Be lesz a Kulti zárva. Nekem ezzel alapból nincs bajom, illetve dehogy nincs, mert a Kulti jó hely (és még nem teszem ki a múlt időt, bocs), de éppen nincs abban semmi meglepő, hogy bezárják, a jó helyeket be szokták zárni, bele vagyon én már ebbe szokva bőven, az én helyeim megszűnnek, aztán lesznek újak, nem léphetsz bele kétszer ugyanabba a panta reibe.

Sorolni is alig bírom: az én helyem az SzFMH volt annak idején: Tizedes, Kretens és Cséb 80 '85-ben (vidám punk-skinhead-verekedések, később, '88-ban a vezérskinhead fejbe rúgja a Népszava fotoriporterét, a következő villamosmegállómegállóban pedig agyonlövik egy ismerősömet, gimnáziumi osztálytársam bátyját, Bukszár Tibor rendőrt; a kibontakozó skinheadperben meg egy haverom negyedrendű vádlott); az én helyem a Ráday Klub volt: Sexepil, 2. Műsor, Embersport; a Kassák: Topó Neurock Társulat, Párizsi Divatok; a Fater (Somogyi Béla utca) és a Mutter (Zalka Máté tér) Klub: Qss, Psycho, ZEF, a Bucóék akkori káoszzenekarára már nem is emlékszem, de akkor még biztosan nem akarta betiltani a paralimpiát; a Fekete Lyuk: AMD, Leukémia, Waszlavik; a Tilos az Á: ef Zámbó, Csigafröccs, Tudósok; az FMK: Korai Öröm, X-Lab, Flash. Meg még volt több hely is persze, a kilencvenes évek elején minden lehetséges pincében nyílt valamilyen zenéskocsma-szerűség, ahol a mámoros ifjúság ünnepelte a fölszabadulást (Barcs "dr. Flash" Miklós szerint '90 és '97 között mindenki részeg volt, '98-ban vették észre az emberek, hogy most már dolgozni is kéne; és még azt mondják, hogy a rendszerváltás nem volt euforikus; már akinek), tucatnyit lehetne sorolni, a Bolse Vitától a Tatajáig, a legtöbb egy-két évet élt, talán, és még ezek a legendásabbak is meghaltak szépen egymás után.

A Kulti ezeknek a helyeknek is emlékműve egy kicsit. Egyébként mindegyiknél sokkal jobb: benn van a Ferencváros legjobb részén, nem pince, van egy kis kert, rendes italokat lehet kapni, a koncertterembe értelmezhető mennyiségű ember és értelmezhető minőségű hangtechnika fér (rockzenekart rendesen megszólalni Magyarországon csak a Kultban meg az A38-on hallottam), az egész olyan nem idevalóan normális, semmi fölösleges sallang, semmi gyanús jel: ez a hely azért volt (a francba, mégis múlt idő lett, mindegy), hogy gitározós-dobolós zenekarokat hallgassanak az ilyesmire kíváncsi népek, és sok sört igyanak mellé, ahogy kell. Pont.

Ebből nem akart senki meggazdagodni, nem volt állami csecseket szivattyúzó kultúrmisszió, támogatói milliókat nyelő alapítványi kavarás, egyszerűen jött, táncolt, zenélt és ivott mindenki, fizetett, amennyit bírt, az esti pultbevételből másnap délután le lehetett vetíteni egy Bergman-filmet négy betévedő nyugdíjasnak, mindenki boldognak tűnt ezzel, kábé, a mindig másnapos személyzet, a zenekarok, a szomjas közönség.

Aztán jött egy ingatlanbiznisz, mert az ingalanbiznisz már csak ilyen, annak jönnie kell. Nem is baj, ha jön, egyébként, csak tud okozni fájdalmas veszteséget.

Szombat este lementem kicsit búcsúzkodni, Dózer fesztiválnak hívják ezt az utolsó utáni koncertsorozatot, a bontás mindig halasztódik egy kicsit, most tele volt a park, mint tizenöt évvel ezelőtt, AMD, mint húsz évvel ezelőtt, a pult előtt vidámság és nosztalgiahardcore tetőtől talpig kitetovált öregpunkoknak, a pult mögött világvégehangulat, persze. Például a Tizedest még sosem láttam ennyire érzelmesnek, mert Tizedes általában mindent és mindenkit utálni szokott, aminek fénykorában gyakran adott hangot folytatólag elkövetett könnyű testi sértés formájában is, de most ki volt akadva, hogy mekkora köcsögség a Kultit bezárni, és a Demszky is menjen az anyjába, hogy nem tud kiállni, most meghálálhatná, hogy annak idején nyomták neki a szamizdatokat, Tizedes nyomdász volt ugyanis. Bada Dada Tiborunk halhatatlan sora csengett a fülembe: "már csak átérzett érzelmeket érzek már csak".

Bada Dada Tiborunk is szomorú lenne, mert nagyon sokszor támasztotta ezt a pultot talajrészegen, de aztán kisvártatva meghalt. A halál metrója mindenkit elgázol.