Az európai zöldek feketelistáján a négyes metró

Uniós környezetvédők szerint a négyes metró és az M0-ás körgyűrű keleti szakasza mellett a többi közt a Duna hajózhatóságának javítását, egy győri bevásárlóközpontot és két szemétégetőt sem kellene támogatnia az EU-nak.

Huszonkétmilliárd eurót tesz ki, azaz a Magyarországot a 2007 és 2013 közötti uniós pénzügyi ciklusban megillető teljes felzárkóztatási EU-pénzek nagyságának felel meg az az ötven közép-kelet-európai beruházás, amelyet hétfőn tett feketelistájára két környezetvédő szervezet. Még szerencse, hogy közülük csak hét érinti hazánkat, mintegy 2,82 milliárd euró értékben. - Üdvözlendő és szükséges a közép-, és kelet-európai országok támogatása. De ha a pénzek meggondolatlan fejlesztésekre, a környezet pusztítására mennek el, akkor pazarlás lesz a potenciálból, amelyből pedig eredmények születhetnének – mondta Brüsszelben Martin Konecny, a Föld Barátai Európa (FEE) koordinátora, hangsúlyozva: a  felsorolt projekteknek mind volna fenntartható, környezetkímélő alternatívája. A „fekete térképet” összeállító másik szervezet a CEE Bankwatch.

A „legfeketébbnek” az ötven közül kilenc lengyel szemétégető összesen egymilliárd euróba kerülő tervét minősítették, de vezető helyen került a pellengérre a természetvédelmi területeken áthaladó Via Baltica autópálya (ez szintén lengyel projekt), valamint a Brnótól Bécsig kapcsolatot jelentő R52-es cseh autópályaszakasz is.

A Magyarországról kipécézett projektek közül hármat már (legalább részbeni) uniós támogatásban részesítettek, illetve az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelez hozzájuk forrást, míg további három tervezés alatt áll, egy pedig potenciálisan részesülhet az uniós forrásokból.

A 2,05 milliárd eurós összköltségű budapesti 4-es metró a környezetvédők szerint elavult, az 1970-es évekből származó terveken alapul, „a mai Budapest tömegközlekedési szükségleteit nem tükrözi, gazdaságilag pedig irracionális.” Noha egy tanulmány szerint több jobb és olcsóbb alternatíva is létezik, az építkezést tavaly a biztosított finanszírozás hiányában is megkezdték, a becsült összköltség pedig folyamatosan nő. A nagy projekt felemésztheti az egész Magyarország tömegközlekedésének javítására szánt források többségét.

Nem tetszik „a föld barátainak” az M0-ás körgyűrű keleti szakasza sem. A 348 millió eurós beruházás szerintük túlságosan nagy zaj-, és légszennyezéssel, továbbá az ingatlanárak csökkenésével jár a környéken, amelyért az ott lakók nem kapnak megfelelő kártalanítást. A felüljárók gyalogosok és kerékpárosok számára nem járhatóak, így az M0-áson csak autóval lehet átmenni a másik oldalra. Ráadásul e szakasz létjogosultsága megkérdőjelezhető a zöldek szerint, mivel az M3-as ugyanezt a szerepet tölti be. A harmadik, már uniós pénzből létesülő beruházás az ECE győri bevásárlóközpontja. A civilek úgy vélik: erre semmi szükség, a Kisalföld fővárosa már így is túltelített bevásárlóközpontokkal, az európai piacvezető, világszerte 94 plázával rendelkező ECE-t pedig az EIB-nek nem kellene közpénzből kisegítenie hitellel. Raáadásul – érvelnek a környezetvédők – a központ már amúgy is zaj-, és légszennyezési problémákkal küszködő lakott területen valósul meg.

A zöldek kifogásolják, hogy a Balaton vizét a Kis-Balaton vízszintjének egy méteres megemelésével javítanák (7,5 millió eurós projekt), károsítva utóbbi élővilágát. Ugyancsak a biodiverzitást féltik a Duna medre hajózhatósásának javításától a teljes hazai szakaszon (75 millió euróért); ezt a környezetvédők szerint a többi közt a hajók műszaki fejlesztésével vagy a vízállás-előrejelzés javításával lehetne kiváltani. Célkeresztbe került még a várpalotai, illetve a hajdúböszörményi szemétégető is (142, illetve 100 millió euró), amely évi százezer, illetve 150 ezer tonnás kapacitással működne. A zöldek állítják: a pénzt inkább a környzetkímélőbb, és több munkahelyet is teremtő hulladék-újrahasznosítási lehetőségekre kellene fordítani.

Brüsszel

A készülő négyes metró alagútjában
A készülő négyes metró alagútjában
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.