Van arra épp 365, sőt, idén, szökőévben még eggyel több. Ünnepeljük viszont a föld és a víz napját, mert nem törődünk a környezetünkkel. A fogyatékosok világnapját, mert az év többi napján jórészt elhanyagoljuk őket. És a férfiak, persze, ünneplik a nőket, mert érzik, hogy a családanyának, a munkatársnőnek, a szeretőnek tartoznak egy köszönettel a "stabil hátországért" - az alacsonyabb fizetések elviseléséért, a kihasznált örömökért.

Nem jó üzlet.

A nők többségben vannak, szociológiai értelemben mégis ők a gyengébbek. Ezen az "ünnepen" éppúgy beszélnek az elismerésükről, fontosságukról, megbecsülésükről, ahogy gyarmatosítók szoktak a helyiekről. Minden szólamban van némi leereszkedés, valami zavar. Valami kínos.

A látszatmegbecsülés látszatszolidaritáshoz vezet. A családtámogatási rendszer látszólag segíti a nőket, de inkább csak a kiszolgáltatottságukat erősíti. A nők munkaerő-piaci egyenlősége megbicsaklik a fejekben lévő sztereotípiákon és a szocializmusból örökölt "vívmányokon". A gyermekneveléshez kapcsolódó munkaidő-kedvezmények, szabadságok, a három évre szóló gyes - ezek valójában nehezítik az elhelyezkedést. Hogyan várható el a munkaadótól, hogy fölvegyen valakit, aki előre kalkulálhatóan hamarosan kétszer három évig nem jön dolgozni?

Hiába ül mind több nő középvezetői - és manapság nemritkán - felső vezetői szinten, ha a reklámokból, show-műsorokból áradó, valahogy mindig a nők rovására gyakorolt szexizmus nincs összhangban a nőnap magasztosságával. A családon belüli erőszak problémája, amit a magyar jogalkotás és igazságszolgáltatás se lenyelni, se kiköpni nem tud, nem azt mutatja, hogy a nők olyan fontosak lennének, mint ahogy az ma tűnik.

Mi lenne, ha a nők nem kapnának többé nőnapi virágot, csak ugyanannyi fizetést, mint a férfiak? Örömmel lemondunk a szép beszédekről, ha nincs több tapizás a buszon, füttyögés az utcán, bántalmazás otthon. Mi lenne, ha változna a családi élet? A szabadidő-kutatások rendre megállapítják, hogy otthon szinte minden ugyanaz: anya főz, mos, gyerekkel játszik. A magyar társadalom konzervatív. A férfiak zöme nem támogatja, hogy felesége a vacsora elkészítése helyett a munkahelyén építse karrierjét. A disszonancia ott jön létre, hogy "apu" elvárná "anyutól", maradjon csak otthon, miközben a háztartások zöme tönkremenne, ha nem lenne második kereső. A nőnap ezt a disszonanciát egy szál virággal igyekszik feloldani - de ez édeskevés.

Mi lenne, ha a női kvótát úgy értenénk, hogy egy nő és egy férfi ugyanannyit ér? Jó, ne vigyük túlzásba: a mai napot kivéve.