; az Aranycsapat, ugyebár, Jugoszlávia A együttesét múlta felül az 1952-es döntőben, de a legjobb négy közötti mérkőzésen a svédek az "olasz" profik, Gren, Nordahl, Liedholm nélkül álltak ki, és vb-méretekben a krém mindig is hiányzott. Annál inkább, mert az 1956-os olimpia után hoztak egy szabályt, mely szerint világbajnokságon szerepelt labdarúgók nem vehettek részt a játékokon. Majd következett a máig - immár másfél évtizede - érvényes előírás, hogy csupán huszonhárom éven aluli futballisták játszhatnak, kiegészülve három "túlkorossal".

A dilemma persze nagy, elvégre a játékok játéka volna az, amelynek megnyitóján ott lépdelne a majdani Messi, Totti, Robinho. De legalább akkora a kétség: nem húzna-e el mindenki - vagy legalábbis a többség - mellett a díszmenet?

Csak "átutazóban" volt a láng Pelénél Rióban