A szomszéd országokban megválasztott képviselők rendszeresen összejönnek magyarországi kollégáikkal, elfogadnak bizonyos szövegeket, és Szili Katalin ennek révén önálló "nemzetpolitikai" szereplőként lép fel. Szokatlan dolog demokratikus rendszerben, hogy a parlament elnöke tisztségén túlmenően önálló politikai tényezőként lép fel, de ennek politikai megítélését hagyjuk a szocialistákra. Csakhogy itt a magyar közjogi rendszerhez is hozzányúlnak.

A határozati javaslat azt mondja ki, hogy "a KMKF-et az Országgyűlés saját állandó intézményének tekinti". Továbbá "a KMKF feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi fedezetet az Országgyűlés költségvetésében kell biztosítani". A határozati javaslat nem határozza meg, hogy kikből áll a KMKF, hanem indokolásában tudomásul veszi, ami a KMKF statútumában szerepel: az intézménynek a magyar parlamenti pártok országgyűlési és európai parlamenti képviselői mellett a szomszéd országok magyar pártjainak parlamenti, európai parlamenti képviselői és ilyenek híján tartományi képviselői a tagjai.

E határozat elfogadásával a magyar közjogi rendszer részévé válna egy olyan testület, amelynek tagjai a szomszéd országok nemzetiségi alapon kiválasztódott politikusai. Új jogviszony jönne létre, amelynek a szomszéd országok egyes közjogi tisztségviselői is alanyai, s mindezt országgyűlési határozat rendelné el. Holott országgyűlési határozat csak az Országgyűlés belső viszonyait szabályozhatja, másokat semmire sem kötelezhet vagy jogosíthat fel. Ez abszurdum, bár vannak előzményei.

A Fidesz-kormány idején két olyan intézményt is létrehozott az országgyűlés, amelyek közjogi kapcsolatot teremtettek a magyar állam és a szomszéd országokban élő magyarok között. A státustörvény magyar igazolvánnyal látta el a szomszéd országok azt igénylő magyar nemzetiségű polgárait, és különféle jogokat adott nekik a magyar állam juttatásaira Magyarországon és lakóhelyükön is. Ezzel közjogi kapcsolatot teremtett a magyar állam és a határon túl élő magyarok között. Ezt az ún. velencei bizottság ellentétesnek találta a nemzetközi joggal, és hasonlóan foglaltak állást az Európai Unió illetékesei is. A státustörvényt ezért gyökeresen felül kellett vizsgálni. A magyar államot a szomszéd országok magyar pártjaival összekötő közjogi intézményt hozott létre a magyar Országgyűlés a Magyar Állandó Értekezlet országgyűlési határozattal történő létrehozásával és azzal, hogy a MÁÉRT a magyar kormányra nézve kötelező állásfoglalásokat fogadott el. A MÁÉRT egyfajta "határon átívelő" közjogi intézmény, melynek működését a második Gyurcsány-kormány - helyesen - szünetelteti, anélkül azonban, hogy ennek elvi alapját tisztázta volna.

Az alkotmány a 6. § (3) bekezdésében kimondja: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." Ebből a rendelkezésből következik a mindenkori magyar állam fellépése a kétoldalú kapcsolatokban és nemzetközi intézményekben a határon túli magyarok kisebbségi jogaiért, ahogy ezt az Antall- és a Horn-kormány az alapszerződésekkel tette, vagy a kisebbségben élő magyarok magyarországi tanulásának, továbbképzésének, a kulturális kapcsolatoknak a támogatása stb. Nem következik azonban a magyar állam alkotmányos kötelezettségéből közjogi természetű kapcsolat kiépítése sem az egyes magyar nemzetiségű személyekkel, mint a státustörvényben (vagy a kettős állampolgársággal), sem a magyar kisebbség politikai intézményeivel, mint a MÁÉRT esetében. Az effajta törekvések ellentétesek az Alkotmánynak az előbb idézettet követő rendelkezésével: "A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait..." [7. § (1) bekezdés].

Még szerencse, hogy - akárcsak a státustörvényről szóló szavazáskor - van egy párt az Országgyűlésben, amelynek nincs képviselője a határozati javaslat benyújtói között: az SZDSZ. Ez a javaslat megint azt a hibás irányt követi a kisebbségi magyarság problémáinak kezelésében - a közjogi kapcsolatteremtés irányát -, amely a nemzetközi intézményekben már megbukott. Oktatási, kulturális, humanitárius támogatásra van szüksége a kisebbségben élő magyarságnak, könyvekre, filmekre, pedagógusképzésre, vendégjátékokra stb. és nem a nemzetközi normákba ütköző közjogi intézményépítésre.

A szerző közgazdász