Sólyom halaszt Verecke miatt

A magyar államfő későbbre halasztotta március 12-14-re tervezett ukrajnai hivatalos látogatását.

 

 

Mint arról beszámoltunk, Sólyom László legutóbbi találkozóján Viktor Juscsenko ukrán elnökkel megállapodott egy március közepén tartandó csúcstalálkozóban, amelynek során felavatták volna a Vereckei-hágón létesítendő honfoglalási emlékművet is.

Ám az elmúlt napokban ukrán nacionalista - saját maguk szerint hazafias - érzelmű személyek egy csoportja a sajtóban közzétett nyílt levelében az ukrán nemzet és állam elleni cselekménynek minősítette a Turul-emlékműnek a munkácsi várban történt minapi felállítását a Vereckei-hágóra tervezett honfoglalási emlékmű befejezését, sőt annak tényét is, hogy a magyarlakta települések polgármesteri hivatalán az ukrán lobogó mellett a magyar trikolórt is kitűzhetik. A nyílt levél aláírói nevével fémjelzett öt ukrán nacionalista mozgalom és párt ungvári szervezetei egyúttal sátortáboros tüntetést jelentettek be a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elé. Az épületben holnap ül össze a megyei tanács (közgyűlés), amely állítólag a vereckei magyar emlékmű építéséről is szavaz majd. A tiltakozási kampánnyal függhet össze, hogy Kijev jelezte Budapestnek: a kárpátaljai program megvalósítására - az ukrán fél hivatalos közlése - szerint "most nincs mód". A magyar államfő ezután kezdeményezte a látogatás elhalasztását, amelyet az ukrán fél tudomásul vett, és új időpontjavaslattal élt, amelyről a nagykövetségek útján folyik az egyeztetés.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.