Jaj, nem azzal van nekem bajom, hogy a haldoklás is üzlet, Antal Imre pedig kiváló és eladható termék, még majd azt hinnék, irigy vagyok. Hanem, hogy a szerdai bulvárlap már nemcsak kirakta a csupa bőr, csupa csont arcot a címlapra, de le is imruskázta, hogy jaj, szegény Imruska, hát mi lesz most veled, meg fogsz halni; kicsit selypegősen, kicsit gügyögve, ahogyan az haldoklónak kijár. Az ember persze nincs az ilyenre kellőképpen felkészülve, ezért jobb is, hogy az újságosstand előtt nem futott össze hirtelenjében a szerkesztővel, aki az egészet így kitalálta, mert ki tudja, hogy mi történik, és az ember amúgy se tudta volna racionálisan levezetni, hogy ebben az egészben miért pont az imruskázás bőszíti fel leginkább.

De nem erről van szó. Hanem, hogy itt van ez az ország, az erkölcsre, etikára oly érzékeny ember- meg jogvédő civilszervezeteivel, csupa úriemberrel és angolkisasszonnyal a soraikban, s egyetlen sincsen, amelynek ez a címlap szemet szúrt volna, holott ha van valami, ami emberi méltóságot és erkölcsöt sért, akkor ez az. Hol van ilyenkor, teszem azt, a jó nevű Szövetség a Tisztességért Bizottság, amelyik pedig oly elszántan és erkölcsféltőn jelentette fel a színész-rendezőt egy filmipari termék mián? Hol vannak a Magyarok Nyilai, akik egységbe forrva előszeretettel tesznek igazságot Molotov-koktéllal a kezükben emberiségellenes, morálisan leépült képviselők háza táján? Hol vannak ilyenkor a magyar lelkiismeret gépesített egységei, a goj motorosok, hogy körbemotorozzák a bulvárlap székházát? Hol van ilyenkor az MTV elnöke, hogy legalább elmagyarázza, Aczél Endre vagy Bánó András miért alkalmatlan közszolgálati műsorvezető, s egy halállal szórakozó, gátlástalan bulvárlap főszerkesztője miért alkalmas?

Hát persze hogy sehol sincsenek. Az imruskázás mögött ugyanis nem mutatható ki semmiféle politikai indíték, ürügynek is kevés, hogy utána művészi tökélyre fejlesztve zsidózni, buzizni, pedofilozni lehessen, mint mondjuk a színész-rendező esetében, itt mindössze szimpla embertelenségről van szó, azt pedig nem kell komolyan venni. S csakugyan: ugyanabban a lapban alig huszonnégy órával az Imruska-címlap után maga a főszerkesztő kelt ki gyújtó hangú vezércikkben az országban uralkodó erkölcsi és etikai anomáliák ellen, s ahogyan ismerjük, a köztévében sem adja alább.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa