Kritikuskritika

Tisztelt Fáy Miklós Úr!

Soha nem venném magamnak a bátorságot, hogy vitába szálljak kritikai szempontjaival, mert bár véleményem szerint nincs joga ahhoz, hogy pusztán lemezhallgatói élményei alapján megkérdőjelezze a Verdi által megkívánt tempókat, ahhoz természetesen van, hogy ne értsen egyet Verdi szándékaival. Végtére is ő csak a zeneszerző...

Személy szerint szeretném megköszönni, hogy Félhivatalos karmesterek című (február 12.) írásában végül nem kifogásolta a közönségnek szóló köszöntésemet. A helyzet az, hogy ez nem egy szokásos esti hangverseny volt, hanem egy olyan koncert, amelynek az volt a célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a Salva Vita Alapítvány tevékenységére. Ebben a szellemben üdvözöltem a hallgatóságot, így köszönve meg, hogy támogatnak minket.

Amint említettem, nem vitatkozom szakmai elemzésével. Engedje meg azonban, hogy a többi megjegyzésével kapcsolatban kifejtsek néhány gondolatot: 1. A zenekar "gyenguska". Talán pontosabb megfogalmazás lenne, ha azt mondanánk, hogy a zenekar fiatal. Fiatal, tele energiával, reménnyel és vággyal, hogy felnőjön a legjobbak közé. Amit gyengeségnek ítél, azt én a legnagyobb erényüknek: ez pedig érzékeny reagálásuk. 2. A kórus néha erősen "rágyújt". Nos, nem könnyű dolog - egy nagyon kifinomult, ám mégis amatőr kórusnak - megfelelni a Verdi által megkívánt hangzásnak, hiszen ez a mű egy profi operai kórus számára íródott. Ezek a rendkívül felkészült énekesek igyekeztek hozzájárulni jótékonysági estünk sikeréhez, vállalták a kihívást, és a legjobb teljesítményüket nyújtották. Ha időnként el is ragadta őket a lelkesedés, és a szokottnál erősebben "kiabáltak" - ami talán némileg rontott a minőségen -, a célt elérték: a koncert óta egymás után jelentkeznek az adakozók, akik minden elképzelhető módon segíteni kívánják a Salva Vita Alapítványt. Áldja meg őket az Isten! 3. "Drámai" pózban mutatom föl a partitúrát (ez vajon mit jelent, kedves uram?). Az egyik legszebb dolog, amit karmesteri tanulmányaim során mesteremtől tanultam (27, igen 27! évvel ezelőtt), hogy az első taps a zeneszerzőnek szól. Ezért biztos vagyok benne, hogy "drámai"-n azt értette: alázatos.

És végül a "majomparádéról". Őszintén kívánom, hogy sem Önnel, sem a környezetében senkivel ne történjen olyasmi, aminek következtében valaki fogyatékossá válik. Ha ez mégis bekövetkezne, biztos lehet benne, hogy a Salva Vita és ez az egész kedves "szamaritánus majomcsapat" - velem az élen - ott lesz, hogy segítsen.

Tisztelettel:

José Cura

(hivatalos karmester - félhivatalos író)

Fantom-vita

Tamás Gáspár Miklósnak a romahelyzet ügyében publikált írása (Újra és újra a cigánykérdésről, február 15.) sajátos vitafelfogást képvisel. Jelentős részben az én hasonló témában disputáló cikkem (Kölcsönös félelem igazgat, Hírszerző, 2008. január 30.) állításait próbálja cáfolni. Ám a pontos koordinátáimra (név, cím, dátum) való hivatkozástól tartózkodik. Így az olvasónak fogalma sincs, hogy pontosan, szövegszerűen mivel is vitatkozik TGM. Ez számára kétségtelenül előnyös vívópozíció. Hisz így a véleményem általa konstruált torzképét szurkálhatja. Így lehet névtelenségre kárhoztatott vitapartnerünk felfogását öszszemosni egyéb, tőle független (s általa nem vállalt) nyilatkozatokkal, világnézetekkel. Nem célom, hogy korábban megfogalmazott vélekedéseimet újraírjam. Csupán az engem balladai homályban, konspiráltan támadó mondataira válaszoltam a disputa kiindulópontján. Részletek itt: http://www.hirszerzo.hu/cikkr.mit_is_irt_a_hogyishivjak_-_tgm_antifasiszta_kodszurkalasa.58117.html

Papp László Tamás

közíró

Rólunk

Ezt olvasom a február 22-i számában (Lomnici: Nem vagyok bukott vezető): "A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán elmondták: a Magyar Gárda megszüntetése miatt indított polgári pert a megérkezésétől kezdődően figyelemmel kísérte a bíróság." Ez azt jelenti, hogy megszüntették a Gárdát, s ez ellen valaki pört indított. Valójában a szerző azt akarta írni, hogy a Gárda megszüntetése végett indított pert tartják szemmel. Kiveszőben van a szép és egyértelmű fogalmazást lehetővé tevő célhatározói névutó: végett. Gyakran az okhatározó miatt-tal, cserélik föl, vagy álnévutóval; azt írják: érdekében. De minek, mikor ott van a tökéletesen kifejező, régi jó névutó?

Péter László

Köszönöm Horváth Gábornak, hogy Tom Lantos utolsó szolgálata című (február 16.) cikkében megemlékezett arról az emberről, aki oly sokat tett Magyarországért. Köszönöm neki, hogy szóvá tette, hogy amikor Washingtonban a képviselőház külügyi bizottsága elnökére emlékeztek, amikor a Capitoliumon félárbocon lengett az amerikai zászló, hazánk nevében senki sem szólt pár szót az emlékülésen.

Pap László

A február 27-i lapszámban részletes megemlékezést olvashattunk Glatz Ferenc történész, akadémikus írásában a pályatársról és barátról, Engel Pálról (70 éve született Engel Pál). Utolsó könyvtárosi munkahelye nem az Országos Széchényi Könyvtár, ahogy a szerző írja, hanem a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára volt, ahol főigazgatóként dolgozott.

Murányi Lajos

nyugalmazott könyvtáros

"Év végére végső csapást kell mérnie a baromfiágazatnak a szalmonellára. Heteken belül lendületet kaphat az állatállomány mentesítési programja, ami vírusmentessé teszi a tojásokat." - olvasom a lap február 26-i számában (Búcsút vesz a szalmonellától a baromfiágazat). Ebből azt a téves következtetést vonhatja le az olvasó, hogy a szalmonella vírus, holott baktérium. Jó munkát kívánva maradok továbbra is hű (és figyelmes) olvasójuk.

Major László

Az észrevétel jogos. A cikk nem a szerző által, hanem szerkesztés közben "kapott vírust", amiért elnézést kérünk. - A szerk.

A telefonügyeletre érkezett:

Gratulálok Czene Gábornak a Szellemképes őstáltosok című cikkéért (február 22.), minél több ilyet kellene írni, hogy az emberek lássák, hogy akarják az orruknál fogva vezetni őket.