Ismét a Fővárosi Közgyűlés előtt a hegyvidéki Turul-szobor ügye

Az MSZP és az SZDSZ-frakció csütörtökig kialakítandó álláspontjától függően e  héten, vagy március végén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés a XII.  kerületi Turul-szoborral összefüggő kérdésekről - közölték a  képviselő-csoportok vezetői.

Steiner Pál (MSZP) és John Emese (SZDSZ) elmondták: a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén szó esett arról, hogy még jogi  eljárások zajlanak a Turul-szoborral kapcsolatban. John Emese  szerint az SZDSZ-frakcióban erős az igény arra, hogy e héten  tárgyaljanak az ügyről.

A városvezetés elé került előterjesztésében Horváth Csaba (MSZP)  főpolgármester-helyettes támogatására javasolta azt a XII. kerületi  kezdeményezést, hogy a II. világháborúban elesett helyi polgári  áldozatok emlékművét az Alkotás utca-Csörsz utca-Győri út  találkozásánál állítsák fel.

Alternatív, támogató és elutasító javaslatot terjesztett a  főpolgármester-helyettes a kabinet elé a Németvölgyi út-Böszörményi  út-Istenhegyi út kereszteződésében 2005-ben felállított Turul-szobor  fennmaradásával kapcsolatban.

Az előterjesztés rögzíti, hogy az úgynevezett Turul-szobrot  2005-ben jogszerűtlenül, a fővárosi önkormányzat jóváhagyása nélkül  állították fel. Egy 2005-ös megismételt elutasítás után a közgyűlés  tavaly októberben elvileg egyetértett azzal, hogy külön emlékmű  szolgáljon a II. világháborúban elesett XII. kerületi polgári és  katonai áldozatok emlékére. A közgyűlés kinyilvánította, hogy  egyidejűleg kíván dönteni a két emlékmű ügyében.

A Turul-szoborral kapcsolatban jelenleg egy bírósági per zajlik.  A március 4-re kitűzött tárgyaláson ítélethozatal várható. Ha a pert  indító közigazgatási hivatal nyer, 30 napon belül le kell bontani a  szobrot. Nem kizárt az sem, hogy veszít a közigazgatási hivatal, de  az is elképzelhető, hogy új eljárás lesz ez ügyben.

A főpolgármester-helyettes előterjesztésében megállapítja, ha a  közgyűlés e héten utólag jóváhagyja a Turul-emlékmű fennmaradását,  ez a per okafogyottá válik és elülhet az ügy körüli tartós  társadalmi feszültség. Ha a közgyűlés ismét nem járul hozzá az  emlékmű fennmaradásához, úgy a bírósági döntés lesz a mérvadó.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.