Az államvédelemtől indult, Simicska embere lett, majd "gigazsarolóvá" lépett elő


Simicska Lajost 1998. augusztus 14-én, pénteken nevezte ki az APEH elnökévé az akkori pénzügyminiszter, Járai Zsigmond. Mindez faxon történt, mivel Járai akkor még szabadságát töltötte, viszont a kinevezés nem várathatott magára. Simicska már aznap bement APEH-székházba, és rögtön kezdeményezte az általános elnökhelyettes, valamint az ellenőrzési igazgató-helyettes leváltását. Már állítólag a következő napokban (más források szerint halottak napja előtt) hazaküldte az igazgatóság dolgozóit, és azon a hét végén belenyúltak az adóhatóság számítógépes rendszerébe. Erre a korabeli források szerint azért lett volna szükség, hogy az elnök és korábbi üzlettársai érdekeltségébe tartozó cégek adatait eltüntessék, vagy módosítsák az APEH számítógépes nyilvántartásában. Az eseményt később Kuncze Gábor nevezte el - nem kevés nyelvi leleménnyel - „hosszú bájtok éjszakájának".
Érdekes portrét rajzolt a Békés megyei Hír6 portál a békéscsabai Gubuznai Zoltánról, aki a Népszabadság és a Népszava értesülése szerint a főszereplője az eddigi legnagyobb hazai zsarolási kísérletének, amelyben az ország leggazdagabb embere, Csányi Sándor állt a célkeresztben. "A pénzembert 50 millió euróval zsarolták a budapesti Bankcentrum építésével kapcsolatban. Gubuznai békéscsabai: 1990-ig az államvédelmi hatóságnál dolgozott, majd vállalkozó lett, később a hírhedt Darko Canadic mellett tűnt fel, és az Allied Investment csabai irodáját vezette, emiatt büntetőeljárás indult ellene. Utána lett Simicska Lajos APEH-elnök informatikai főtanácsadója" - olvasható a portálon.

Huszonévesen a titkosrendőrök között - "Referenciamunka" az APEH előtt: mi történt a békéscsabai Allied Invesment irodájában? - Az informatikai szakértő, aki otthoni gépről küldi zsaroló leveleit /ez az információ a HVG február 28-i cikke szerint téves/ - Egykori hírszerzők a Simicska-féle APEH-nél - Több száz lekérdezés száz adózó adatairól
Részletek a Hír6-on>>>>>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.