A brit baloldal a fizetős oktatás és egészségügy szintjére emelné az ingyenes ellátást

Szociális oktatási és egészségügyi program körvonalait vázolta fel a következő három évre szombati beszédében a brit miniszterelnök. Gordon Brown a kormányzó Munkáspárt tavaszi kongresszusán felszólalva az elsődleges célok között említette a fizetős magánszektorbeli és az ingyenes állami oktatás- és egészségügy kínálati színvonalának közelítését.


A miniszterelnök szerint a világgazdaság mérete a következő 25 évben megkétszereződik, és 1 milliárd új munkahely jön létre. 

Ahhoz, hogy Nagy-Britannia ezt a lehetőséget ki tudja használni, "nemcsak a fizetőképes keveseknek", hanem mindenkinek lehetővé kell tenni tehetsége kibontakoztatását. Ma már nem elég az alul kifeszített szociális háló, amely megakadályozza a teljes leszakadást; olyan platform kell, amelyről mindenki felfelé tud elindulni - fogalmazott a kormányfő.

Brown a program jegyében meghirdette az összes brit állami középiskola teljes felújítását vagy újjáépítését, és a fizetős iskolákban honos egyéni oktatás bevezetését minden középfokú oktatási intézményben. - Ne csak a gyerekek azon tíz százaléka jusson egyéni oktatáshoz, akiknek a szülei ezt megfizetik - mondta a kormányfő.

A miniszterelnök meghirdette azt is, hogy a jövőben minden felnőtt brit, aki "az első esélyt valamiért elszalasztotta", kortól és háttértől függetlenül, ingyenesen szerezhet legalább alapszintű szakképesítést.

Brown az egészségügyről szólva kijelentette: a mindenki számára ingyenes állami egészségügyi szolgálat (NHS) 60. születésnapját azzal az ígérettel lehet a legjobban megünnepelni, hogy minden NHS-páciens ugyanazt kapja, amit a magánszektorbeli ellátást választó tíz százalék meg tud vásárolni.

A kormányfő meghirdette a mindenkire kiterjedő évenkénti rák- és általános egészségügyi szűrés meghonosítását is, azzal a megjegyzéssel, hogy ugyanezért a magánszektorban fizetni kell, "de mi ingyen is meg tudjuk csinálni".

Nagy-Britanniában hosszú ideje szenvedélyes belpolitikai és szakmai vita tárgya az állami egészségügy finanszírozása. A második világháború utáni munkáspárti kormány által meghonosított NHS alapelve az alanyi jogon járó teljes körű ellátás ingyenessége, szakmai szervezetek azonban az utóbbi időszakban megkérdőjelezték ennek fenntarthatóságát, és több javaslat is elhangzott arra, hogy egyes kezeléseket fizetőssé kellene tenni.

A kormány azonban kitart az ingyenesség mellett, annak ellenére, hogy a rekordösszegű központi ráfordításokkal együtt is az NHS súlyos finanszírozási gondokkal küszködik, ami helyenként már ellátási fennakadásokat okoz.

Nagy-Britanniában a költségvetés finanszírozza az állami egészségügyet, teljes egészében az adóbevételekből.

 

(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.