Versailles ezüstkora
Az ezüsttárgyak és -bútorok formatervezését Le Brun udvari festőre bízták. A párizsi ezüstműves céh legjobbjainak aprólékos mestermunkáját igénylő kollekció megalkotása 1664-ben kezdődött és két évtizedig tartott, elkészítéséhez 20 tonna perui ezüstöt használtak fel, tízmillió font értékben.
Amikor a királyi udvar 1682-ben Versailles-ba költözött, a gyűjtemény darabjait a királyi lakosztályokban és a Tükrök Termében állították ki, az udvaroncok és a nagykövetek elkápráztatására: 1685-ben az egy tengeri incidens miatt bocsánatkérésre kényszerülő genovai dózsét, egy évre rá pedig Sziám királyának követét fogadta ezüsttrónja előtt a Napkirály. A fejedelmi estélyek roskadásig megrakott asztalai azonban csupán néhány évig fürödhettek az ezüstberendezés ragyogásától megsokszorozott gyertyafényben. A nantes-i ediktum visszavonása miatt emigrációba kényszerülő hugenották ugyanis hazájukra uszították Európa protestáns hatalmainak szövetségét. Az augsburgi koalíció elleni háború hatalmas terhet rótt a francia államkincstárra, ezért 1689-ben XIV. Lajos az ezüsttár beolvasztása és értékesítése mellett döntött. A páratlan kultúrtörténeti értékű gyűjtemény teljes egészében megsemmisült, miközben csupán a befektetett pénz egyötöde térült meg.
Versailles "ezüstkorának" reprodukálására vállalkozott most a Párizs melletti kastélymúzeum. A királyi lakosztály hat szalonját és a Tükrök Termét az elpusztult gyűjtemény darabjaihoz hasonló műtárgyakkal rendezték be a március 9-ig látogatható kiállítás tervezői. Mivel az eredeti alkotásokból egy sem maradt fenn, a kiállított ezüstbútorok Rosenborg dán királyi kastélyából, a Kremlből, a Hohenzollernek gyűjteményéből, a windsori kastélyból és az Esterházy Alapítvány fraknói gyűjteményéből valók. A Grande argenterie divatot teremtett: a XVIII. század közepéig Európa uralkodói előszeretettel rendeltek a versailles-iakhoz hasonló ezüsttárgyakat. A különféle udvarok kincstáraiban fennmaradt, összesen vagy kétszáz alkotás, amelyek jelentős része augsburgi műhelyekben készült, azonban arról tanúskodik, hogy a Napkirály kérészéletű tömörezüst-kincstára egyedi volt a maga nemében - az utókornak ugyanis már csak fából készült és ezüstlemezekkel borított utánzatokra tellett.
