A nekibuzdulás indokolt, és lehetne akár őszinte is, de sokkal valószínűbb, hogy inkább a körülöttünk zajló technikai forradalom félreértésének egyik újabb jeléről van szó. Az információs korszakot, amelyben élünk, azért az információról nevezték el, mert ez benne a legfontosabb, legkönnyebben pénzzé tehető árucikk. Az életünket átalakító összes informatikai és elektronikai eszköznek az az egyik rendeltetése, hogy információkat gyűjtsön rólunk. A számítógép minden, rajta készült vagy módosított fájlt ellátja a saját "ujjlenyomatával". A szoftverek az interneten keresztül állandóan kommunikálnak rólunk a gyártó cégközpontjával. Az intelligens csippel ellátott törzsvásárlói, pontgyűjtő és egyéb kártyáknak sem az a lényegük, hogy kedvezményekhez juttassák a birtokosaikat, hanem inkább az, hogy pontos vásárlói profilt rajzoljanak rólunk - a kereskedők számára.

Az információkért indított harcnak két fő motivációja van. Az egyik - a publikusabb - szerint az adatgyűjtők "csak" azt szeretnék tudni, hogy mit adhatnak el nekünk. A másik verzió szerint ennél mohóbbak: arról is értesülni akarnak, ha valamit a tilosban járva - például másolás vagy ingyenes letöltés útján - szereztünk meg. Általában értesülnek is, de ezzel az információval még nem nagyon tudnak mit kezdeni. A jog és a hatalom még nincs ugyanis felkészülve az új adatgyűjtési technikák kezelésére. Egy illegális fájlcserélőt már könnyű lebuktatni, elítélni viszont - a zene és filmjogtulajdonos kiadók erőfeszítései ellenére - szinte lehetetlen.

Az adatháborúban az RFID, vagyis a rádiófrekvenciás azonosító lesz a következő titkos fegyver. Az apró RFID-csippek a közeljövőben az összes áru csomagolásán megjelennek, de benne lesznek a bankkártyánkban, a személyinkben, sőt esetleg a bőrünkben is. Ha belépünk egy üzletbe, az adatainkat leolvasó számítógép nemcsak a fizetőképességünkről fog mindent megtudni egy pillanat alatt, de esetleg arról is, hogy az otthoni hűtőszekrényünkből (ahol szintén lesz RFID) mi hiányzik éppen. És még mielőtt eszünkbe jutna, hogy miért is ugortunk le vásárolni, az orrunk előtt lévő LCD képernyőn már meg is jelenik a kedvenc sajtmárkánk reklámja...

Szép új világ, tele olyan kérdésekkel, amikre nemhogy Brüsszelben, de talán még a Szilíciumvölgyben sem tudják a választ.