Taxis kartellt sejt a versenyhivatal

Rajtaütött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több fővárosi taxiscégen, illetve a cégek érdek-képviseleti szövetségén, mivel azt gyanítja, hogy az érintettek 2006 óta felosztották egymás között a fővárosi és környező települések piacát. A GVH szerint feltételezhető, hogy az érdek-képviseleti szervezet tevékenysége mögé rejtve a taxiscégek a fővárosra és a a környező településekre kiírt taxifuvarozási pályázatoknál egyeztettek arról, hogy ki nyerje meg ezeket, illetve áraikat is egymáshoz igazították.

Az "előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét" követően a hatóság versenyfelügyeleti vizsgálatot indított hét taxiscégnél (6x6 Taxi, Budapest Taxi, Buda Fuvarozó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., City Taxi, Főtaxi, Taxi-2000, Voláncom Közlekedési és Kommunikációs Kft.), továbbá az általuk létrehozott Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségénél.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.