Danilo Türk: A Balkán fáradt egy újabb háborúhoz

Szlovénia is reformok és gazdaságpolitikai döntések előtt áll - mondja a két hónapja hivatalába lépett szlovén köztársasági elnök, aki optimista Szerbia és Koszovó európai jövőjét illetően. Danilo Türk mai, budapesti látogatása előtt Ljubljanában adott interjút a Népszabadságnak.

- Milyennek látszik Magyarország innen, Ljubljanából?

- Sokáig az egyik példakép volt a régióban. A kilencvenes években, amikor New Yorkban dolgoztam ENSZ-diplomataként, talán a legdinamikusabb fejlődő kelet-közép-európai államnak mutatta magát. Érzékeljük persze a mostanra kialakult gazdasági és politikai feszültségeket. Látjuk, hogy az EU-ba legutóbb bekerült országok korábbi imázsa hogyan változik, miként alakul át például a világpiaci hatások vagy nemzeti politikai programok miatt. Ezek azonban hosszú fejlődési folyamatok, felelőtlenség lenne előre következtetéseket levonni. Talán a problémamentes szomszédság "átka", hogy eddig nem figyeltünk oda eléggé egymásra, és mi itt Ljubljanában elég keveset tudunk Magyarországról. Vannak most már sikeres kezdeményezések gazdasági együttműködésre, Koper például a második legfontosabb magyar tengeri kijárat lett.

 

- Szlovénia inkább Nyugat felé tekint, eltökélten tart a gazdagabb országok közé, és mintha máris lépéselőnyben lenne.

- Számunkra a földrajzi fekvésünk és történelmünk miatt Ausztria, Olaszország volt a jugoszláv időkben is a minta. Mariborban születtem, ott például az emberek mindig összevetették a szlovén tévécsatorna híreit az osztrák adókéval. Németországgal és Ausztriával, Olaszországgal már évtizedekkel korábban szoros volt a gazdasági együttműködésünk, természetes tehát, hogy arrafelé van affinitásunk.

 

- Kicsit megtorpanni látszik az eddig szárnyaló szlovén gazdaság: elég a magas inflációra, áremelések miatti elégedetlenségre, sztrájkfenyegetésekre utalni.

- Valóban vannak nyitott kérdések: ilyen például a privatizáció. Megemlíthetném a szlovén Telekom ügyét, amely sok vitát váltott ki, és még mindig nem lefutott, hogy milyen mértékben legyen eladható. Szükség lesz tehát nálunk is reformokra, most állunk komolyabb gazdaságpolitikai döntések előtt.

- Mintha kritikus felhangok is kísérnék Szlovénia EU-elnökségének első két hónapját.

- Nem szabad misztifikálni ezt a szerepkört. Csak Brüsszel egyik része vagyunk e fél év alatt, pontos forgatókönyvvel, meghatározott feladatokkal. Az elnöki teendőkben sok a folyamatosság, függetlenül attól, hogy éppen ki ül a pulpituson; az unió munkamódszere nem enged sok egyénieskedést.

 

- Koszovó ügyében például úgy tűnik, háttérbe szorultak, azaz a kezdeti magabiztos közvetítői szerep után a döntő pillanatban, a függetlenség kikiáltásakor elhallgattak.

- Szlovénia vezette az egyeztető tárgyalásokat, ameddig volt esély a megállapodásra. Aki ismeri a Balkánt, tudja, hogy ott néha még a fontos politikai döntések is érzelmi alapon születnek. Én abban hiszek, hogy néhány héten belül minden elrendeződik. Amíg azonban a nemzeti érzések vannak előtérben, nincs sok lehetőségünk.

 

- De mi van, ha egy rosszabb forgatókönyv valósul meg, és mondjuk háború lesz?

- Ezt nem hiszem. Túl sok konfliktus van a balkáni emberek háta mögött, túl sokat szenvedtek az elmúlt években, túl fáradtak hozzá. A helyi fegyveres összecsapásokat persze nem zárom ki. Én ugyanakkor abban hiszek, hogy az érzelmi politizálást gyakorlatiasabb, demokratikus megoldások váltják fel. Az indulat már nem elégséges hívó szó. A Balkán jövője egyértelműen az Európához való csatlakozás lesz. Koszovónak és Szerbiának egyaránt ez az egyetlen esélye a továbblépésre, Macedónia talán hamarosan időpontot is kaphat, Horvátország pedig a kapuban áll.

 

- A horvátok éppen önöket okolják, hogy lezáratlan határviták miatt a soros elnöki poszttal visszaélve késleltetik a csatlakozásukat.

- Horvátországnak és minden más, az unióhoz tartozni kívánó országnak is tudomásul kell vennie, hogy a felvétel nemcsak a lobbierőtől függ, és nem Európa jóindulatán múlik. Szigorú követelményei vannak, előbb ezeket kell teljesíteni.

 

- Mi az oka, hogy Szlovénia még nem foglalt állást Koszovó függetlenségéről?

- A szlovén kormány egyértelműen deklarálta, hogy kész elfogadni a függetlenséget. Lehet persze, hogy a politikai gépezetünk működése lassú, vagyis inkább megfontolt. Kikerülhetetlen parlamenti menetrendünk van az ilyen esetekre. Két évvel ezelőtt Montenegró elismerése is egy hónapig tartott, pedig az egy kicsit tisztább helyzet volt. Akkor is sokan kérdezték, miért habozunk, és akkor is azt válaszoltuk: komolyan vesszük a társadalmi konszenzust. Előbb beszélünk róla, aztán közösen döntünk.

A szlovén elnök gyors koszovói rendezést remél
A szlovén elnök gyors koszovói rendezést remél
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.