Férfi a centrifugában

Baljós érzelmekkel bandukoltam a Centrál kávézó pincéjébe, azt latolgatva, vajon "a tavaly nőket ért koncepciós perekről" szóló beszélgetésen hány férfi vesz majd részt. Kettő. A válasz nem volt megnyugtató, de azért igyekeztem hímsovinizmusomat háttérbe szorítani, nyitottan és indulatmentesen végighallgatni: vajon mi a közös Zsanett, Malina Hedvig és Kármán Irén perében?

A kérdésre a Gordon Agáta és Bódis Kriszta által létrehozott Irodalmi Centrifuga öszszejövetelén keresték a választ, Kármán Irén, Vajda Éva és Varró Szilvia oknyomozó újságírókkal közösen. A válasz: semmi. Legalábbis nem derült ki, hogy vajon Malina Hedvig megverésének mi köze a neméhez, Varró Szilvia szerint is azért verték meg, mert magyar. Mintha a mozgalmi hevület kicsit félrevitte volna a beszélgetést. Az nem derült ki, hogy mindannyian amiatt váltak volna célponttá, mert nők. Az viszont igen, hogy az áldozat hibáztatása mindhárom ügynek - és több más hasonló botránynak - közös vonása.

A férfivilágban érvényesülni igyekvő újságírónők viszontagságairól, megvallom, eddig keveset tudtam, de megnyugtató volt azt hallani mindhárom kollégától, hogy nem szenvedtek hátrányt és nem élveztek kivételeket nemük miatt. Vajda Éva szerint persze a nemiség teljesen nem zárható ki a munkából, elvégre egy bankigazgató "nyilván" szívesebben beszélget egy nővel egy órán át, mint egy férfival. Varró Szilvia szerint viszont az újságírónőknek inkább generációs konfliktusokkal kell megbirkózniuk munkájuk során: "Hol élt maga akkor..." - szerinte ez a tipikus válasz, nem az, hogy "Maga nő, ezt nem értheti."

Mindhárman úgy vélték, az általuk feltárt - megírt-megfilmezett - ügyekben könnyen válhatnak célponttá, áldozattá. Kármán Irén (akit állítása szerint olajos bűncselekményekről forgatott dokumentumfilmjei miatt vertek meg) bevett fogásnak tartja, hogy a bizonyítékokat az áldozatok hitelességének megkérdőjelezésével próbálják ellensúlyozni, ahogy az ő esetében is történt. "Biztos megverte a férje" - szerinte ez a férfi-prekoncepció érvényesült az ügyében, ahogy a rendőrök által megerőszakolt Zsanett, illetve, ahogy Varró Szilvia megemlítette, korábban Simek Kitty esetében is.

Nem meglepő, mondták, hogy számos ügyben a sajtó is kihátrál mögülük, illetve az általuk felkarolt ügyek mögül. - Először a könnyek, aztán a vádak - mondta Kármán Irén a megveréséről megjelent véleményekről.

A beszélgetőpartnerek mintha feltétel (jogerős ítélet) nélkül elhitték volna, hogy a három szóban forgó per koncepciós jellegű - miközben elismerték, hogy a nőkkel szembeni sztereotípiák magyarázatnak harmatosak, a hozzá nem értés és a szimpla butaság már közelebb visz a megoldáshoz.

Egy rendőr-főkapitánynő, az kell ennek az országnak! Kármán Irén sóhajánál hagytam ott a centrifugát - a férfivilág összes bűnével a vállamon. Úristen, mit tettünk...

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.