Miamiból jelenti kiküldött munkatársunk

Ez az egyedüli hely az Egyesült Államokban, ahol nem működik az etnikumokat és kultúrákat bedaráló gépezet, (hogy mélyebbre ne menjek: járdák is vannak, tele emberekkel). Egy nemzetközi filmfesztivál megrendezése itt nyerő ötlet.

Szinte minden vetítés telt házas, sőt nem ritka a fennmaradó ülőhelyekért szívesen fizető vendégek hosszú sora, az úgynevezett "rush line". Egy európai mustrán ez elképzelhetetlen lenne. S mivel Miamiban a világ összes nációja képviselteti magát, és a szervezők ügyeltek arra, hogy a válogatás is a lehető legsokoldalúbb legyen, így fordulhatott elő, hogy a versenybe hívott Konyec első vetítése természetesen nemcsak telt házas volt, de szinte csak magyar szót hallott az ember. Nem csoda, hogy a közönség elnevette magát az angol ajkú leány felvezető beszédén, amelyben a "Konyak" című filmről beszélt. Rohonyi Gábor nyugdíjasainak ámokfutása egyébként nagy tetszést aratott, többen biztosak abban, hogy előbb vagy utóbb egy nagy amerikai stúdió remake-eli, mint az itt látott "idegen" filmek jó részét. Hirtelen közvélemény-kutatásom szerint Keres Emil szerepére Alan Arkin, Földi Teriére meg Julie Christie a legesélyesebb.

A Miami belvárosában található, 1926-ban épített Gusman Theatre lenyűgöző eklektikájú épület. Klasszikus mozi, amely lehetne akár egy európai városban is - no persze, ha nem vetítenének csillagokat a plafonra. Bár ezért a megrázkódtatásért bőven kárpótol a karzaton játszó dzsesszzongorista: hiába, anno némafilmszínház volt a Gusman. A megnyitó alatt szinte vágni lehetett a feszültséget a nézőtéren. A nyitófilm ugyanis nagyon forró témát (melo)dramatizált: az illegális bevándorlás helyben fájdalmasan aktuális problémáját. Paricia Riggen La misma luna (Under the Same Moon) című műve már a tavalyi Sundance fesztivál óta jelen van a sajtóban, ugyanis az egyik nagy stúdió kétmillió dollárt fizetett az észak-amerikai forgalmazási jogokért. Be kell vallani: a klasszikus anya-fiú történet valóban szívbemarkoló alkotás.

A fesztiválon egyébként dupla versenyprogram fut: a nemzetközi mellett dél-amerikai is, azonban a témaválasztásban koherens a szelekció. Gyakoriak a kultúrák különbözőségéből fakadó konfliktusokat taglaló művek, mint például a török Mutluluk (Áldás), amely az idejemúlt dogmák kritikája. Apró szépséghiba, hogy kísértetiesen hasonlít Roman Polanski Kés a vízben című klasszikusára. Ha pedig az ember megküzd a tömeggel, bejut a kubai versenyműre (Personal Belongings - Személyes tárgyak), amely a totálisan kiábrándult, disszidálni vágyó generáció drámája, kb. úgy a film feléig. Itt biztosan közbeszólt a cenzor, mert hősünk szerelmes lesz, és ez ott tartja a "világ legjobb országában".

A zárónapon mutatják be a One Water című dokumentumfilmet, amely a világ ivóvízkészletének drasztikus csökkenésére kívánja irányítani a figyelmet. Egyetlen európai helyszínként, a Magyarországon is forgatott Sanjeev Chatterjee és Ali Habashi vezette stáb. A mű zenéjét nagyrészt Kovács István és ifjabb Kovács István tangóharmonikás jegyzi. Ők mindketten jelen lesznek a világpremieren.