Illés szerint a tubesi radart Szlovéniában kellene felépíteni

Néhány perces demonstrációval tiltakoztak pécsiek Budapesten, a városuk közelébe tervezett katonai radar ellen, majd Illés Zoltán megoldási javaslatot vetett fel a Sirály kávéházban.

A tubesi radart ellenző civilek villámtüntetést tartottak a budapesti Nyugati téren: plakátokon egy radart mutattak be, amely szépen beteríti a várost a sugaraival.

- A budapestiek nem tudják, hogy a tubesi radar valójában milyen közel lenne a pécsi belvároshoz - hangzott el a demonstráción.

Az évek óta húzódó konfliktusban a pécsiek egy NATO katonai radar építését próbálják megakadályozni.

Az elmúlt napokban úgy érzékelték, hogy megindultak a Tubesen az előkészítő munkálatok, bár ezt a honvédelmi tárca cáfolta.

A radar már megkapta az építési engedélyt, de egyelőre azért nem épül, mert a pécsi önkormányzat, illetve több helybéli megtámadta. Arról, hogy az engedély szabályos-e, a Fővárosi Bíróság dönt, a per május 9-én kezdődik.

A civilek érvei szerint több szakértő is feleslegesnek ítéli a beruházást, amely erdőben, a város ivóvízellátását biztosító mecseki vízbázis fölött állna. A nagy hatótávolságú radar pár száz méterre helyezkedne el a lakóövezettől, és mindössze négy kilométerre Pécs belvárosától.

A demonstráció után a Sirály kávézóban az érveiket összegző könyvet mutatott be a Civilek a Mecsekért Mozgalom, és ott Illés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusa többek között felvetette, hogy a radar építését esetleg átpasszolhatnánk Szlovéniának. Illés az ötletét arra alapozza, hogy Szlovénia korábban már mutatott hajlandóságot a katonai együttműködésre, például felvetette, hogy az új magyar vadászgépek járőrözhetnének náluk is.

A Civilek a Mecsekért  Mozgalom szerint a radar veszélyei között nemcsak a sugárzás szerepel, hanem az is, hogy potenciális célpont lehetne háború esetén, és ezzel a város lakosságát veszélyeztetné. Minthogy a tervek szerint a radar környezetébe egy gázolajtárolót is el kívánnak helyezni, ezért a radar ellenzői úgy látják: egy esetleges támadás magát a vízbázist is megsemmisítené, mert belefolyna a gázolaj.

A  radar ellen tiltakozó pécsi szervezetek őrjáratot tartanak a Tubesen, mert attól félnek, hogy a HM a jogerős ítélet előtt belefog a munkálatokba.

Villámtüntetés a Nyugati téren
Villámtüntetés a Nyugati téren
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.