Mentsük meg férjeinket!
Ha életben akarjuk tartani férjeinket, ki kell őket - és magunkat - szabadítani a konzervatív, patriarchális nemi szerep skatulyájából - ajánlja Nagy Beáta szociológus, a Corvinus Egyetem Társadalminem- és Kultúrakutató Központjának igazgatója. Egy 38 országot átölelő nemzetközi felmérés szerint a magyarok messze konzervatívabbak az európai átlagnál, sőt az időben egymást követő kutatások szerint egyre inkább kötődnek a tradicionális mintákhoz: a férj dolga eltartani a családot, a nő feladata a háztartás és a gyereknevelés. Ez a világtrendekkel szembehaladó, erőltetett nemi polarizáció súlyos és folytatólagos stresszt okoz a férfiakban. A stressz pedig betegít.
A nőknek viszont a rájuk erőltetett szuperszerepben egyszerre kell(ene) férfiakat megszégyenítő hatékonysággal dolgozniuk, a türelem élő szobraként terelgetni a gyerekhadat, és szexistennőként feltüzelni az este fáradtan elnyúló férjet. A soha be nem fejezett ténykedések, félbehagyott mozdulatok, gondolatok, "megszakított közösülések" láncolatává állnak össze. Öröm nélkül. Az oktatásban, a társadalmi és politikai életben való részvételért küzdő nők aligha erre vágytak száz éve. Szabad választást szerettek volna a determinált életpályák helyett. Ám ezt csak részben sikerült elérni. A lányok a fiúkkal együtt járhatnak iskolába, építhetnek karriert, férjet választhatnak, sőt egyedül is vállalhatnak gyermeket. Csakhogy a magyar férfiak és nők hagyományos szerepfelfogása alig változott időközben. Ellentétben a skandináv országokkal, ahol a férfiak szülési szabadságra mennek, a nőkből cégvezető, politikus, akár hadügyminiszter is lehet. Nálunk legfeljebb a keretek indultak bomlásnak.
Az okot kereshetnénk a szocializmusban. Ám ennek nyűgét a keletnémetek, a csehek és a szlovénok is viselték, ma mégis sokkal nyitottabb a társadalmuk a miénknél. Ám az mégis tagadhatatlan, hogy jelenünk patriarchális szereposztása az erőltetett egyenlősdit a hatvanas években felváltó konzervatív nőpolitika révén vert mély gyökeret. Az anyaságot dicsőítő szólamokat tovább erősítette a rendszerváltó évek politikai retorikája. A gyermekellátások rendszerének kiterjesztése - a gyes és a gyed mellé bevezették a főállású anyaságot - ugyan nem növelte a szülési kedvet, ám nők tízezreit vonta ki a munkaerőpiacról. Ráadásul nem is időlegesen.
Frey Mária szociológus kutatásaiból tudjuk, mennyire nehéz a visszatérés. A kisgyermekes nők alig harmada dolgozik, a magyar nők csaknem fele szociális-jóléti ellátásból, illetve mások jövedelméből él. Ekkora munkapotenciál elvesztegetése több mint bűn: hiba. A nők viszszacsábítása a munkaerőpiacra össztársadalmi érdek. Ám ez aligha sikerülhet a gyes éveinek kurtítása nélkül - véli Nagy Beáta. A nemzetközi gyakorlatban páratlanul nagyvonalú ellátás időtartamát legalább egy évvel, de inkább kettővel kellene csökkenteni a gyeseffektus káros hatásainak kiszűréséhez. Ezt a népszerűtlen intézkedést azonban aligha vállalják a pártok. Még akkor sem, ha angol kutatásokból tudható, hogy a nők között kisebbségben vannak a valóban otthoncentrikusak, akiknek kizárólagos életcélja a gyermeknevelés és a háztartás vezetése. Ugyancsak kevés a karrierjét mindenek elé helyező nő is.
A többséget a két véglet közöttiek, az alkalmazkodni kívánók alkotják. Azok, akik a családjukhoz is erősen kötődnek, de a munkáról, a külső megmérettetésről, érvényesülésről sem akarnak lemondani. Ha gyereknevelés címén akár egy évtizedre is otthon maradhat, vagy ha a kiváló minőségű gyermekintézményeknek köszönhetően dolgozhat is, akkor egyiket vagy másikat választhatja, belátása szerint. A munka és az otthon közötti választás szabadsága csak ebben az esetben adott. A többi kényszer.
A három csoport aránya társadalmanként más. Nagy-Britanniában a nők harmadát adja a munkacentrikusok csoportja, nálunk vélhetőleg kevesebben vannak - mutat rá Tóth Olga, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa. - A fiatal nők karrierálmai között például elvétve sem szerepel a cégvezetés, miközben a hasonló végzettségű férfiaknál szinte evidencia. A dolgozó nő elhanyagolt gyerekeinek rémképe ugyanis már gyermekkorban beleivódik a lányokba. Angol kutatók viszont arra jutottak, hogy a munkát vállaló anyák szorosabb kapcsolatban állnak gyermekeikkel, mint az otthon maradók. A rendelkezésükre álló kevesebb időt ugyanis hatékonyabban és koncentráltabban töltik el. A háztartás vezetése viszont háttérbe szorul. A dolgozó anyákat egyébként is erős értékválasztási attitűd jellemzi: a szabadidős tevékenységek kiválasztásában, a háztartás vezetésében egyaránt a gyerekbarát megoldásokat részesítik előnyben. Mindezt megerősíti az oktatás minőségét mérő PISA-felméréshez kapcsolódó kutatás, miszerint a dolgozó nők gyerekei jobban teljesítenek az iskolában, mint főállású anyatársaiké.
A gyerek örömforrás. A születéséhez fűződő gazdasági érdekek - családi gazdaságban való foglalkoztatás, öreg szülők eltartása - ha el nem is tűntek, de halványulnak. Ezt a motivációt nem pótolhatják állami juttatások, így felesleges erre költeni az adóforintokat. A gyermekvállalási kedvet sokkal jobban fokozza a gyermekbarát társadalmi közeg, ahol nem az otthonukba zárt nők magánügye a gyerek, hanem mindannyiunké. Ahol akad megfizethető segítség arra a néhány órára, amíg a baba mellől elmegy ügyeit intézni, ahol könnyű jó színvonalú bölcsődét, óvodát, iskolát találni, ahol babakocsival is be lehet jutni egy közintézménybe.
És háziasítani kell a férfiakat. A pelenkázás, a spenótkészítés és a porszívózás nem női génekhez kötött cselekvés. Ahogy az autóvezetést, a falfúrást és a permetezést sikerült a nőknek elsajátítaniuk, a férfiaknak is van esélyük az első fociedzés előtt bekapcsolódni a gyereknevelésbe. Talán nem holnap. De az apás szülés elterjedésére is várni kellett húsz évet.
